44.
1444.
Török-magyar békekötés
(„Szegedi” béke)
A hódító török hatalom 1354-ben tűnt fel először Európában, mikor megszerezte a Dardanellák mindkét partját. Ettől kezdve rohamos terjeszkedésbe fogott: a század végéig bekebelezte Trákiát, Makedóniát, Albániát, Bulgária nagy részét. A balkáni államok koalíciójának 1389-es rigómezei veresége után a törökök a magyar állam közvetlen közelségébe kerültek, a kilencvenes évek elején több portyázó hadjárat is elérte hazánk területét. Zsigmond 1396-os és 1428-as nemzetközi vállalkozásai a törökök visszaszorítására sikertelenül zárultak, a harc bevett formái továbbra is a kisebb kölcsönös betörések maradtak. 1438 és 1442 között azonban egyre erősödtek a török rohamok. 1439-ben Szerbia is elesett, így a török birodalom közvetlen szomszédunk lett.
Az 1441-1442-es évek török betöréseinek semlegesítése során tűnt ki hadi sikereivel az ismeretlenségből előlépő, és fényes karriert befutó Hunyadi János. Sorozatos sikerei Erdélyben és Havasalföldön a portyázó török seregekkel szemben végre felrázták a hazai és nemzetközi közvéleményt, és erősödött azok hangja, akik az egyszerű határvédelmi harcok helyett tervszerű, átgondolt törökellenes akciósorozat végrehajtását szorgalmazták.
Az első komolyabb törökellenes hadjáratot Hunyadi 1443-44 telén vezette. Seregeivel Bulgáriába nyomult, Nišnél, majd Szófián túl a Kumovica-szorosban megverte az ellene küldött török részerőket, azonban anélkül tért haza, hogy a szultáni főseregre döntő csapást mért volna, vagyis az erőviszonyok lényegesen nem változtak. Inkább erkölcsi sikere volt nagy: hosszú idő óta ez az akció volt az első, mely a Balkánra mélyen behatolt, és minden ellene küldött sereget megvert. Hatására nagy nemzetközi összefogás született: a pápa, a burgundi herceg és Genova szövetségre lépett egymással, és elhatározták, hogy 1444 nyarán keresztes hadjáratot indítanak a török ellen, melynek célja a Balkán felszabadítása. A tervek szerint a flotta megszállja a Dardanellákat, ezzel elvágják a törökök ázsiai utánpótlását, a szárazföldi sereg pedig, melynek zömét a magyar csapatok alkotják, felmorzsolja az európai török erőket.
1444 áprilisában a budai országgyűlés már a török elleni készülődés jegyében zajlott. A király esküt tett Cesarini bíboros, pápai követ kezébe, hogy nyáron a keresztes hadak élére állva megindul a török ellen. Az ezt követő események sorrendje a krónikás említések és az okleveles források tükrében igen zavaros. A helyes kronológia megfejtése a legutóbbi idők magyar történeti kutatásainak eredménye, az alább írtak tehát sokhelyütt eltérnek a korábbi történeti munkák előadásától.
Mialatt Magyarországon és az európai koalíció országaiban folyt a készülődés, az eseményekről értesülve II. Murad szultán 1444 februárjában felkérte a magyarországi birtokain élő Brankovics György szerb despotát, hogy beszélje rá a magyarokat a békekötésre. Viszonzásképpen Szerbia visszaadását és két fia szabadon bocsátását ígérte. Brankovics nem mert kiállni a békekötés javaslatával az áprilisi országgyűlésre összejött, diadalittas magyar urak elé, Hunyadit azonban titokban megnyerte az ügynek, aki a király képviseletében tárgyaló követeket küldött a szultáni udvarba. Innen az események két szálon futnak. Az egyik a lelkes hadi készülődéseké, a másik a titkos békealkudozásoké. A tárgyalások eredményre is vezettek: június 12-én a követek megkötötték az előzetes békeszerződést a törökkel. A szultán hihetetlennek tűnő feltételeket vállalt: megígérte, hogy Brankovicsnak visszaadja Szerbiát és Albániát 24 várral együtt, elengedi a foglyokat, köztük fiait, Ulászló magyar királynak pedig százezer aranyforint kárpótlást fizet, és 25 000 harcost bocsát rendelkezésére, ha szükségesnek látja. A felsorolt várak átadását a királyi ratifikálástól számított nyolcadik napon belül kell teljesíteni. A szultán a békére esküt is tett, majd Kisázsiába ment.
Ulászló valószínűleg csak július közepén, a követek visszaérkezésekor értesült a háttérben folyó eseményekről. A feltételek azonban olyan kedvezőek voltak, hogy a háború mellett ágáló Cesarini ellenkezését sem véve figyelembe a királyi tanács a békére szavazott. Ugyanakkor már megjött a velencei államtanács levele is, mely hírt adott a pápai-velencei flotta elindulásáról. Ebben a helyzetben Ulászló kettős játékba fogott: először fogadta a szultán követeit, és közölte velük, hogy szentesíti a békét, majd a nyilvánosság előtt a háború megindítása mellett nyilatkozott, és augusztus 4-én Szegeden ünnepélyes esküt tett a hadjárat lefolytatására. Az esküben az a kitétel is szerepelt, hogy minden szerződést, amit a törökkel kötött vagy kötni fog, eleve érvénytelennek nyilvánít. Ezt követően képviseletében Brankovics és Hunyadi (az utóbbi a magyar király nevében) augusztus 15-én Nagyváradon letette az esküt a békére. A későbbi krónikások helytelenül jelölik meg a békekötés helyéül Szegedet, a történészek pedig tévesen teszik ennek idejét július közepére – valójában tehát nem szegedi, hanem váradi békéről kell beszélnünk.
A békekötés eredményeként a török augusztus 22-én át is adta Szendrőt, majd nekilátott a többi vár átadásához is. A magyar fél azonban – az augusztus 4-i eskü szövege értelmében – a békekötést érvénytelennek nyilvánította, és a tanácsosok Cesarini bíborossal együtt a hadjárat elindítását követelték. A király maga is így gondolta, és szeptember közepén meg is indult Orsova felé. 22-én levélben indokolta meg lépését a lengyel királyi tanács felé (mivel lengyel király is volt!), és arra hivatkozott, hogy a török maga szegte meg a békét, mivel nem teljesített minden feltételt.
A magyar seregek októberben már Nikápoly alatt jártak. A pápai-velencei flotta morálja azonban eddigre már a szárazföldi seregek késlekedése miatt teljesen szétzilálódott: a szultán seregeinek Európába való átkelését nem is tudták megakadályozni. A döntő ütközet november 10-én Várna mellett zajlott le: a keresztesek szárazföldi serege teljes vereséget szenvedett, a magyar király is holtan maradt a csatatéren.
Hunyadi még két hadjáratot indított a török birodalom ellen. Az 1445-ös látványosabb eredmények nélkül zárult, az 1448-as pedig a tragikus rigómezei vereséggel ért véget. 1456-ban Nándorfehérvár alatt még sikerült visszaverni a teljes birodalmi sereget, ami igen jelentős fegyvertény volt, de ettől kezdve – leszámítva Mátyás 1463-as boszniai akcióit – a magyar seregek egyértelműen pusztán határvédelemre rendezkedtek be. Ez a helyzet tulajdonképpen Mohácsig nem változott. Voltak ugyan háborúsnak kikiáltott időszakok, ezek azonban pusztán a megszokotthoz képest jelentősebbnek mutatkozó portyázó hadműveletek voltak, melyek egyszer sem mozgatták meg sem a teljes magyar királyi, sem a török birodalmi fősereget. A kisebb-nagyobb konfliktusok közül néhányat fegyverszüneti megállapodások zártak le, ezeket időről időre megújították. Így tudomásunk van egy 1451-ben kötött hároméves fegyverszünetről, egy 1483-ban öt évre kötött fegyverszünetről, melyet 1488-ban újabb két évvel meghosszabbítottak, 1495 áprilisában egy hároméves fegyverszünetről, melyet 1498-ban három évvel hosszabbítottak meg, egy 1503. február 22-én kötött hétéves fegyverszünetről, melyet 1510 októberében öt évvel, majd 1516 nyarán újabb egy évvel meghosszabbítottak, végül egy 1519. március 28-án háromévi időtartamra megkötött fegyverszünetről. 1520-ban azonban ezen fegyverszünetek sora megszakadt: I. Szulejmán Budára küldött követét, Behrám csauszt bebörtönözték, ezzel jelezve, hogy a magyar király nem tekinti érvényesnek az új szultánra nézve az elődével kötött fegyverszünetet. 1521-től a szultán egyértelmű terjeszkedő politikába kezdett, ennek eredménye volt az 1526-os török hadjárat is, melynek során a mohácsi csatatéren rövid másfél óra alatt elvérzett a magyar királyi haderő.
A Mohácsig terjedő időszakban tehát mindössze egy békekötés történt a törökkel, az 1444-es „szegedi”, helyesebben váradi béke. Ennek helye és időpontja, amint említettük, a legutóbbi időkig nem volt megnyugtató módon tisztázva. A békeoklevél nem maradt fenn, így a kutatásnak a krónikás említésekre és a diplomáciai levelezésre kellett hagyatkoznia. A békekötést a szerb évkönyvek bejegyzései teszik augusztus 15-re, a feltételekről a lengyel Długosz krónikája is tájékoztat, legrészletesebben azonban a lengyel rendek Piotrkówban tartott gyűléséről 1444. augusztus 26-án Ulászló magyar és lengyel király részére írt levél számol be, ezért alább ennek a levélnek a békekötésre vonatkozó sorait közöljük.
A piotrkówi gyűlésről Ulászló király úr, Magyarország és Lengyelország királya[396] részére írt levél.
Fényességes fejedelmünk és igen kegyes urunk! …
Lenyugodott és elcsitult ama barbár düh, mellyel a törökök kérkedtek, hogy egyszer még Magyarországot nekik adózóvá és behódolttá teszik, a többi katolikus népet országukkal együtt kirabolják, a katolikus vallást pedig széttiporják. Nemcsak elcsitult, hanem egyenesen semmivé is lett, midőn a törökök igen hatalmas, és egykor mindenki számára félelmetes birodalma magát felségtek ereje által oly megtörtnek, visszaszorultnak és meggyengültnek mutatta, hogy miután jeles követeket és igen sok ajándékot küldött, ideiglenes vagy örökké tartó békét kért, ahogy felségteknek tetszik, amelyet pedig soha máskor sem szokott megtartani, még ha mások is kérnék tőle. Emellett szinte hihetetlen békefeltételeket ajánlott: késznek mutatkozott visszaadni Szerbia királyságát, Albánia földjét, és más területeket is, melyeket még Magyarország más szent emlékezetű királyai idejében és országlása alatt foglalt el, 24 jelentékeny várral együtt, köztük Galambóccal, valamint a foglyokat elengedni, százezer aranyat fizetni, és felségtek bármely háborújához segélyképpen huszonötezer harcost küldeni, amint mindezeket felségtek leveléből és tudósítása nyomán igen világosan megtudtuk. Nagy csodálkozással emlegetjük eme új és örvendetes dolgot, áldjuk, magasztaljuk és dicsőítjük Isten kegyelmét, bőven hullatva a hatalmas örömből fakadó könnyeket, mivel felségtek személye, fáradozása és tevékenykedése révén a barbár erő, mely mindig is hihetetlennek és elképesztőnek tűnt a többi nemzet számára, most meg lett fékezve, és a jó Isten annyi győzelemmel, kiváló méltósággal és örvendetes sikerrel ékesítette fel neveteket, hogy ezeket senki sem merné akár csendben is magának kívánni. Kifejezetten helyeseljük, és tetszik nekünk ez a felségtek által az említett törökök császárával a fenti cikkelyek alatt elkezdett béketárgyalás, nem látjuk, hogy más egyéb még ezekhez adható volna. És ezért kérjük, tanácsoljuk és javasoljuk, hogy felségtek akarjon ebbe belekezdeni, és ha ezeket teljesítenék, igyekezzen ezen békét minden tekintetben megőrizni, elfogadni, előmozdítani és megtartani. Igen nagy ugyanis ez a birodalom, hiszen már sok országot legyőzött, és vele szemben majdnem az egész kereszténység diadalmasan kiáltott fel, mikor felségtek jobbja legyőzte. … Kelt Piotrkówban tartott közgyűlésünkön, a szent Bertalan apostol ünnepét követő szerdán,[397] az 1444. esztendőben.