35.

1337.

Magyar-osztrák békekötés

Az 1328-as brucki békét követően Ausztria és Magyarország viszonyát a közeledés, Csehország és hazánk kapcsolatait pedig az elhidegülés jellemezte. Ennek kiváltó oka az volt, hogy János cseh király a magyarok szövetségese, Ulászló lengyel király ellen viselt hadat Szilézia birtoklásáért, miközben a lengyelek a német lovagrend ellenében is kénytelenek voltak védelmi háborút folytatni. Károly segélyhadat küldött Ulászló megsegítésére, majd 1331. szeptemberében, másfél évvel Frigyes német király halála után Pozsonyban megújította II. Albert és Ottó osztrák hercegekkel a brucki béke pontjait úgy, hogy a cseh királyra vonatkozó szövegrészeket érvénytelenítették, sőt, éppen ellenkezőleg szövetséget kötöttek ellene. Osztrák és magyar seregek fel is vonultak a morva határra, de csak kisebb csatározásokra került sor, végül a kemény tél pontot tett az eseménysor végére. Az osztrákok és a csehek valamikor 1332 folyamán békét is kötöttek egymással, melyhez később Károly is csatlakozott. Mindezt Károly 1332. november 23-án kiállított okleveléből tudjuk, melyben a két fél kérésére megerősítette a korábbi békét. Ezek következtében 1332 végén Károly visszakapta János királytól Berencs és Holics várát, melyek Csák Máté kiskirálykodása idején jutottak cseh kézre.

Ezután János már több hajlandóságot mutatott a lengyelekkel fennálló rossz viszony rendezésére. Valószínűleg magyar közvetítéssel 1335. május 28-án egyéves fegyverszünetet kötött Kázmér lengyel királlyal, majd szeptember 3-án szövetségre lépett Károllyal, végül beleegyezett abba is, hogy a viszályokat egy Visegrádon rendezett találkozón oldják fel. Október második felében létre is jött ez az igen jelentős nemzetközi összejövetel, melyen a magyar, lengyel és cseh király, valamint a bajor herceg és a német lovagrend követei is részt vettek. Több megállapodás is született: Károly előtt a cseh király lemondott a lengyel királyi címről, majd a magyar és a cseh király előtt a lengyelek megegyeztek a lovagrenddel, mely 1337-ben hozta meg a végleges formába öntött békekötést. Az új kereskedelmi utak megnyitása, valamint a három király és Wittelsbach Henrik bajor herceg közti szövetség megkötése egyértelműen Ausztria ellen irányult. Albert és Ottó osztrák hercegeket egy esetleges Magyarország elleni lépésre felbátorította az a tény, hogy Bajor Lajos német császár félretéve korábbi ellentéteit a Habsburgokkal, 1336-ban Bécsbe utazott és felhatalmazta őket, hogy a magyarországi hűbéreket az ő nevében adományozhassák bárkinek. Emellett a hercegek szövetkeztek Károly lázadó alattvalóival, a Babonicsokkal és a Kőszegiekkel is.

A háború 1336 februárjában indult: János cseh király elfoglalta Ausztria északi részét, és Bécsig futamította a hercegeket. A magyar és a lengyel király csapatai a Morva folyónál találkoztak, majd Marcheggnél egyesültek a cseh csapatokkal. Az osztrákok megijedtek a túlerőtől, és a hercegek békét kértek, amit a cseh király 1336. október 9-én Enns városában meg is kötött velük. A békeoklevélben az uralkodók felsorolásában Károly magyar király neve szerepel elsőként, ő azonban ellenezte a békekötést, pecsétjét nem is függesztette az okmányra, csak egy féléves fegyverszünet megkötésére volt hajlandó. Ezalatt leverte lázadó alattvalóit, majd a fegyverszünet lejárta (1337 júniusa) után az osztrák kézre került Muraközt, Sztrigó és Csáktornya várát foglalta vissza. Ezt követően már ő is hajlandó volt a békekötésre, amire 1337. szeptember 11-én került sor Pozsonyban.

A békeokmány eredeti példánya is fennmaradt, ennek szövegét közöljük alább. Formailag ez az 1336-os ennsi béke megerősítése, melyhez most már feltételek nélkül csatlakozik a magyar király is, tagja lesz a cseh király, az osztrák, stájer és karantán hercegek, a morva őrgróf és a tiroli gróf örökös szövetségének, és kölcsönös segítségnyújtást ígérnek egymásnak.

Mi, Károly, Isten kegyelméből Magyarország királya[221] örök emlékezetül adván jelen oklevelünk tartalmával tudatjuk mindenkivel, akit illet, hogy bár bizonyos gonosz emberek csalárd és ellenséges sugallatára, álnok tanácsokat adó rábeszélésére, akik a hűség és a béke jótéteményeit megvetve a testvérek között konkolyt és egyenetlenséget hintettek szét, a nagyságos fejedelem urakkal, Alberttel és Ottóval, Ausztria és Karintia fényességes hercegeivel[222], igen szeretett testvéreinkkel korábban egy csekély időre viszálykodó összetűzésbe keveredtünk, azonban most, mivel teljességgel ez a mi legfőbb óhajunk és örök akaratunk, továbbá mivel mi és utódaink teljességgel és valóban azt akarjuk és szándékozzuk, hogy a mi, továbbá bizonyos főpap, báró és nemes híveink pecsétjének ráfüggesztésével megerősített, a szövetség és örök béke tárgyában pátens formában kiállított békeoklevelünk tartalmának megfelelően ezentúl üdvösebb tanácsok által vezérelve örökre és teljesen, szétszakíthatatlanul és sértetlenül megmaradjunk és kitartsunk a béke teljes, erős és örökös egyezsége, valamint a kölcsönös szeretet örök támasza mellett ugyanezen urakkal: Alberttel és Ottóval, Ausztria, Stájerország és Karintia hercegeivel, igen szeretett fivéreinkkel és rokonainkkal, akikkel egyébként Isten áldása révén a rokonság köteléke és egysége is összeköt minket, ezért újra megerősítjük, megújítjuk és érvényesítjük az egyik részről általunk, örököseink és utódaink, valamint országaink, másik részről pedig a néhai kiváló fejedelem, Frigyes úr, a rómaiak jámbor emlékezetű, mindenkor felséges királya, szintén igen szeretett fivérünk[223], valamint az említett Albert és Ottó hercegek, örököseik és azok utódai, hercegségeik, birtokaik és földjeik által az Úr 1328. esztendejében, szeptember 28-án, az említett Frigyes király úr uralkodásának 14. évében a Sár folyó melletti Bruckban kiadott oklevelet[224], az ebben foglalt minden egyes megegyezést, kötelezettséget, rendelkezést, lemondást és engedményt, és általában ezek minden rendelkezését és feltételét, melyek mindegyike ezen oklevélben tételesen bennfoglaltatik, melyet a mi pecsétünkkel, valamint országunk néhány főpapjának és bárójának pecsétjeivel erősítettünk meg – ezen urak közül némelyek már nem élnek –, s mely tartalmazza a fenti dolgok mindegyikét, melyeket nekünk és a mieinknek sértetlenül és szétszakíthatatlanul meg kell tartanunk, mivel Isten szent Evangéliumára és az életadó kereszt fájára ténylegesen is esküt tettünk.

Továbbá újra megerősítjük az ezt követően, az Úr 1331. esztendejében, szeptember 2-án Pozsonyban általunk kiadott, ezt megerősítő oklevelet is,[225] vagyis mindkettőt, minden szakaszára, feltételére, cikkelyére, pontjára, büntető szakaszára, lemondására, engedményére és kötelezettségére nézve, mely az eredeti békeoklevélben van kifejtve, kivéve a nagyságos fejedelem urakra, Jánosra, Csehország királyára[226] és Ottóra, Ausztria hercegére vonatkozó részeket. Ők ugyanis bár általunk ki lettek zárva a Sár folyó melletti Bruckban folyt tanácskozásokból – amint ez kitűnik mind az eredeti, mind a Pozsonyban a fentebb említett évben és időpontban kiadott megerősítő oklevélből –, azonban most, mivel Csehország királya és Ausztria hercege a múlt évben, tudniillik az Úr 1336. esztendejében Ennsben Szent Dénes napján egy köztünk és köztük létrejött örök szövetségről szóló oklevelet állítottak ki, melyben a mi nevünket írták előre,[227] s melyet most már mi is érvényesnek ismertünk és ismerünk el, ezen szövetséghez pecsétünk ráfüggesztésével örök hozzájárulásunkat és beleegyezésünket nyújtva[228], azt akarjuk a cseh király és Ottó osztrák herceg kirekesztésével kapcsolatban, hogy az általuk létrehozott, Istennek és nekünk is tetsző és elfogadott szövetséghez csatlakozva az általuk megkötött és általunk érvényesített új szövetség érvénye folytán ez a kirekesztés veszítse érvényét, sőt az említett közös és hasonló szövetség fontolgatása miatt nyomban teljességgel nélkülözzön minden erőt.

Továbbá, miután az Isten szent Evangéliumára és az üdvöt hozó kereszt fájára újra tényleges esküt tettünk, vagyis a régit megújítottuk, az említett herceg uraknak, fivéreinknek, valamint fiaiknak és örököseiknek, örököseik utódainak, hercegségeiknek, földjeiknek és birtokaiknak az örök és kölcsönös szeretet szövetsége, valamint mindkét részről királyságaink, birtokaink és földjeink jobb és nyugodtabb állapota érdekében megígérjük, hogy [a jelen békét] minden megtévesztés, csalárdság, könnyelműség, méltánytalanság és álnokság nélkül örökösen megtartjuk, föl nem bonthatóan megőrizzük és fenntartjuk, és mi és örököseink ismételt alkalommal mindezt erősen magunkra vállaljuk jelen megerősítő oklevelünk által, eltekintve az eredeti valamint a megerősítő oklevélben a cseh királlyal és Ottó osztrák herceggel kapcsolatban tett kirekesztéstől, melyet – mint fennebb írtuk – teljességgel megfosztunk érvényétől.

Továbbá kötelezzük magunkat arra, hogy az említett békeoklevelek által tartalmazott valamennyi dolgot teljességgel érvényesnek, örvendetesnek és elfogadottnak tartván sérthetetlenül és szétszakíthatatlanul meg fogjuk őrizni.

Hozzátesszük ezenfelül, hogy ugyanezen letett eskü kötelezettségéből eredően jelen oklevelünk révén ezen herceg uraknak, fivéreinknek, fiaiknak és örököseiknek azt is erősen megígértük, hogy ha szökéssel mentve magukat bármilyen szökevények, száműzöttek és menekülők, avagy általában a hűtlenség szennyfoltjával befeketített személyek érkeznének a hercegek országaiból, birtokairól vagy földjeiről, avagy azok bármely részeiről a mi országainkba, avagy ezek bármely részébe, vidékére vagy birtokára, akármilyen állapotúak vagy helyzetűek is legyenek, mi és utódaink semmiképpen nem fogjuk eltűrni és megengedni, hogy bárki a mieink vagy a hozzánk tartozók közül, bármilyen tisztséget, méltóságot viselnek, vagy bármilyen kiváltságban, állapotban vagy helyzetben élnek is országainkban, saját birtokain, földjein vagy nekünk alávetett bármely más részein őket összegyűjtse, magához vegye és megvendégelje, avagy bármi módon nyíltan vagy titokban megsegítse vagy megvédje Ausztria ama hercegeivel, fiaival és örököseivel szemben, amint ugyanezt – bár csak általában véve, nem pedig világos nyilatkozattal kifejtve – a most újra megerősített eredeti békeoklevél is tartalmazta.

Az összes és minden egyes fenti dolog megerősítésének és megújításának emlékezetére, erősségére és örök szilárdságára kiadtuk jelen oklevelünket, melyet az összes fenti dolog érvényessége érdekében pecsétünk ráfüggesztésével erősíttettünk meg. Kelt Pozsonyban a Boldogságos Szűz születése utáni csütörtökön[229], az Úr 1337. esztendejében.