41.

1397.

Magyar-lengyel békekötés

Míg az Anjouk Magyarországa és Lengyelország közti viszony kifejezetten baráti volt (Nagy Lajos 1370-1382-ig lengyel király is!), Zsigmond alatt már korántsem ez a helyzet. A Brandenburgban nevelkedett király fiatal korában erős litván- és lengyelellenes légkörben élt, amit csak erősített az az eset, ami közvetlenül Lajos halála után történt. Miután Lajos 1375-ben megállapodott Károly császárral, hogy Mária lesz az a lánya, akit a császár második fiához, Zsigmondhoz fog feleségül adni, közvetlenül halála előtt, 1382 szeptemberében Zólyomba hívatta a lengyel országnagyokat és feleskette őket Zsigmond hűségére. A Lengyelországban megjelent Zsigmondnak azonban a rendek nem voltak hajlandók hűségesküt tenni, így megszégyenülten kellett távoznia. Kétéves interregnum után Lajos kisebbik lányát, Hedviget koronázták Lengyelország királynőjévé, aki 1386-ban Jagelló litván fejedelemhez ment feleségül. Jagelló felvette a kereszténységet, V. Ulászló néven lengyel királlyá is koronázták, így a lengyel-litván perszonálunió létrejöttével a magyar-lengyel perszonálunió megőrzésének terve megbukott.

Végképp megromlott Magyarország és Lengyelország közt a helyzet Moldva és Havasalföld ügyében, melyek fejedelmei az Anjou-korban általában a magyar király hűbéresei voltak. Zsigmond uralma elején mindkettő a lengyel királynak hódolt.

Mircea havasalföldi vajda 1389 végén védelmi szövetségre lépett Magyarország ellen a lengyelekkel, melyet 1391 nyarán Lwówban meg is újítottak. Emellett Halics és Lodoméria is lengyel kézre került.

Zsigmond a vitás kérdések rendezése érdekében 1393 júliusában Sandecben találkozott Ulászlóval és Hedviggel, de ekkor még nem jutottak dűlőre egymással. 1394 szeptemberében azonban a török elűzte Mirceát Havasalföld trónjáról, aki Zsigmondhoz menekült. 1395 elején a magyar király hadjáratot indított Moldvába, ahol hódoltatta István vajdát, majd márciusban Brassóban fogadta Mircea hűségesküjét, júliusban visszafoglalta Havasalföldet, és annak trónjára visszahelyezte újdonsült vazallusát.

Alighogy a magyar csapatok hazatértek, Mircea azonnal hátat fordított Zsigmondnak, majd az 1396-os nikápolyi vereség után Ulászló hűbérese lett. Zsigmond a csorba kiküszöbölésére 1397-ben újabb hadjáratot tervezett, de ehhez rendeznie kellett a hátország helyzetét, s mivel tartott attól, hogy Lengyelország a román vajdák segítségével kárt tehet az országban, míg ő a törökök ellen hadakozik, személyesen kereste fel a lengyel királyt. Tárgyalásaik eredményeképpen 1397. július 14-én Iglón békét kötöttek, melyben rendezték az összes vitás kérdést.

A béke teljes szövege (leszámítva a záróformulák hiányát) csak egy papírra írt fogalmazvány formájában maradt fenn. A dátumot, mely már hiányzik a szövegből, a békéről tudósító egyéb források ismeretében lehetett megállapítani. Alább ezen fogalmazvány szövegének fordítását közöljük.

Zsigmond, Isten kegyelméből Magyarország stb. királya Krisztus minden [hívének, aki a jelen oklevelet olvasni fogja],[326] üdvöt az üdvösség és a béke szerzőjében!

Midőn figyelmünket a béke előnyeire fordítjuk, és tisztában vagyunk a széthúzásokból eredő veszedelmekkel, hőn kívánjuk, hogy a béke folyamként árassza el a fejedelmeket, hogy a béke pompájában üldögélve a bizalom sátraiban lakjanak, és bőséges nyugalmat élvezzenek. Tudjuk ugyanis, hogy meg van írva: minden békében gyarapszik. Azt is tudjuk, hogy a szeretet erényéből béke születik, mely nemcsak a kor bástyái, azaz az előkelők esetében a második legfontosabb dolog a gazdagság után, hanem a kisebb emberek esetében is, akik hiába részesei a gazdagságnak, ha nélkülözik a békét, nem élnek nyugalomban, és a szegények és gazdagok, az alsóbb és felsőbb rétegek egyaránt csak eme béke szépségében tudnak nyugodtan fennmaradni. Sőt azt sem tagadjuk, hogy nézeteltérések és széthúzások esetében minden ki van szolgáltatva a pusztítás erőinek, tönkremennek a javak, a nyugalom elhagyja a testet, az értelmet rosszindulatú gondolatok kerítik hatalmukba, és minél inkább gyűlnek az egymással szembenálló nézetek, annál több ok támad az ellenségeskedésre, a szeretet egysége szétbomlik, a neheztelés növekszik és az utálat gyarapszik, a kis dolgokat nem becsülik meg, a test csalárdul békétlen tettekre tör, a lélek pedig veszélyeknek lesz kitéve.

Ezért mindenkinek, mind a jelenlegieknek, mind a jövőbelieknek tudomására akarjuk hozni e jelen oklevél soraival, hogy bár egyik részről felségünk, másik részről pedig a fényességes és nagyságos fejedelem urak: Ulászló, Lengyelország királya[327] és Vitold, Litvánia hercege[328], az előbbi fivére között bizonyos okok és indíttatások következtében mindmáig veszekedések, perlekedések, jogtalanságok, sérelmek, nézeteltérések, ellenségeskedések, neheztelések, gyűlölet és más egyéb rossz dolgok állnak fenn, és ezek kölcsönösen keletkeztek, alakultak ki és léteznek, mégis, mivel a béke szerzője így akarta, mikor eme világból az Atyához indulni készülvén szeretetének melegségében együtt vacsorázott tanítványaival és így szólt hozzájuk: békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek[329], s emlékezetes ajándékként ezt hagyta rájuk üdvös végrendelet formájában, ezért teljességgel vágyva és áhítva azt, hogy a béke sarlójával vágjuk ki közülünk a bármilyen okból, késztetéssel és szándékkal támadt és keletkezett veszekedéseket, perlekedéseket, jogtalanságokat, sérelmeket, ellenségeskedéseket, nehezteléseket, gyűlöletet és bármely más rossz dolgot, valamint azt, hogy ezeket szívünkből, lelkünkből és szándékainkból teljesen kitöröljük, kiirtsuk és gyökerestül kitépjük, arra törekszünk, hogy krisztus hitének minden követője, valamint az állam részére az összes előnyös dolgot, a békés állapotot, minden kényelmet és hasznosságot biztosítsunk, a sógori kapcsolatot pedig, mely köztünk és ama Ulászló király úr között már régóta fennáll és most is szerencsésen él, a szeretet légkörében fenntartsuk, ezért a köztünk és az említett király és herceg urak közt mindmáig bármilyen okból fölmerült és keletkezett minden veszekedéssel, perlekedéssel, nézeteltéréssel, jogtalansággal, sérelemmel, ellenségeskedéssel, kárral, nehezteléssel, gyűlölettel és minden egyéb rossz dologgal kapcsolatban a teljes béke és a tökéletes egyetértés egységét teremtettük meg, oly módon, hogy egyikünk a másiknak és másikunk az egyiknek kölcsönösen, tiszta szívből és nem csalfa lelkiismerettel, őszintén, minden csalárdság és álnokság, valamint gonoszság nélkül felold és elenged, emellett gondolkodásából és szívéből teljesen eltávolít, kidob és elhajít minden fent említett és bármely más egyéb ártalmas, neheztelést szülő, káros és ellenséges dolgot.

És hogy a békének és egyetértésnek köztünk és ama urak: Ulászló király és Vitold herceg között kölcsönösen kidolgozott egysége igen hatékonyan és erősen fennmaradhasson, és hogy eme király és herceg urak bennünk, mi pedig bennük jobban és őszintébben bízni tudjunk, ezért mi kellő megfontolással csupán élete időtartalmára visszaadjuk ugyanezen Ulászló királynak Oroszország királyságunkat,[330] és megengedjük, hogy birtokolja és kézben tartsa, mi pedig ugyanezen Ulászló király életében semmiképpen nem fogjuk visszakérni vagy visszakövetelni; ha pedig meghalna, akkor mi vagy utódaink, a magyar királyok, sőt abban az esetben is, ha történetesen mi őelőtte halnánk meg, ezen utódaink eme Ulászló király életében is jogosultak leszünk vagy lesznek ezen oroszországi királyságunkat szabadon és teljesen visszakövetelni, visszaszerezni és visszafoglalni.

Viszonzásképpen pedig ugyanezen Ulászló király úr saját erőfeszítésével és költségén segít nekünk és ténylegesen köteles Moldva egész földjét uralmunk és a mi magyar koronánk fennhatósága alá visszakényszeríteni, újra megszerezni és birtokba venni, Podólia földjét pedig a mi uralmunk és fennhatóságunk alá vissza fogja ténylegesen adni.

Sőt mindkettőnk nyugodtabb állapotának fenntartása érdekében elrendeltük és úgy határoztunk, hogy ha – amitől óvjon a Magasságbeli! – mindkét részről királyságaink bármely hatalmassága, avagy bármilyen más külső erő minket megtámadni készülne, akkor egyikünk a másikat és viszont kötelesek leszünk megsegíteni erőfeszítéseinkkel, költségeinkkel, fáradozásunkkal, emberszeretetünk mozgósításával, minden képességünkkel és erőnkkel valamint szándékunkkal, és kötelesek leszünk a másikat bármely hatalommal szemben meg is védeni.

És ha úgy történne, hogy egyikünk bármely okból is háborútindítana vagy kezdene egy másik királyság vagy más részek ellen, ezt köteles lesz a másik féllel megtanácskozni és megfontolás tárgyává tenni, és ebben az esetben az egyik fél a másikat köteles legyen segíteni, és neki útja során és felvonulása közben támogatást nyújtani, ha pedig egyikünk a másik tanácsát ki nem kérve, amint pedig fentebb írtuk, bármilyen módon is eljárna, akkor ez a másik fél tanácsát ki nem kérő fél nem köteles elvárni tőle semmiféle támogatást, ami ehhez az úthoz és cselekedethez szükséges.

És mivel az isteni ítélet engedelméből tágra nyílt torokkal a kereszténység elpusztítására törő törökök dühét ugyanezen hatalmas Isten nekünk nyújtott segítsége révén törekszünk megfékezni, és emiatt számunkra szükséges, hogy gyakrabban ellenük vonuljunk erős sereggel, ezért a már említett urak: Ulászló király és Vitold herceg mindketten személyesen vagy legalábbis egyikük mindkettejük teljes vagyis jelentősebb haderejével, amivel csak tudnak, saját költségükön és kiadásaikkal kötelesek legyenek velünk jönni és tartani, amennyiben mi is személyesen veszünk részt a hadjáratban, és így kötelesek legyenek a kereszténység védelmének szolgálatában, ha ránk törnek, harcra készen állni, itt győzelmet aratni, és az örök élet jövendő jutalmát boldogan elfogadni, stb., amit ha megtesznek és eredményesen végrehajtanak, viszonzásképpen kívánságukra mi is erőinket mozgósítva teljes igyekezetünkkel eme király és herceg úr segítségére fogunk sietni a fehér-oroszok és a tatárok ellen.[331]