38.

1358.

Magyar-velencei békekötés

(Zárai béke)

Az 1244-es velencei-magyar béke, valamint az egymással viszálykodó Spalato és Trau között szintén 1244-ben létrejött megegyezés után a dalmát tengerparton viszonylagos nyugalom honolt. 1275-ben azonban Spalato és Trau között újra viszályok támadtak, melyekbe Gutkeled nembeli Miklós bán is beleavatkozott. Ez kitűnő alkalmat adott Velencének arra, hogy elfoglalja Almissa, Brazza, Fara és Lesina szigeteket, melyek eddig a magyar királynak hódoltak.

1311-ben Zára fordult szembe Velencével, a magyar király védelme alá helyezte magát, és Subics Mladent választotta grófjának. Végül az az áthidaló megoldás jött létre, hogy a város névleg a magyar király főhatósága alá helyezte magát, de velencei grófot kell választania. Mladen velencei polgárjogot kapott, így megmaradhatott a város élén.

I. Károly 1322-ben hadat vezetett a dalmát városok visszaszerzése érdekében, de ez ismét kompromisszummal zárult: a magyar király Dalmáciát illető jogait pusztán elvben őrizte meg. 1324-ben azonban Sebenico, majd Zára, Trau és Nona is Velence fennhatósága alá helyezte magát.

1345-ben I. Lajos király vezetett újabb hadjáratot a Subicsok és más horvát és tengermelléki urak hódoltatására, ekkor Zára ismét elismerte a magyar király fennhatóságát. Mihelyt azonban a király hazatért, Velence ostromgyűrűbe fogta a várost. Lajos felmentő sereget küldött Bánfi Miklós szlavón bán vezetésével, ő maga azonban éppen első nápolyi hadjáratával volt elfoglalva. Zára keményen ellenállt az ostromnak, míg Lajos követei tárgyalni próbáltak Velencével. 1346 tavaszán maga Lajos is felvonult Zára alá, de a velencei ostromlókat nem tudta elűzni. Újabb nápolyi tervei miatt egy kisebb sereg hátrahagyása mellett hamarosan elvonult a város alól. Zára még fél évig állta az ostromot, majd kapitulált Velencének. A velenceiek 160 ezer aranyforintot kínáltak fel Lajosnak egész Dalmácia átadása fejében, ő azonban erre nem volt hajlandó. Végül 1348. augusztus 5-én nyolc évre szóló fegyverszünet megkötésére került sor, melynek értelmében Velence a Nápoly felé tartó magyar hadaknak szabad átvonulást biztosít szárazon és vízen egyaránt.

1349 őszén megindultak a végleges békekötést célzó tárgyalások is, de hamarosan megszakadtak, mert Lajos továbbra sem volt hajlandó lemondani Dalmáciáról. A fegyverszünet lejártakor, 1356 nyarán aztán a magyar király hadjáratot indított Velence ellen. Elfoglalta a Brenta és Piave folyók közti területet, és ostromolni kezdte Treviso várát. Mivel ez elhúzódott, az ostromot csapataira hagyva hazatért Budára, majd november 11-én öt havi fegyverszünetet kötött Velencével.

1357 elején újabb béketárgyalások indultak, de ezek is megszakadtak. Júliusban Lajos seregével Dalmáciába vonult, ahol Spalato, Trau, majd egy hosszas ostrom után Zára is behódolt neki. Az év végén Sebenico is magyar kézre került, 1358 elején pedig Nona városa, Brazza és Lesina szigete adta meg magát. Eme hadi sikerek következtében Velence kénytelen volt egy számára igen kedvezőtlen békét elfogadni, amit a felek 1358. február 18-án Zárában írtak alá.

Lajos, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics, Lodoméria, Bulgária és Kunország királya, salernói herceg és a Szentangyal-hegyi hűbérbirtok ura[254] Krisztus minden hívének, akik a jelen oklevelet olvasni fogják, örök üdvösséget az Úrban!

A mi urunk, Jézus Krisztus, a békeszerző király leszállván az egek magasságaiból a világ mélységeibe, hogy az emberi nemet megváltsa, és magára véve a halál mulandóságát, dicsőséges feltámadása után felemelkedni készülvén az Atyához, azt a békét adta meg tanítványainak, mely a szeretet köteléke[255], s melyet dicsőséges születésekor már mennyei seregek sokasága adott hírül[256], és a benne hívőket oktatván a béke szeretetére, meghagyta nekik, hogy a testvéri féltékenységből fakadó gyűlölettel szakítva a szeretet uralkodjon, és amit a viszály mostohaanyja szétszakított, azt a békéből fakadó egyetértés jóindulatú anyja kösse újra össze. Ezért jelen oklevelünk sorai révén mindenki tudomására akarjuk hozni, hogy miután egyik részről bizonyos elődeink, Magyarország fényességes királyai majd miköztünk, másik részről pedig a velenceiek dicső dózséi és közössége között az emberi nem ősi ellenségének felbujtására sok viszály, veszekedés, súrlódás, pusztítás, erőszak, ellenségeskedés, harc és kár keletkezett az elmúlt időkben Dalmácia királysága miatt, melyet ugyanezen dózsék és közösség egy idő óta kézben tartottak és tartanak, a fényességes Giovanni Delfino úr, a velenceiek dózséja[257] és ezen város teljes közössége, miután innen és onnan több követjárás is történt, elküldte hozzánk, akik akkor a mi Zára nevű városunkban tartózkodtunk, a tisztelendő férfiakat: Piero Trevisanót és Giovanni Gradonico Benintendit, a velenceiek fejedelemségének kancellárját[258], az említett város polgárait teljes és elégséges megbízással, amint az a Rafaino da Caresino[259] császári meghatalmazású közjegyző és a velenceiek fejedelemségének jegyzője keze által 1357-ben, november hónap 28. napján, a 10. indictióban[260] kiállított oklevél tartalmából kiderül, és általuk barátságosan felajánlotta nekünk akaratuk kinyilvánítása után az örök béke és egyetértés kötelékét. Mi tehát, akik minden kereszténnyel, jelesen a velenceiekkel is, akiket ősi barátság fűz királyságunkhoz, óhajtottuk és ma is óhajtjuk a békét, Isten kegyelméből örökké tartó békére és egyetértésre jutottunk velük a következőképpen:

Tudniillik, hogy a velenceiek ugyanezen dózséja és közössége, valamint az ő személyükben, nevükben és helyettük fenti követeik, küldötteik, meghatalmazottjaik és megbízottjaik, akik ama, már említett oklevél érvénye révén, melyet a biztonság kedvéért nálunk visszatartottunk, teljes és szabad döntési lehetőséggel rendelkeznek az alábbiak kimondására, megnyugodtak abban, hogy lemondanak, és ténylegesen le is mondtak egész Dalmáciáról, mindezt a mi és királyi utódaink nevében a mi kezeinkbe letéve: tudniillik a Quarnerium[261] felétől egészen Durazzo határaiig, minden városról, földről, várról, szigetről, kikötőről és jogról, melyet bármi módon birtokoltak és birtokolnak is ezekben, különösképpen pedig Nona, Zára, Scardona, Sebenico, Trau, Spalato és Raguza városokról, melyek a szárazföldön vannak, továbbá Ossero, Cherso, Veglia, Arbe, Pago, Brazza, Lesina és Curzola városokról és földekről, minden szigettel és más tartozékkal és haszonvétellel egyetemben, valamint a Dalmácia és Horvátország hercege címről, melyet korábban az említett dózsék használni szoktak, önként, megfontoltan és a lélek érettségével ránk és utódainkra ruházva ezek teljes jogát, birtoklását és tulajdonát, melyeket eddig birtokoltak.

Továbbá lemondtak minden olyan ténykedésről, valamint a törvény és a jog minden olyan jótéteményéről, melyekkel valaha is a fentiek vagy ezek valamelyike ellen magukat támogathatják, emellett a maguk, valamint az említett dózse és közösség nevében ténylegesen is letett ünnepélyes eskü kötelékével ígérték meg, hogy soha nem fogják magukat bevezetni vagy mások által bevezettetni az említett Dalmáciába, a városokba, földekbe, várakba, helyekbe, szigetekbe, jogokba és címekbe, valamint ezek uralásába és birtoklásába, és semennyire sem fognak egészen az említett határokig [az ügyekbe] beavatkozni.

Arra is kötelezték magukat, hogy az összes várost, földet, várat, helyet, kikötőt, szigetet és jogot, mely az említett határok között található, és amely jelenleg az ő valódi hatalmuk alatt van, a jelen oklevél keltétől számított 22 napon belül szabadon, tisztán és egyszerűen, minden álnokság és csalárdság nélkül át fogják adni nekünk, vagy annak, akit mi erre ki fogunk küldeni. Azokról a földekről és helyekről pedig, amelyek ugyan nincsenek az ő hatalmukban, de az ő rektoraik kormányoznák, mindazokat a rektorokat, hivatalnokokat és népeket, akik az ő nevükben tartózkodnak ott, vissza fogják hívni és ki fogják vonni, ezután pedig nem fognak nyújtani nekik semmiféle segítséget vagy támogatást ellenünk vagy a mieink ellen. Ugyanakkor arra kértek minket, hogy ezen városokat, földeket, várakat és helyeket, miután engedelmességünkre térnek, méltóztassunk jóindulattal és kegyesen fogadni, amint másokhoz is kegyesek szoktunk lenni.

Viszonzásképpen mi is az említett dózsét és közösséget örökre igen kedvelt barátainkká fogadni akarván megígérjük, hogy az összes földet, várat és helyet, melyeket ők vagy alattvalóik és csatlósaik tartottak kézben Treviso, Ceneda és Istria környékén vagy másutt, de a mi kezünkbe kerültek, vagy most a mi nevünkben illetve a mieink nevében tartják kézben, avagy a mieinké, az említett 22 napos határidőn belül visszaadatjuk illetve szabadon átadatjuk nekik, említett alattvalóiknak, illetve azoknak, akiké volt, vagy akiket oda fognak küldeni, továbbá [azt is megígérjük], hogy soha nem fogjuk magunkat bevezetni vagy utódaik illetve mások által bevezettetni ezen helyekbe és földekbe, és nem fogunk [ügyeikbe] beavatkozni, lemondván minden jogról, és ezeket rájuk ruházva, melyeket azokban eddig szereztünk. Mindezt úgy, hogy ezen földeket, várakat és helyeket, valamint ezek alattvalóit, továbbá minden barátunkat, szövetségesünket és csatlósunkat, akár nemesek, akár nem, szeretettel és jóindulatúan fogják fogadni, elfeledve minden jogtalanságot és sérelmet, amint ezt tették velük a jelen háború felfordulása előtt is, mintha sohasem csatlakoztak volna hozzánk; viszonzásképpen mi is megígérjük, hogy ugyanígy cselekszünk és ugyanígy vigyázunk minden barátjukra, szövetségesükre és csatlósukra, akár nemesek, akár nem.

Továbbá, hogy a foglyok mindkét részről szabadon lesznek bocsátva.

Továbbá, hogy mindkét részről minden múltbeli kár, jogtalanság és sérelem engedtessék el, azaz mostantól tartsák elengedettnek, nem vévén tudomást azon kötelezettségekről, melyekkel kölcsönösen egymásnak tartoznak bizonyos személyek, melyekkel kapcsolatban ettől kezdve legyen méltányosság.

Továbbá, hogy eredményesen rendelkezni is fogunk és jóhiszeműen meg fogjuk akadályozni, hogy akárhol is azon földeken, szigeteken vagy helyeken, melyek a mi uralmunk alá fognak kerülni, vagy már oda kerültek, bárki is kalóz vállalkozásokra fegyverkezzen, vagy bármely hajós ellen kalózkodást űzzön, kárt okozzon, avagy erőszakos cselekmények történjenek, hogy eme területek kikötői kalózokat és gonosztevőket beengedjenek, ehelyett el fogják űzni és ki fogják őket kergetni, amint ez illik a királyi igazságszolgáltatáshoz és tisztséghez; viszonzásképpen ők is megígérték, hogy ugyanezt fogják tenni az ő földjeiken és szigeteiken.

Továbbá királyi szavunkkal ígéretet teszünk arra, hogy ugyanezen dózse úrnak és a velenceiek közösségének valamennyi polgára, alattvalója és híve részére, akik földjeinkre, kikötőinkbe és szigeteinkre, valamint valamennyi, a jelenben vagy a jövőben felségünknek alávetett területre érkeznek, személyükre, javaikra, hajóikra és valamennyi dolgukra nézve sértetlenséget és biztonságot szavatolunk, hogy biztonságosan és nyugodtan jöhessenek, mehessenek, maradjanak vagy áthaladhassanak ezen kikötőkön, földeken és helyeken hajóikkal, személyükkel és áruikkal; sőt őket szívélyesen, jóságosan, királyi kedvezésünkkel és kegyünkkel fogjuk és akarjuk fogadni. Viszonzásképpen pedig ugyanezen dózse és közösség a mieinket ugyanilyen kötelezettségek magára vállalásával fogja fogadni a fentebb említett dolgok mindegyikére nézve.

Ha pedig a felek bármelyike ezen rendelkezésnek és rendezésnek, egyetértésnek és békének ellene akarna szegülni, illetve arra törekedne, hogy ezt megsértse vagy szétszakítsa bármely átengedett föld, vár, sziget vagy kikötő elfoglalásával, vagy a békét bármely más módon megszegné, akkor a másik fél erről köteles legyen tudósítani a Szentszéket, a pápa úr pedig a jelen oklevél tartalma révén általunk és általuk adott megerősítés és felhatalmazás alapján minden külön törvényszéki eljárás és ítélkezés nélkül, pusztán bizonyosságot szerezve az említett megsértésről és megszegésről, legyen köteles és akarja egy hónapos határidőn belül egyszerűen és világosan nyilvánosságra hozni az egyházi tilalom és kiközösítés ítéletét azon személyekre vagy közösségre nézve, aki vagy akik megszegték a békét, mely ítélet alól addig nem lesz feloldozás, amíg a békét megőrző másik felet nem kártalanítja a békét megszegő vagy megszegni igyekvő fél; továbbá a pápa úr őt vagy őket nyilvánítsa hitszegőnek és hazugnak.

Ha pedig a két fél valamelyikének alattvalói követnének el bármilyen jogtalanságot, vagy okoznának bármilyen kárt vagy sérelmet a másiknak, akkor mi, vagy a mi ezen helyeken működő hivatalnokaink és rektoraink a hozzájuk tartozók részére, avagy ők vagy az ő hivatalnokaik és rektoraik a hozzánk tartozók részére a benyújtott panasztól számított egy hónapos határidőn belül teljes elégtételt szolgáltassunk vagy szolgáltassanak, hogy ezáltal eme rendezést és megállapodást, egyetértést és békét ne gondolják megszegettnek, hanem ez teljesen megmaradhasson a maga erejében, melyekre nézve mi és ők szabad akarattal kötelezzük magunkat.

Mi pedig országunk lejjebb említett báróival és előkelőivel együtt a Szentírást érintve Isten szent Evangéliumaira esküdtünk meg, hogy a fentiek mindegyikét mi is, utódaink is, valamint valamennyi hozzánk tartozó személy sértetlenül és teljesen meg fogja tartani, és sem mi, sem mások, sem törvényesen, sem ténylegesen, sem közvetlenül, sem közvetetten, sem nyilvánosan, sem titokban, semmilyen érzülettel vagy ürüggyel a mindenható Isten és minden szentje felháborodása miatt nem fogunk vagy fognak azok ellen tenni vagy cselekedni. Hasonlóképpen az említett követek és meghatalmazottak is dózséjuk és közösségük, valamint azok utódai és a hozzájuk tartozók nevében ünnepélyesen megesküdtek felségünk jelen oklevelének tanúbizonysága szerint.

Azon báróink neve pedig, akik velünk együtt esküt tettek, a következők: István úr, zágrábi püspök[262], Péter úr, boszniai püspök[263], László úr, veszprémi választott püspök[264], Baudonus Cornuti úr, vránai perjel[265], Miklós úr, országbíró[266], János úr, dalmát-horvát bán[267], Miklós úr, királynéi tárnokmester[268], István úr, pozsegai és zalai ispán[269], Lőkös úr, királyi étekfogó- és pohárnokmester[270], István úr, liptói ispán[271], Miklós ispán úr, Világosvár várnagya[272], Domonkos úr, honti ispán, drégelyi várnagy[273], Miklós úr, titkos jegyzőnk[274], Vilmos úr, tanácsosunk[275], Franciscus de Georgio vitéz[276], főpapjaink, báróink és tanácsosaink.

Kelt Zárában, a kisebb testvérek[277] Szent Ferenc-monostorában, az egyház sekrestyéjében, az erre felkért tanúk: a tisztelendő férfiú, Gergely úr, váradi őrkanonok, az egyházjog doktora[278], Miklós úr, a néhai István vajda fia[279], Bonifazio di Lecce pármai vitéz, Cecco di Leone padovai polgár, és a bölcs férfiú, Bartholomeo Urso úr, a velenceiek fejedelemségének jegyzője, továbbá mások jelenlétében, az Úr 1358. esztendejében, a 11. indictióban[280], vasárnap, február havának 18. napján.

Boldogságot! Ámen.