40.

1381.

Magyar-velencei békekötés

(Torinói béke)

Az 1358-as zárai béke pontjaiba Velence nem akart belenyugodni. A következő évtizedekben politikáját az jellemezte, hogy minden eszközzel ennek megváltoztatását elérje. Ezen akciói végül is nyílt katonai összecsapáshoz vezettek.

1372-1373 folyamán Velence és Padova harcban állt egymással. Lajos csapatokat küldött Padova megsegítésére, Velence viszont a törökökkel szövetkezett, és vereséget mért a Trevisót ostromló padovai-magyar csapatokra. Padova 1373. szeptember 23-án békét kötött Velencével. A tengerek királynője ezután Ausztriával keveredett háborúba, mert a Padovától elfoglalt területek némelyikére az osztrák herceg is igényt tartott. A felek csak Lajos közbenjárására kötöttek először 1376 novemberében másfél évi fegyverszünetet, végül békét is.

1378-ban a két ősi ellenség, Genova és Velence közt tört ki háború. Genova Lajos magyar királlyal, majd Padovával, Veronával és az aquileiai pátriárkával kötött szövetséget. A küzdelem az év tavaszán indult meg. Május végén Velence nyerte meg az első összecsapást, a megmaradt genovai gályák dalmáciai kikötőkbe menekültek. Ezért Velence Dalmáciára támadt, és elfoglalta Arbét, Cattarót és Sebenicót. Ennek hatására a magyar csapatok is harcba léptek, és júniusban megérkeztek Padovába. A nyár folyamán Velence szárazföldi területeit pusztították, s nagy nehezen a közvetlenül Velence előterében lévő Mestrét is elfoglalták. 1379 májusában a genovai hajóhad Pula mellett döntő vereséget mért a velencei flottára, de elszalasztotta a kedvező alkalmat, hogy magát a várost is lerohanja. A velenceiek augusztusban követeket küldtek Lajos királyhoz a békekötés érdekében.

Mivel fegyverszünetet nem kötöttek, a harci cselekmények a tárgyalások alatt sem szüneteltek. Augusztus közepén közvetlenül Velence előterében, Chioggiánál a genovai flotta ismét nagy győzelmet aratott. Velence a teljes összeomlás küszöbén többoldalú tárgyalásokat kezdeményezett ellenfeleivel, közben erőinek végső összpontosításával próbált újra talpra állni. 1380 júniusában az előző vereség helyén, Chioggiánál sikerült vereséget mérniük a genovai hajóhadra, így a várost fenyegető közvetlen veszély elhárult. A genovaiak ezután viszont Triesztet, Pulát és Arbét foglalták el. Az új erőre kapó velenceiek gályáikkal megkíséreltek minél nagyobb károkat okozni ellenfeleiknek az adriai-tengeren, még Trau ostromával is megpróbálkoztak, de visszaverték őket.

Végül a béketárgyalások eredményre vezettek, s Torino városában ültek össze Velence és az ellenük szövetkezett koalíció képviselői. A szövetség tagjai külön-külön kötöttek békét Velencével, melyek szövegét a velencei levéltárban található egyik másolati kötet őrizte meg. Mi alább az 1381. augusztus 24-én megkötött békeokmányból a magyar királyság és Velence viszonyát rendező szövegrészt közöljük. A békét Velence október 4-én ratifikálta, Lajos király pedig november 26-án erősítette meg Diósgyőrben.

Utóbb, 1383. április 25-én Mária magyar királynő követe előtt a velencei dózse ismét megerősítette a szöveget, melyet a másik részről trónralépte után 1387. augusztus 23-án Zsigmond magyar király is megtett feleségével együtt. A századfordulóig alapvetően ez a megegyezés szabta meg a két ország viszonyát, változás csak az 1400-as évek elején következett be.

A szent és oszthatatlan Háromság, az Atya, a Fiú és a Szentlélek, valamint a dicsőséges szűz Istenanya és a mennyeiek egész serege nevében áldást az alábbiakra, ámen. Az Úr születésének ezerháromszáznyolcvanegyedik évében, a negyedik indictióban[289], augusztus nyolcadikán, csütörtöki napon, az esti csillagok feljövetelének óráját megelőzően és akörül. Piemont tartomány Torino városában, a várban, ahol a fenséges és nagyságos fejedelem, amadé úr, Savoya grófja, Chablais és Aosta fejedelme[290] székhelyét tartotta, azaz ezen vár nagyobbik udvarán a következők voltak jelen: a Krisztusban tisztelendő atyák, János torinói[291] és Fülöp torcellói püspök[292] urak, valamint Guido, San Michele della Chiusa apátja; továbbá a fenséges férfiak, úgymint Savoyai Amadé, Bresse és Valbonne ura, az említett gróf úr kiváló szülötte[293]; Savoyai Amadé, Achaia fejedelme[294], Savoyai Lajos, ezen fejedelem fivére[295], …[296].

A világ születésének kezdete óta az Isten előrelátó és kimondhatatlan bölcsessége, mely nem szorul rá idegenek tanácsára[297], az embert az Ő tulajdon képmására, igaznak és a többi teremtmény közül eme kiváltsággal kiemelkedőnek alkotta, megadván neki a jó és rossz ismeretét és belátását, hogy az Úr parancsaihoz hajlítsa szándékát, és lelkét meg nem engedett dolgok felé eztán ne fordítsa; hogy ezáltal a nemes faj tetteit mértékletességben zabolázza, és vigyázatlanul egyik a másikát meg ne sértse. A könyörületes és könyörülő Úr ezért az egek büszke magasságából az alantas földre szállva tulajdon vére ontása által mint a béke királya állította helyre kegyesen a földön az ősszülők bűne révén megrontott békét: tanítványait ugyanis, akiknek szilárd állhatatosságáról meggyőződött, adakozó bőkezűséggel ajándékozta meg, midőn eltávozván közülük békét teremtett, mondván: „Béke veletek”.[298] Mi mást zeng az angyali szózat[299] és a harmadik „Isten báránya”,[300] ha nem a békét? Mégis az ős kígyó szörnyű álnoksága az emberi nemet egyenetlenséggel megmérgezve semmiképp nem szűnik az üdv révét gonoszul elzárva a nyugalom és hit ösvényéről átkos kísérletekkel csábítgatni, nem hagyván nyugodni azokat, akik akaratukban egészen egyek, szilárd állhatatosságukban egyöntetűek szoktak lenni.

Mikor tehát az alább megnevezett felek között különféle háborús válságok keletkeztek, melyek az idők során gonosz emberek erőszakossága révén nagyon elmélyültek – mivel ezek gyilkoltak, sebeket ütöttek, raboltak, gyújtogattak és sokféle egyéb gonosztettet követtek el –, rengetegen szenvedtek száműzetést honukból elűzve, mások börtönök és bilincsek szorításában sínylődtek, sok asszony megözvegyült és sokakat megfosztottak javaik vigaszától. Hány nemes és hatalmas férfiú pusztult el a gályák rohamaiban elsüllyedt hajókon, mily végtelen a sora a szűzi élet falai közt[301] megrontott szüzeknek? Mennyi város, vár és falu hamvadt már el a tűzvészek lángjaiban, hány embert csonkítottak meg, és mily nagy sokasága halmozódott már fel az egyéb szörnyű bűnöknek, melyeket említeni sem szabad!

A harcosok kiontott vérének hullámaitól már vöröslenek – óh, fájdalom! – a tengerek. Megzavarodik ezek miatt a keresztények őszinte áhítata, romlásnak indul a királyi intézmény, és általában utálkozik a világ egész gépezete, de annál inkább örvendeznek erejüket újra összeszedve az igaz hívők semmirekellő hitszegő irigyei, valamint az egyéb gőgös barbár nemzetségek, szarvukat felemelvén.[302]

Ezeket meggondolva és megfontolva az említett fenséges és nagyságos fejedelem, Amadé úr, Savoya grófja stb. mint a béke igaz előmozdítója és a tiszta kereszténység harcosa, elmélkedéseinek során gondolatainak tárházából gyakran maga elé idézte mindazon javak képét, amik hihetően majdan a béke gyümölcseként fognak teremni, valamint azt, hogy mily jó és mily gyönyörűséges a testvéreknek együtt lakozniuk,[303] s hogy ez igen méltó az emberi dicséretre. Mivel ezen igen keresztény fejedelem az egyezség szerelmeseként és aggódó békebíróként vágyakozott a felek dühének csillapítására, haragjuk megfékezésére és szívükből a gyűlölet kiűzésére, valamint a börtönök megnyitására, és a foglyok béklyóinak feloldása révén az áhított szabadulás megszerzésére, úgy, hogy amit a háborúk csapása okozott, azt a béke szelídsége enyhítse; ezért az igen dicsőséges és keresztény úrnak, az említett Amadé savoyai gróf úrnak hitelt érdemlő ténykedése, ügyködése, törekvése és üdvös rábeszélése következtében a feleket távoli országokból nem éppen minden fáradság és költség nélkül ezen gróf úr elé a fenti ügyben összehívták.

Ezen felek pedig egyik részről a Krisztusban tisztelendő atyák, Bálint pécsi püspök úr, a kánonjog doktora[304], és Pál zágrábi püspök úr[305], a fényességes és győzhetetlen fejedelemnek, Lajos úrnak, Isten kegyelméből Magyarország, Lengyelország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics, Lodoméria, Bulgária és Kunország királyának, Salerno hercegének és a Szent Angyal-hegyi hűbérbirtok urának követei és megbízottai, az említett király úr nevében ügyvédi és ügyvivői minőségben az alábbiakra teljes és elégséges megbízást kapván, miként az a királyi felség függő nagypecsétjével ellátott, Budán a királyi palotában 1381. február 13-án kiadott nyilvános oklevelében áll, mely oklevélnek tartalma alább következik;[306] valamint ezen királyi ügyvéd urakkal együtt jelen volt a kiváló János úr, Pásztói Domonkos fia, a királyi udvar lovagja[307], akit – miként kijelentették – a mondott követ urakkal együtt küldött a királyi felség ez ügyben; valamint velük együtt jelen voltak még eme fél részéről a kiváló férfiak, Paulus de Georgio lovag úr[308] és Jacobus de Raduchis úr, a római jog doktora, akik kijelentették, hogy Zára városának követei …,[309] továbbá másik részről a tiszteletreméltó és kiváló férfiak, Zaccaria Contarini úr, Giovanni Gradenico úr és Michele Morosini úr, Szent Márk egyházának prokurátorai[310] és velencei polgárok, a fenséges és nagyságos úrnak, Andreas Contarini úrnak, Isten kegyelméből Velence dózséjának stb. valamint tanácsosainak különös követei, küldöttei, ügyvédei, ügyvivői és meghatalmazottai, az említett fenséges és nagyságos dózse úrnak, a tanácsosoknak és Velence közösségének nevében megkapván az alábbiakra a teljes és elégséges megbízást, miként az a velencei Leonardo da Anzola jegyző keze által az Úr 1381. évében a negyedik indictióban[311], április hónap 5. napján kelt közokiratból kitűnik, mely oklevél tartalma a mondottak nevében alább következik.

Látván pedig és alapos munkával valamint érett megfontolással előrelátóan átgondolva és részletesen megvizsgálva minden oldalról az igényeket, követeléseket, valamint minden egyes kérdést és panaszt, továbbá az adott válaszokat és tett ellenvetéseket, a felek, Isten engedelmével – mindkét oldalról kölcsönösen adott és kivett ünnepélyes ígéretek megtétele után – az alábbi örökké fennálló békét, egyezséget, megállapodást, egyezményt és szerződést kötötték, és kijelentik, hogy erre az említettek, illetve az említettek bármelyikének nevében jutottak minden részletet az összes többivel egyeztetve az alábbi módon:

Először is az említett tisztelendő atyák, a pécsi és zágrábi püspök urak – akikkel együtt, mint feljebb áll, jelen volt Pásztói Domonkos fia János úr is – fentebbi minőségükben az egyik fél részéről, valamint az említett Zaccaria Contarini, Giovanni Gradenigo és Michele Morosini urak fentebbi minőségükben a másik fél részéről egymásnak kölcsönösen és viszonosan megbocsátottak minden jogtalanságot, gyűlölködést, neheztelést, sértést, gyújtogatást, emberölést, lopást, rablást, gyilkolást, prédálást, valamint minden egyéb sérelmet és dologi vagy személyhez kötődő kárt, amit a felek egyike részéről a másik fél, vagy pedig a feleknek, illetve egyiküknek alávetett tartományok, közösségek, népek, valamint egyes híveik, őket követő és segítő személyek szenvedtek, vagy amit ezek egymás közt egymásnak okoztak az elmúlt időkben mind a mai napig; valamint lemondtak minden büntetésről és kártérítésről, amely alá a mondott felek közti mostani és korábbi háborúk során tett vagy elkövetett dolgok estek volna; s így a mondott felek említett minőségükben a fentebbi dolgoknak összességükben és külön-külön véget vetettek, egymást ezek felől kölcsönösen és viszonosan nyugtatták, teljesen felmentették, elhatározván, hogy a megegyezéseket a továbbiakban nem támadják meg, majd ünnepi és törvényes igékkel fogalmazott kártérítési megállapodás elfogadása által egymást kölcsönösen és viszonosan felmentve megígérték egymásnak kölcsönösen és viszonosan, hogy a fent elmondottak ürügyén soha semmiféle per, perlekedés, viszály, vita vagy kereset nem lesz, vagyis ilyet sem a felek valamelyike, sem pedig az ő – illetőleg valamelyikük – tartományai, közösségei, népei, alattvalói vagy hívei és az őket követők nem fognak támasztani sem bíró előtt, sem a való életben. Így tehát a fenti ügyek akadályt nem képezvén a mondott felek említett minőségükben egymás közt kölcsönösen és viszonosan – Isten akaratával egyezően – megerősítették az örök időkre sértetlenül fennállandó jó és igaz békét.

Továbbá megállapodtak a mondott felek abban, hogy a mondott feleknek, illetve bármelyiküknek minden egyes foglyát, börtönbe zárt és visszatartott rabját, a felek alattvalóit, bárhol estek is fogságba, bárkinél is raboskodnak, és akárkik legyenek is, akár maguk a felek, illetve bármelyikük, akár népeik, akár egyes embereik, akár zsoldosaik által estek is fogságba, továbbá akár maguknak a feleknek, akár valamely egyes személyeknek vannak is hatalmában vagy ezek által visszatartva, valamint bármely rendűek és rangúak legyenek is, szabadon és minden váltságdíj, zsarolás, valamint dolgaikban és személyükben való bármiféle kártétel nélkül szabadítsák ki, engedjék el, bocsássák szabadon és korábbi szabadságukba állítsák vissza azon időn belül, melyet a felek meg fognak határozni.

Továbbá megállapították, hogy háborúk, perek, nézeteltérések, ellentmondás és vitás kérdések forognak fenn, alakultak ki és maradhatnak is fenn a jövőben egyik részről a fent említett igen fenséges király úr, másik részről pedig Velence említett közössége között az alábbi ügyben. Ugyanis Magyarország fent említett igen fenséges királya azt állította, hogy az Öböl[312] folyásának szorosai őt illetik, valamint, hogy neki és alattvalóinak szabad volt minden korlátozás és hátrány nélkül a mondott bejárókhoz és azokon keresztül hajózni, rajtuk be- és kijárni, valamint be- és kivinni sót és bármi egyéb árut akarata s tetszése szerint; továbbá ahogy és amilyen mértékben birtokos ő a mondott Öböl egyéb részein, éppúgy birtokol állítása szerint a Promontore-foktól[313] és Riminitől kezdve a velenceiek felé eső részben is. Velence közösségének tehát nincs joga sem őt magát, a király urat, sem pedig alattvalóit a mondott bejárókban bármiféle hajókkal, dolgokkal és árukkal történő be- és kijárástól eltiltani. Továbbá még azt is mondta az igen fenséges király úr, hogy a szorosok megnyitására, valamint annak korlátlan engedélyezésére, hogy maga a király úr és alattvalói a mondott bejárókon, illetve ezek bármelyikén be- és kijárhassanak, valamint be- és kivihessék áruikat, Velence közösségét a király úr felé nyilvánvalóan és különösen kötelezte és kötelezi egy korábban kötött és megerősített béke ereje, amelyről maguk a király és a dózse urak adták ki nyilvános okleveleiket – a királyit Zárában, 1358. február 18. napján, a dózséét pedig február 25. napján[314] –, emellett ezt támasztja alá a jog ereje és még sok egyéb ok és indok is. Másfelől viszont Velence említett közössége azt mondta, hogy az említett szorosok őt illetik, és törvény szerint joguk van a mondott bejárókat, megközelítésüket, valamint a rajtuk keresztül történő közlekedést tiltottá nyilvánítani illetve megakadályozni, és sem a mondott igen fenséges király úrnak, sem alattvalóinak nem volt szabad Velence említett közössége akarata ellenére a mondott bejárókhoz sem hajózni, sem közelíteni, sem pedig rajtuk akármit be- és kivinni a mondott közösség akarata ellenére. Továbbá tagadta a mondott közösség, hogy az említett béke erejénél fogva bármiképp is kötelezve volna a fenti dolgokra a mondott igen fenséges király úr és alattvalói irányában, valamint azt is, hogy a mondott király urat, alattvalóit vagy akárki mást bármi jog megilletne a mondott bejárókkal kapcsolatban bárminek is az okán vagy ürügyén, avagy akármi indokból.

Így végül is a mondott felek az említett fenséges Amadé úrnak, Savoya grófjának rábeszélésére kölcsönös ünnepélyes ígérettételek után az alábbi egyezményre, megállapodásra és szerződésre jutottak a következőképp, tudniillik: Velence közössége az említett király úrnak, országa és koronája örököseinek, valamint magának a mondott országot megjelenítő koronának és ezen korona főembereinek tartozzon adni és fizetni mindenkor évente hétezer jó és igaz súlyú, jó aranyból való aranydukátot ama jogok fejében, melyek magukban foglalják az Öblön való hajózást az említett határok között, tehát a Promontore-foktól és Riminitől kezdődően a velenceiek irányába, továbbá az említett szorosokhoz és azokon keresztül is; emellett bármiféle dolog és áru be- és kivitelét, amely jogok bárhol és bármi módon megillették magát a király urat, utódait és alattvalóit; továbbá magának a király úrnak és alattvalóinak minden érdekeltsége fejében, azért, mert Velence városa eltiltja a mondott bejárók használatától, valamint minden jog, igény, perlés és kereset fejében, amely ezen bejárókkal kapcsolatban, vagy ezeknek okán bármi módon vagy bármely indokból jogos lenne a mondott király úr utódai és alattvalói részéről; és annak fejében is, hogy magának a király úrnak, utódainak és alattvalóinak a mondott bejárókkal kapcsolatban örök hallgatás jusson osztályrészül úgy és akképp, hogy a fent említett határokon belül, tudniillik a Promontore-foktól és Riminitől kezdve a velenceiek felé eső részben ne hajózhassanak Velencén kívül sehova árucikkekkel vagy bármi egyéb dologgal illetve élelmiszerrel megrakodva, kivéve azon javakat, melyek tulajdon táplálkozásukra és ruházkodásukra szolgálnak. Árucikkek, élelmiszerek és a fent említett dolgok nélkül azonban, pusztán a tulajdon táplálkozásukra és ruházkodásukra szolgáló holmival, mint fent áll, a mondott határokon belül legyen szabad hajózniuk. Ezen összeg a mondott közösség ügyvéde vagy követe által minden évben augusztus huszadik napján, Szent István király ünnepén, vagy a mondott ünnep előtt fizetendő az említett király úrnak, utódainak, a koronának, főembereinek vagy ezek kincstartóinak, avagy bárki másnak, aki az említett hétezer dukát átvételére és a fizetésről való nyugta, menedéklevél és elismervény adására alkalmas felhatalmazással rendelkezik. A fizetés megtörténte után pedig tartozzon illetve tartozzanak nyugtát és elismervényt kiállítani a velencések küldöttének és követének. Hogyha pedig ezek közül senki sem jelenne meg, úgy utalványozzák és tegyék le a mondott összeget, illetve az alább írt arany vagy ezüst zálogot a később kifejtett húsznapos határidőn belül. A mondott pénzt pedig Velence közössége saját kockázatára és veszedelmére szállítsa Zára városáig, onnan pedig Buda városáig és Buda városába a mondott király úrnak, utódainak és a koronának tisztjei és népei tartozzanak sértetlenül elszállítani, elkísérni és eljuttatni a mondott király úrnak, utódainak és az előbbiek koronájának kockázatára és veszedelmére, úgy azonban, hogy ha az említett pénzösszeget a mondott velencések Zárába elszállították, mint fent áll, és aztán benne történetesen valamely baleset folytán kár esne, akkor értessék úgy, és mondassék is ki, hogy Velence mondott közössége a fent említett összeg felől tökéletesen nyugtatva van és fizetése alól fel lesz mentve. A szállítás azonban mégis Velence említett közössége költségén történjék, már ami a bért és a velencések küldöttével vagy követével kapcsolatos kiadásokat illeti. Ha pedig az említett fizetés a mondott helyen és időben nem történt meg, akkor Velence közösségének nevében ügyvédük és követük tartozzék és legyen köteles a rákövetkező húsz napon belül a fent írtak, vagy azok valamelyike előtt megjelenni, akik előtt – mint fent áll – a mondott fizetésnek történnie kell, és tegyen le, szállítson oda – úgy, ahogy a mondott összeget kell szállítani –, valamint valóságosan utalványozzon Budán a mondott hétezer dukáttal egyenértékű aranyat vagy ezüstöt zálogul, annyit, amennyit közbecslés szerint hétezer dukátért el lehet adni. Ha pedig ez nem történt meg úgy, ahogy fent áll, úgy sújtsa Velence közösségét tízezer dukátnyi büntetés mindegyik fizetés helyett, azaz évente; ha pedig három évig, azaz három éven át késlekedne Velence említett közössége a fent mondottak javára történő fizetéssel, letéttel és utalványozással, úgy a mondott király úr, utódai, a korona és az említett főemberek jelentsék vagy jelentessék be tiltakozásukat és tegyenek vagy tétessenek feljelentést Velence mondott közössége ellen három ízben, tudniillik hathónapos szünetet tartva minden tiltakozás és feljelentés között. A tiltakozások és feljelentések az alább írt bíró előtt történjenek, úgy és akképp, hogy a mondott bíró a három mondott tiltakozást és feljelentést Velence dózséjának és közösségének tudomására hozza. És ha három egymást követő évben, azaz folytonosan három éven át vagy megszakítva három évben bekövetkezett a késlekedés és a fentieknek meg nem tartása, továbbá a fentiek szerint megtörtént a tiltakozások és feljelentések benyújtása, és ha az említett adósságot nem fizették meg a mondott helyen, vagy nem történt meg a pénz utalványozása illetve a zálog letétele a mondott büntetés megfizetésével együtt az illető király úrnak vagy örököseinek, a koronának vagy akárkinek az említettek közül, aki a fentiek nevében átvenné, mint ez fentebb áll, továbbá, ha letelt az összes mondott határidő, akkor, és csak akkor, nem korábban, a jelen béke a mondott király úr ellen megtörtnek tekintessék. Továbbá ebben az esetben szabad legyen a mondott igen fenséges király úrnak és országa, valamint koronája örököseinek a mondott adósságokat vagy törlesztéseket követelni azon évekre vonatkozóan, amelyekben nem történt fizetés, valamint a mondott büntetéseket behajtani, amelyek fenti okból eredően szabattak ki. Továbbá szabad legyen a mondott király úrnak és említett utódainak ezen kívül még a mondott bejárókkal, megközelítésükkel és használatukkal kapcsolatban minden őket megillető joggal élni Velence közösségével szemben, teljesen figyelmen kívül hagyván a jelen egyezséget és szerződést, épp úgy, mintha meg sem köttetett volna, csak úgy, mint ahogy a jelen háború előtt tehette. Mindez úgy értendő azonban, hogy a mondott esetben sem a jelen béke vagy egyezség, sem bármi benne foglalt dolog, sem a hétezer dukát fizetése vagy törlesztése okán – amire magukat a mondott velencések kötelezték –, sem pedig a jelen békéből vagy egyezségből, illetve a benne foglalt dolgokból következő bármely okból vagy indokból eredően a mondott király úrnak a bejárókkal vagy azok valamelyikével kapcsolatos semmiféle joga ne nőjön, gyarapodjék vagy bővüljön azon túl, mint ahogy ez a legutóbbi, jelen háború előtt volt; továbbá Velence közössége sem a bejárókkal vagy azok valamelyikével kapcsolatban, sem pedig jogaiban semmiféle kárt ne lásson; a békének az említett velencések által való megtörése esetén pedig, mint feljebb áll, sem Velence mondott közössége ne tekintessék semmiféle jogban gyarapodottnak, sem pedig a mondott király úr bármitől is megfosztottnak.

A fentiek nagyobb biztosítékául és támaszául a mondott felek tartozzanak megerősíteni a jelen békét és a benne foglaltakat, és a mondott dózse úr minden tekintélyt tanácsba híván, melyben legyen köteles megjelenni maga a dózse úr és hat tanácsosa, a Negyvenek három vezetője, a hadügyi tanácsosok, a Negyvenek tanácsa, a Szenátus és a Zonta[315], ők a mondott közösség nevében tartozzanak jóváhagyni és elismerni a jelen pontot. Emellett a dózse úr és mindannyian a mondott tanácsból tartozzanak az egész béke és különösen a fentebbi pont megtartásáról ténylegesen és nyilvánvalóan esküt tenni; továbbá Velence mindenkori és mindegyik dózséja mondott tanácsosaival együtt az említett igen fenséges király úr és utódainak megkeresésére mindig és bármikor köteles legyen a mondott esküt letenni. És megfordítva: az említett király úr és minden egyes eljövendő utóda – mindegyik király csak egyszer – hasonlóképp tartozzon a teljes jelen béke és egyezség, valamint minden benne foglalt dolog megtartására ténylegesen esküt tenni, mint fenn áll.

Végre pedig az elmondottak támaszául, és hogy a fent írtak összességükben és külön-külön szilárdak legyenek, valamint kivitelt és méltó végrehajtást nyerjenek, a mondott felek minden és minden egyes, a jelen békében és okiratban foglalt dologgal kapcsolatban mindannak, ami feljebb szerepel, bírájául, felügyelőjéül és végrehajtójául választják és elismerik legszentebb pápa urunkat, akiben, valamint akinek joghatóságában és törvényszékében kifejezetten egyetértenek, joghatóságát nyilvánvalóan és ünnepélyesen kiterjesztve. A mondott felek megígérik, hogy az ő felügyeletét és döntését tiszteletben tartják, és egymásnak kölcsönösen megadnak, megtesznek és megőriznek mindent, amit csak legszentebb pápa urunk mond, ítél vagy kinyilvánít; továbbá, hogy egymás iránti kötelezettségüknek említett legszentebb pápa urunk törvényszékének és bíróságának helyén vagy területén tesznek eleget; továbbá kívánták még a mondott felek – törvénykezési kiváltságukról lemondván –, hogy ellenük, illetve bármelyikük ellen a jelen békében foglalt minden egyes ügyben valóságosan és személyesen, földi és lelki dolgokban is ő járhasson és járjon is el, ha az egyházi és polgári törvények szerint szükséges lesz, figyelmen kívül hagyva minden egyházi és világi törvénykezési kiváltságot.

Továbbá, mivel az említett igen fenséges király úr és Velence közössége között korábban kötött régi béke szerint a dózse úr és Velence közössége tényleg és valóságosan lemond Magyarország említett király ura és utódai javára egész Dalmáciáról, ezért most is a dózse úrnak és Velence közösségének mondott küldöttei, ügyvédei és követei a jelen békében ténylegesen, jog szerint és valóságosan lemondanak a mondott király úr ügyvédei és ügyvivői, a király úr, valamint országa és koronája örököseinek nevében átvevőkül szereplő fent említett püspök urak előtt egész Dalmáciáról, tudniillik a Quarnerói-öböl közepétől egész Durazzo határáig, mint olyanról, ami régtől fogva Magyarországot és koronáját illeti, illetve ezekhez tartozik.

Továbbá megállapodtak a mondott felek, hogy Szent Márk zenggi zászlójának, valamint a Velence közössége által Zengg városában fenntartott konzulátusnak ügye tartozzék és rendeltessék az igen fenséges király úr, és egyszersmind a zenggi gróf urak döntése alá a következőképp: ha elrendelik vagy úgy döntenek, hogy a zászlót és a konzulátust Zenggből el kell távolítani, úgy ezen esetben a mondott zenggi grófok veszítsenek el minden egyes javadalmat, tisztséget, kiváltságot, szerződést és megegyezést, amelyet Velencében birtokoltak, illetve Velence közösségével kötöttek, hacsak nem mutatnak elő maguk a zenggi gróf urak egyéb kiváltságokat, tisztségeket, szerződéseket és megegyezéseket, olyanokat, melyeket nem az említett, a velencések által Zenggben tartott zászló és konzulátus alapján, hanem más alapon birtokoltak. Ez esetben azok mind, amelyekről kimutatják, hogy más alapon birtokolják, maradjanak a jövőben is birtokukban, függetlenül a mondott zászló és konzulátus elmozdításától.[316]

Továbbá megállapodtak és ünnepélyesen megegyeztek a mondott felek abban, hogy a király úr összes alattvalóinak, és kiváltképp a záraiaknak mind Velence városában, mind pedig a neki alávetett minden helyen és területen módjában és szabadságában álljon biztosan és biztonságban kereskedni, üzleteket kötni, és mindazt megtenni, amit a jelen háború előtt megtehettek; továbbá, hogy a mondott királyi alattvalók, és különösen a záraiak Velence közössége és tisztjei részéről kegyes és jóindulatú eljárásban részesüljenek, minden jogtalanság és sérelem nélkül. Leszögezzük azonban, hogy sem a jelen pont, sem bármely benne foglalt dolog nem értelmezhető úgy, hogy a mondott királyi alattvalóknak hajózni vagy kereskedni szabad a mondott bejárókban, avagy más, a jelen okiratban eltiltott helyeken. És megfordítva: a mondott velencéseknek és alattvalóiknak Magyarországon, valamint a neki alávetett minden helyen és területen módjában és szabadságában álljon biztosan és biztonságban kereskedni, üzleteket kötni és mindent megtenni, amit a jelen háború előtt megtehettek; továbbá a mondott velencések az említett igen fenséges király és tisztjei részéről kegyes és jóindulatú eljárásban részesüljenek, minden jogtalanság és sérelem nélkül.

Továbbá az eddigieken túl a mondott záraiaknak módjában és szabadságában álljon, valamint a többi dalmatáknak úgyszintén, és engedtessék is meg nekik, hogy húsz éven át minden és bármelyik évben Velence városába a mondott király úr területéről származó és kivitt dolgokból és árucikkekből annyit szállítsanak vagy szállíttathassanak, amennyi harmincötezer aranydukátot ér; tudniillik a mondott záraiak húszezer, a többi dalmaták pedig tizenötezer dukátnyi értéket. A mondott záraiak és dalmaták által Velence említett városába eljuttatott és átszállított dolgokat és árucikkeket pedig adhassák, adathassák és bármely egyéb címen idegeníthessék el, akinek csak tetszik Velence mondott városában, éspedig nem csak velencéseknek. Továbbá a záraiak és dalmaták Velence városában vehessenek és bármely egyéb címen szerezhessenek a mondott húsz év bármelyikében akárkitől, éspedig nem csak velencésektől annyi ingóságot, mint amennyi a mondott harmincötezer dukát értékkel fölér; ez a mennyiség a mondott arány szerint osztandó fel a záraiak és dalmaták közt. A vásárolt árukat szállíthassák Zárába, Dalmáciába, és a mondott király úrnak alávetett más területekre, mind behozatalnál, mind kivitelnél, valamint mind vételnél, mind eladásnál csak azon szokásos révpénzeket, vámokat, illetékeket és egyéb terheket fizetvén meg, amelyeket a velencések is fizetnek. Továbbá Velence mondott közössége adjon engedélyt bárkinek, aki nem velencei, a mondott záraiaktól és dalmatáktól való vásárlásra, mint fent áll, és hasonlóképp a nekik történő eladásra; tehessék mindezt minden büntetés vagy megtorlás nélkül. Ez minden évben legyen így, a jelen pontban foglalt mennyiség szerint és erejéig, csak az ne értessék a fentiek alatt, hogy a záraiak és dalmaták Velencébe sót vihetnek be; továbbá ne vihessenek be Velencébe vagy ne vihessenek ki Velencéből olyan dolgokat, amit maguk a velencések sem vihetnek ki vagy be. És az így elmondottak álnokság nélkül történjenek meg és olyan biztosítékok kikötésével, hogy a fent elmondottak és a fenti engedmény sértetlen megőrzésében Velence közössége meg ne csalathassék.

Továbbá Velence említett közössége megengedi a mondott záraiaknak, és örökre meg is legyen engedve, hogy vehessenek Velencében, és onnan kivihessenek téglákat, fedőcserepeket és köveket épületeik felújítására és építésére minden illeték, vám vagy révpénz fizetése nélkül.

Továbbá ünnepélyesen megegyeztek és megállapodtak fenti minőségükben a mondott felek arról, hogy sem Velence közössége, sem valamely tisztje ne adhasson ki semmiféle rendeletet, utasítást, vagy ne tehessen semmiféle különös intézkedést a mondott király úr alattvalói ellen, és különösen a záraiak ellen, vagy ezek kárára; általában azonban szabad legyen intézkednie és rendelkeznie tetszése szerint.

Továbbá megállapodtak és megegyeztek fenti minőségükben a mondott felek, hogy mindenkinek most Velencében, vagy Velence mondott közösségének területén lévő azon ingó javai, melyek a jelen háború kitörésekor a mondott király úr valamely alattvalóié voltak, vagy azok birtokolták, adassanak vissza ugyanazoknak a birtoklás és tulajdon azon jogán, mely jogon a jelen háború kitörésekor birtokolták; és ugyanúgy minden Velencéből vagy területéről való személy ingó javai, melyek most az említett igen fenséges király úr területén vannak, adassanak vissza a mondott egyes személyeknek a birtoklás és tulajdon azon jogán, mellyel a jelen háború előtt birtokolták.

Továbbá megállapodtak és megegyeztek fenti minőségükben a mondott felek azt illetően, hogy az adósságok, amelyekkel az egyik fél alattvalói a másik fél alattvalóinak tartoztak a háború kezdetekor, igazságban rendeztessenek, éppúgy, mintha a jelen háború nem tört volna ki.

Továbbá a velencések semmiféle felfegyverzett gályával vagy gályákkal ne hatolhassanak be a mondott király úrnak vagy alattvalóinak tulajdonát képező kikötőkbe a lakosok és a kikötőt birtoklók akarata ellenére.

Továbbá megállapodtak és megegyeztek fenti minőségükben a mondott felek, hogy a mondott király úrnak adassék vissza minden föld, helység és vár, melyet most Velence közössége birtokol, és amelyet a mondott király úrtól vettek el a velencések a jelen háború idején; így különösen Cattaro városa és vára. És megfordítva: a mondott dózse úrnak és Velence közösségének adassék vissza minden föld, helység és vár, melyet most a mondott király úr birtokol, és amelyek a dózse úrtól és Velence közösségétől lettek elvéve a jelen háború idején.

Megállapodtak azonban a mondott felek, hogy ezen pont erejénél fogva az említett király úr ne legyen kötelezve Trevisót, a Trevisóban és a trevisói területen a dózse úr és Velence közössége által Lipót herceg úrnak[317] átadott földeket és helységeket, valamint azon dolgokat illetően, amelyeket a mondott Lipót herceg úr tart kézben. Az ezekkel kapcsolatos, a mondott dózse urat és Velence közösségét illető jogok semmiben se csökkenjenek, sőt maradjanak meg örökké sértetlenül. A jelen pontban foglaltakat senki ne értse úgy, hogy Velence közössége, illetve ennek nevében követei valamit megváltoztattak, megvontak, megújítottak, vagy valamiben bármi módon kárt okoztak volna bármely egyezménnyel vagy szerződéssel kapcsolatban, melyeket az említett Lipót herceg úrral kötöttek és mindmáig meg is tartanak Treviso és Ceneda városával és területeikkel kapcsolatban, illetve ezekre vonatkozóan és ezeket illetően.

Hasonlóképp jelen pont erejénél fogva az említett király úr ne legyen kötelezve [a visszaadásra] azon földeket és várakat illetően, amelyeket a mondott trevisói területen a nagyságos Carrara Ferenc úr, Padova ura[318] birtokol, azaz Noale, Castelfranco és Asolo várát, Romano erődjét, a Sile folyó fölötti kerek tornyot, Casale és Castelliviero erősségét illetően, a mondott helységekhez tartozó területekkel, falvakkal és joghatóságokkal együtt.

Továbbá ne értessék úgy, hogy a mondott pont erejénél fogva Ma-gyarország mondott király ura kötelezve volna Colle és a Ceneda melletti Rocca di San Martino erődjeinek visszaadására, a hozzájuk tartozó falvakkal, területekkel és joghatóságokkal együtt, melyeket a mondott király úr, illetve népei birtokolnak.

Ne értessék továbbá úgy, hogy a jelen pont ereje által az említett király úr kötelezve volna [a visszaadásra] azon földeket és várakat illetően, amelyeket a pátriárka úr, vagy pedig az aquileiai patriarkátusból mások birtokolnak vagy szálltak meg a jelen háború során.

Az azonban tisztán és jól értessék, hogy az említett igen fenséges király úr saját maga vagy más révén ne foglalhasson el, ne szállhasson meg, ne birtokolhasson, valamint ne is foglaljon el, szálljon meg vagy birtokoljon bármit is azon várak, földek vagy helységek közül, amelyeket a jelen háború során foglaltak el vagy szálltak meg a mondott pátriárka úr, helytartója vagy pedig a patriarkátus népei; ezeket ugyanis a mondott patriarkátus követeivel, ügyvivőivel és ügyvédeivel kötött és megerősített jelen béke[319] erejénél és hatásánál fogva át kell engedni és szabadon valamint megszállatlanul kell hagyni Velence mondott közössége számára, hacsak korábban nem történt már meg a visszaszolgáltatás Velence mondott közössége javára a mondott aquileiaiak részéről; mégpedig úgy és akképp, hogy az említett megállapodások révén a visszaszolgáltatás után is érvényben marad, hogy a mondott király úr [csak] a jelen békét megszegve foglalhatja el vagy támadhatja meg a mondott helységeket.

Továbbá megállapodtak a mondott felek, hogy a mondott király úr hívei és az őt követők értessenek bele és legyenek bennfoglalva a jelen békébe, tehát a fenséges férfiak, Guecellone, Gerardo és Rizzardo da Camino cenedai grófok minden alattvalójukkal, helységeikkel és erősségeikkel együtt; hasonlóképp Velence közössége részéről a fenséges férfiak: Rambalto és Ensedisio collaltói grófok mint a velencések hívei, minden alattvalójukkal, helységeikkel és erősségeikkel együtt a jelen békébe foglaltassanak.

Végül megegyeztek fenti minőségükben a mondott felek, hogy a jelen békében nem részletezett és kifejtett dolgok tekintetében tartsák magukat az említett felek közt ezidáig érvényben volt régi békéhez. …[320]

Továbbá mivel Magyarország stb. igen fenséges királya közt egyrészről és Genova közössége közt másrészről; valamint az említett igen fenséges király úr közt egyrészről és Padova közösségének említett ura közt másrészről; továbbá az említett igen fenséges király úr közt egyrészről és a pátriárka úr, valamint az aquileiai egyház közt másrészről megkötött szövetségek vagy ligák vannak érvényben, amelyekről közokiratok jelentek meg, ezért minden és minden egyes említett fél részvételével az összes fenti békével kapcsolatban az a megállapodás és különleges megegyezés jött létre, hogy ha a jelen békét a király úr vagy szövetségesei közül bárkivel szemben megszegnék, az értsék úgy, hogy minden szövetségessel és közülük minden egyes féllel szemben megszegték.

Ezen pont olvastakor az említett tisztelendő atya, Pál zágrábi püspök úr, a királyi fenség képviselőjeként meghatalmazotti minőségében, mint fennebb olvasható, rögtön és azonnal szólt, hogy a fent nevezett padovai urat a király úr hívének és ne szövetségesének írják ezen békében. Ennek elmondása után Giacomo Turchetto úr és a mondott padovai úr többi követei ezen padovai úr nevében azt mondták, hogy de bizony, hogy szövetségesnek írassék, mivel a mondott király úr szövetségese volt, ahogy ez – miként mondták – egy közokiratból is kitűnik. Mire a mondott zágrábi püspök azt válaszolta, hogy nem volt szövetségese a mondott király úrnak, és nem is tartották szövetségesnek. Miután ezen vitatkozás bekövetkezett, a fent említett Leonardo di Montalto úr[321] azt javasolta, hogy ha a közokiratból kitűnik, hogy a mondott padovai úr a király úr szövetségese volt, úgy szövetségesnek, ha pedig nem, úgy hívének tartassék, továbbá, hogy a mondott felek és bármelyikük hívei, kik feljebb vannak írva, értessenek bele és legyenek bennfoglalva a jelen békébe.

És mivel nem lenne sem illendő, sem igazságos, hogy a jelen béke olyanokat kössön össze, akik a foglalásokra és visszaszolgáltatásokra vonatkozóan nem ismerik a károkat, ezért megállapodtak és megegyeztek az összes felek abban, hogy a területfoglalások a mondott felek, valamint népeik, alattvalóik, híveik és társaik között szűnjenek meg a helyszínek és időpontok azon kijelölése és behatárolása szerint, amely a mondott felek közt történik majd, s amelyről közokiratot fognak kiállítani. Ezen időpon-tok és helyszínek meghatározása után, ami be fog következni, ha bármi kár keletkezne a másik fél, vagy ennek alattvalói, népei, hívei, avagy követői jóvoltából, a sértett fél javára történjen meg ezen károk megtérítése és jóvátétele. A meghatározandó időpont előtt történt sérelmekért és károkért azonban, amelyeket a felek egymásnak okoztak, semmiféle térítés vagy jóvátétel ne járjon, és ne is értelmezzék úgy, hogy a jelen béke ellenére okozták ezeket; azonban úgy legyen, hogy mindazon várakat, helységeket, földeket, erődítéseket és foglyokat, amelyeket és akiket a jelen béke megerősítésének napja után és a mondott határidő és kijelölendő időpont előtt, illetve után fogott vagy foglalt el valamelyik fél vagy annak hadinépe, kölcsönösen, mindig és minden esetben szolgáltassák vissza és bocsássák szabadon.

Az említett felek mondott minőségükben ünnepélyes ígéretek minden részről való megtétele után mindahányan megígérték, hogy a feljebb írtakat összességükben és minden részletükben kölcsönösen és viszonosan megtartják, teljesítik és szem előtt tartják, és százezer aranyforint büntetés terhe alatt ünnepélyesen kötelezték magukat, hogy semmiben sem fognak a fentiek ellenére cselekedni. Ezen büntetés a felek közül azt sújtja, aki az elmondottakat nem fogja megtartani, és adassék, valamint juttassék a fentieket megtartó azon félnek, akinek sérelmére esett a fentieknek meg nem felelő cselekedet, miközben az elmondottak összességükben és minden részletükben érvényben maradnak. Mindig jól értessék, hogy a jelen pontban tárgyalt általános büntetésnek ne legyen helye azon esetekben vagy pontokban, amelyekben, vagy amelyek által a jelen béke külön is gondoskodik a büntetésről.[322] [A büntetések behajthatók] akár a felek illetve bármelyikük minden jelenlegi és majdani vagyonának zálogosításával és lekötésével is.

És az erő nagyobb szilárdsága végett a mondott felek a rendelkezők lelkére – valóságosan is érintvén a Szentírást – megesküdtek az Isten szent Evangéliumára, hogy minden és minden egyes dolgot érvényben, becsben és erőben tartva megőriznek, teljesítenek és szem előtt tartanak; ellene nem lépnek fel és teljességgel semmit sem tesznek; semmissé nyilvánítással egyáltalán nem élnek, a béke ügyében hatástalannak nyilvánítván minden más általános vagy különleges jogot, amit csak kigondolni vagy felhozni lehetne.

Továbbá megígérték és ünnepélyesen megegyeztek a fent írt felek, tudniillik mindegyik korábban említett minőségében, hogy a jelen békét a felek fővárosaiban ki fogják hirdettetni, és azt a felek kormányzatai és közösségei meg fogják erősíteni a szokott módon és formában, mégpedig Magyarország említett igen fenséges király ura részéről a mai naptól számított két hónapon belül, a többi fél részéről pedig egy hónapon belül. A kihirdetésről és megerősítésről készüljenek teljes és kielégítő oklevelek óvadékokkal, eskükkel, büntetésekkel, megfelelő formaságokkal és az ilyen ügyekben szokásos dolgokkal ellátva. …[323]

Mi pedig, Amadé, Savoya grófja, Chablais és Aosta hercege, Itália őrgrófja tudtára adjuk mindenkinek, hogy látván a fent írt közokiratot, valamint minden egyes benne foglalt dolgot, ezeket mind igaznak ismerjük el és nyilvánítjuk, a jelen közokiratot pedig a fent írt követ urak kérésére az ott elmondottak érvénye és bizonysága végett nagyobb pecsétünk ráfüggesztésével és ellenpecsétünkkel[324] rendeltük megerősíttetni. Kelt Torinóban, augusztus 24.