46.

1463.

Osztrák-magyar békekötés

(Bécsújhelyi béke)

Mátyás királlyá választása csak még bonyolultabbá tette Magyarország és az 1452-ben császárrá koronázott Frigyes viszonyát. A királyválasztó országgyűlés határozata szerint Mátyást a Szent Koronával kell megkoronázni, és Frigyessel tárgyalásokat kell folytatni a korona visszaadásáról. Ha ez nem vezetne sikerre, szükséges a háború megindítása.

A tárgyalások először semmi eredményt nem hoztak, de 1458 májusában pápai közvetítésre újra indultak. Novemberre kész volt a megállapodás tervezete, Frigyes azonban meggondolta magát, és 1459 elején Garai László, Újlaki Miklós és más pártütő magyar urak élére állt, akik magyar királlyá választották. Áprilisban a pártütők vereséget szenvedtek, így Frigyes esélyei a magyar trónra erősen megfogyatkoztak.

Az új pápa, II. Pius nagy álma a török elleni nemzetközi összefogás megvalósítása volt. Hogy egy hadjárat valóban megindulhasson, minden erejével azon fáradozott, hogy Frigyes és Mátyás békét kössön egymással. Carvajal bíboros, pápai követ és Podjebrád (Poděbrad) György cseh király közvetítésére meg is indultak 1460. január 20-án Olmützben a tárgyalások a császár és a magyar király követei között, de ez a forduló még sikertelennek bizonyult. Áprilisban újabb találkozó jött létre, ezen 1461. február 1-ig terjedően fegyverszünetet kötöttek. A tárgyalások a következő év januárjában Olmützben, majd májusban és júniusban Győrben folytatódtak, de eredményt nem hoztak, és úgy tűnt, meg is szakadnak. Nyáron Mátyás fegyverrel is támogatta VI. Albert osztrák herceg pártütését a császár ellen, ami a viszonyt még jobban elmérgesítette.

Az események később mégis szerencsésen alakultak. A herceg és a császár fegyverszünetet kötött, így a fegyveres akciók szeptemberben megszakadtak. Hieronimo Lando krétai érsek, pápai követ közvetítésével pedig újra megindultak a béketárgyalások. Vitéz János váradi püspöknek 1462. április 3-án Grazban sikerült is megállapodnia a feltételekről. Eszerint Frigyes átadja Sopront és a koronát, Mátyást fiává fogadja és segíti a török ellen, Mátyás pedig nyolcvanezer aranyforintot fizet a koronáért, átengedi a többi, császári kézen lévő magyarországi várat, utód nélküli halála esetén biztosítja a magyar korona öröklését Frigyes számára, és megengedi, hogy a császár megtartsa a magyar királyi címet.

Az 1462. május 20-án tartott országgyűlés elfogadta ezeket a feltételeket, és a főpapok és bárók közül kiválasztott személyekből bizottságot választott, akik királyuk és az ország nevében 1463. július 17-én Sopronban fogadták el az előzetes békeszerződés szövegét. Ugyanezen a napon állította ki Frigyes császár is a maga békeoklevelét Bécsújhelyen. A szöveget Mátyás egy héttel később, július 26-án hagyta jóvá. Az okmányokat október 22-én a pápa is megerősítette.

A béke értelmében Frigyes hamarosan vissza is szolgáltatta a Szent Koronát, Mátyást 1464. március 29-én koronázták meg Székesfehérvárott, ezt követően április 3-án a koronázásra összehívott országgyűlés, április 24-én pedig Mátyás mint megkoronázott magyar király oklevélben ismét megerősítette a békeszöveget.

Eme okmányok több példányban, valamint számtalan átírásban és másolatban is fennmaradtak. Alább a magyar küldöttség által 1463. július 17-én Sopronban kiállított oklevél szövegét közöljük.

Mi, István, Isten és az Apostoli Szentszék kegyelméből a kalocsai és a bácsi egyház érseke és ugyanezen Kalocsa örökös ispánja[401], János, ugyanezen kegyelemből váradi püspök[402], Újlaki Miklós erdélyi vajda, továbbá macsói és szlavón bán[403], Pálóci László ispán, országbíró[404], valamint Szapolyai Imre királyi főkincstartó és a felső-magyarországi részek kapitánya[405] elismerjük és jelen soraink tartalmával mindenki előtt ismertté tesszük, hogy egyrészről a legfelségesebb fejedelem és úr, Frigyes úr, a rómaiak örökké felséges császára, Magyarország, Dalmácia, Horvátország, stb. királya és Ausztria, Stájerország, Karintia és Krajna, stb. hercege[406], a mi legfelségesebb urunk, másrészről a nemes magyar királyság és ennek főpapjai, bárói, nemesei, előkelői, lakosai és lakói között támadt és fennforgó összekülönbözéseket és ellentéteket illetően a béke és egyetértés számos cikkelyében és fejezetében megállapodtak, amit mi, a legfelségesebb fejedelem úr, Mátyás úr, a fent érintett magyar királyság, stb. királya[407], a mi legkegyelmesebb urunk és ezen királyság főpapjai, bárói, nemesei, előkelői, lakói és lakosai nevében, akiknek teljes és mindenre kiterjedő tekintélyével, erejével és hatalmával az alábbiakkal kapcsolatban éltünk és amire támaszkodtunk, valamint saját nevünkben is legszentségesebb urunk, Pius pápa[408] biztatására, a tiszteletreméltó atyák: Domonkos torcellói püspök úr, az Apostoli Szentszék oldalköveti hatalommal küldött legátusa[409], és Rüdesheimi Rudolf úr, a freisingi egyház prépostja és a wormsi egyház dékánja, legszentségesebb pápa urunk tanácsosa, apostoli követe és küldötte,[410] a jelen ügyben Őszentsége megbízottja közvetítésével a fent mondott császár urunkkal önként, szabadon, jó és őszinte szándékkal ezen cikkelyek végső és utolsó megfogalmazására jutottunk, amint az alább következik.

Először is, az óhajtott béke és megegyezés céljából elhatároztatott, hogy a felséges fejedelem és úr, Frigyes úr, a rómaiak örökké felséges császára, Magyarország, Dalmácia, Horvátország, stb. királya, Ausztria, Stájerország, stb. hercege, és a tőle egyenes ágon leszármazó örökösei az alább írt várakat és városokat, melyeket őcsászári felsége a magyar királyság határain és mezsgyéjén belül birtokol, és a maga, vagy az ő nevében mások által kezében tart, tudniillik Fraknót és Kaboldot tartozékaikkal, minden hatalommal és törvénykezési joggal birtokolják és tartsák meg, és ezekkel szabadon élhessenek, valamint ezeknek békében és nyugalomban örvendhessenek, a felséges fejedelem és úr, Mátyás úr, a mondott Magyarország királya, a mi legkegyelmesebb urunk, továbbá örökösei és utódai, valamint ezen királyság bárói, főurai, és nemesei részéről – bármiféleképpen nevezzék magukat, vagy mások őket – bármiféle zaklatást, háborítást, adóbehajtást, megterhelést és alkalmatlankodást kizárva, melyek akár jogosan, akár tettlegesen, akár főképp azok jogainak átruházásával bárkinek is a javára bármilyen szín alatt is történtek vagy történnének, akik a fent említett területek irányában jogigénnyel lépnének fel, kivéve azonban az egyházi tizedet és az egyházi pereket, melyeket saját ítélőszékeik előtt lehet megtárgyalni és intézni, ahogyan jogos és ésszerű. A világi bíráskodásban azonban a személyt és a vagyont érintő keresetekben, melyeket őcsászári felsége alattvalói és a fent érintett várakhoz tartozók ellen és velük szemben bármi módon indítottak vagy indítani fognak, a felperes az őcsászári felsége által az ilyen helyekre ideiglenesen kiküldött bírák előtt terjessze elő és keresse igazát, amit a kérelmező kívánságára készségesen el kell intézni; ügyelve arra, hogy annak rendje és módja szerint a fent említett császári felség alattvalói és a mondott várak alá tartozók megkeresése esetén az akkori király és maga a magyar királyság, illetve annak tisztviselői járjanak el és gondoskodjanak az eljárásról.

És ha a törökök ellen a hit és ezen királyság védelmében általános hadjáratra kerülne sor, ebbe az ügybe a mondott császár úr által benyújtandó előzetes kérelem alapján ezeket az alattvalókat továbbra is vonják be, de úgy, hogy ebben az esetben az ilyesfajta adók felett őcsászári felségét illesse a rendelkezés, és az ez ellen cselekvőkkel szemben, akik saját érdekeik védelmében a fentebb érintett dolgokkal, valamint az említett császár úrral és örököseivel szemben bármi módon is fellépni próbálnának, a mindenkori király és az ország mint békeszegőkkel szemben, hathatósan lépjen fel.

Továbbá hozzátétetett és elhatároztatott, hogy a mondott császár urunk halála után az akkori királynak és a magyar királyságnak lehetősége legyen a fent mondott Fraknó és Kabold várakat és ezek jövedelmeit – abban az esetben, ha Kabold várát a mondott császár urunk nem romboltatja le, figyelembe véve, hogy csekély értékű, és romos állapotban van – és más bevételeit őcsászári felsége örököseitől 40.000 magyar forint, azaz jó és kellő súlyú arany dukát értékében megváltani.

Továbbá, mivel a fent mondott császár urunk jó és becsületes indokokkal eleddig a Magyarország királya címmel és névvel élt, elhatároztatott és elvégeztetett, hogy őcsászári felsége, akit a magyar királyság főpapjai, bárói, nemesei, előkelői és más lakosai előzetesen, szabadon és háborítatlanul okleveleikben és másutt ezzel a királyi címmel tiszteltek meg és ékesítettek fel, élete végéig ebben megmaradjon, és a mondott Magyarország és az ehhez az országhoz tartozó más királyságok uralkodójának neveztessék és hívathassék, és ezzel a címmel élhessen és használhassa, a mindenkori király, valamint az ország urainak és lakosainak gáncsoskodását, ellentmondását és zavargását teljességgel távol tartva.

Továbbá, hogy a köz ügye és a római anyaszentegyház, valamint a keresztény vallás helyzete még üdvösebben és hasznosabban erősödhessék és javulhasson, a fent mondott legdicsőségesebb császár urunk a mi legfelségesebb és legkegyelmesebb urunkat, Mátyás királyt fogadott fiának fogja tartani és atyai módon fogja átölelni, személyesen fiává fogadja és adoptálja, továbbá iránta és országa iránt barátságot, jóindulatot és atyai érzéseket fog tanúsítani ezután, és ezen Mátyás király urunkat fiának fogja nevezni. És ennek a hatalmas kegynek az elismeréseképpen, amely sok tekintetben őcsászári felsége részéről ugyanezen Mátyás király urunknak becsületére és előnyére fog válni, hogy méltó viszonzásképpen köteles hálával viseltessék őcsászári felsége irányában, elhatároztatott, hogy ugyanezen Mátyás király urunk őfelsége fogadott fiaként a fent mondott császár urat élete végéig atyjaként kell hogy elismerje, tisztelje, nevezze, írja és tartsa, beleegyezve, hogy ugyanezen Mátyás király urunk a fent mondott császár urunkat atyjának és királynak nevezze, tisztelje, elismerje, és neki mint atyjának és magyar királynak írjon.

Ezen felül Mátyás király urunkat és a mondott magyar királyság főpapjait, báróit, előkelőit, nemeseit, lakóit és lakosait, valamint magunkat és a fent említett országot a nekünk adott felhatalmazás ereje által jelen sorainkkal arra kötelezzük, hogy szilárdan és örökre őrizzék meg urunkkal, a római császárral és örököseivel, továbbá területeivel és tartományaival a sérthetetlen békét, semmiféle ezzel ellentétesen rendelkező szövetségtől és szerződéstől nem akadályoztatva, sőt az ilyeneket megsemmisítve kötelezzük őket, hogy őcsászári felségének, továbbá a legfelségesebb fejedelemnek, Miksa úrnak, őcsászári felsége fiának minden bajban, bárkivel szemben – kivéve természetesen legszentségesebb atyánkat, a pápát, az Apostoli Szentszéket és a Római Anyaszentegyházat –, ahányszor csak szükséges lesz, lehetőségeik szerint hatékonyan tanácsot, segítséget és támogatást adjanak, nyújtsanak és biztosítsanak őcsászári felsége és fent említett fiának kérésére a fent mondottak: a magyar királyság és a mindenkori király költségén. A török elleni általános hadjárat esetén azonban erre nem leszünk kötelezve, továbbá akkor sem, ha valaki előre nem látható akadály vagy szerencsétlenség miatt ezekben [a hadjáratokban] teljességgel tétlen marad; egyebekben mindig megőrizve a mondott magyar királyság szabadságjogait. Ennek fejében őcsászári felsége kegyes viszonzásképpen jóindulatával és kedvezésével mondott Mátyás király urunkat és a magyar királyság jó helyzetét – jelesen a törökkel és a Krisztusban hitetlen ellenséggel szemben – Szentatyánknál, a római pápánál, az Apostoli Szentszéknél, a Szent Római Birodalom fejedelmeinél és másoknál, ahol ez lehetséges lesz, őszintén előmozdítja, és ha bármelyik fél, akár az urak, akár alattvalóik mindkét részről egymás között, egyik a másikkal szemben valamiféle panasz vagy kérés bejelentésére tartana igényt – mindig kivéve azonban a fentieket, jelesen a várak ügyében fentebb rendelteket –, ezt a jog szerint és nem másként kell majd lefolytatniuk, melynek során a panaszosok megkeresésére akadálytalanul igazságot kell szolgáltatni.

Továbbá abból a célból, hogy az őszinte jóindulat, amellyel a fent mondott császár urunk az említett Mátyás király urunk, őcsászári felsége fia és a fent említett magyar királyság irányában viseltetik, szélesebb körben mindenki számára ismertté váljék, őcsászári felsége nekünk, a fent mondott István érseknek, János püspöknek, Miklós vajdának, Pálóci László ispánnak és Imre tárnokmesternek ezen magyar királyság szent koronáját, melyet a néhai legfelségesebb úrnő, Erzsébet királyné a jóemlékezetű László királlyal együtt őcsászári felségénél hű kezekre bízott, és amelyet eddig is hűségesen megtartottak és megőriztek, nehogy esetleg idegen kezekbe jusson, továbbá a Sopron nevű várost mondott Mátyás király urunk és a magyar királyság részére kegyesen átadta és minden ezzel kapcsolatos kötelezettségéről lemondott.

Továbbá az atyai szeretet nagyobb megszilárdítására és császár urunknak Mátyás király úr és a magyar királyság iránt érzett legkegyesebb jóindulatának viszonzásaképpen, és hogy őcsászári felsége annál készségesebben igyekezzék ezen ország javait és jó helyzetének növekedését elősegíteni, elhatároztatott és eldöntetett, hogy ha a magyar királyi trón üresedésekor nem lennének a fent mondott Mátyás király urunk ágyékából származó törvényes fiúk vagy unokák, őcsászári felsége, vagy fia, akit erre kijelölt, és őfelsége elhunyta után az, akit fiaként hátrahagy, vagy ha több ilyen is lenne, az egyik azok közül, akit ez az ország meg fog választani, álljon királyként a magyar királyság élére az ország teljes támogatásával.

Továbbá, ha – mint fentebb említettük – a magyar királyság megüresednék, az ország főpapjainak, báróinak, előkelőinek, nemeseinek, lakóinak és lakosainak tanáccsal és hathatós segítséggel gondoskodniuk kell arról, hogy őcsászári felségét vagy fiát, ahogyan az előrebocsáttatik, a magyar királyság szokása szerint koronázzák meg és az ország teljes kormányzásában békében ismerjék el, és valóban királynak tartsák.

Továbbá egyetértőleg elhatároztatott, hogy minden sérelem, összeütközés, meghasonlás, és bármiféle kereset és vád, mely ezen felek között akár a boldog emlékezetű László király miatt, akár bármi más okból kifolyólag támadt, továbbá mely ezen feleket maguk, örököseik és utódaik személyében bármilyen okból érinti, legyen teljességgel beszüntetve és eltörölve, és mindazt a felháborodást és elégedetlenséget, melyet a fent mondott felséges fejedelmek, Frigyes császár úr és Mátyás király úr a mondott ország bármelyik főpapja, bárója, nemese, lakosa vagy lakója, avagy más egyházi vagy világi személy ellen táplált a hozzájuk való csatlakozás miatt mindkét részről egyszer-másszor elkövetettek miatt, a jövőben a legkevésbé se bosszulják meg sem tettlegesen, sem a törvény szerint, hanem ezek is legyenek hasonlóképpen beszüntetve és eltörölve.

Mi pedig megígérjük, megfogadjuk és kötelezzük magunkat arra, hogy becsületünknek és a keresztény hitnek megfelelően fogunk eljárni, cselekedni, valóságosan és hathatósan együttműködni annak érdekében, hogy ugyanezen Mátyás király urunk, továbbá ezen magyar királyság főpapjai, bárói, előkelői és nemesei, valamint mi a fentebb írtakat, melyeket nekik és nekünk meg kell tennünk és cselekednünk, a mondott Mátyás király urunk koronázása előtt minél előbb, de legalábbis ezen koronázás után az ezt követő két hónapon belül a mondott magyar királyság főemberei és a mi hiteles pecséteink alatt kiállított okleveleink révén összességében és minden egyes részletében erősítsük, szilárdítsuk és újítsuk meg, majd pedig kövessük, hajtsuk végre és tegyük meg, valamint ismerjük el érvényesnek és hatályosnak, és ők is erősítsék, szilárdítsák és újítsák meg, továbbá kövessék, hajtsák végre és tegyék meg, valamint ismerjék el érvényesnek és hatályosnak. A fentiek megfelelő megerősítését pedig most említett legszentségesebb pápa urunk ez ügyben kiküldött megbízottjától, később nem kevésbé őszentségétől és az Apostoli Szentszéktől legjobb tudásunk szerint kérni fogjuk és fogják, és emellett ki fogunk tartani és engedelmeskedni fogunk, és ők is ki fognak tartani és engedelmeskednek, minden csalárdságot és cselvetést ettől távol tartva.

Ennek tanúságaképpen mi, István, a kalocsai és bácsi egyház érseke, és ugyanezen Kalocsának örökös ispánja, János váradi püspök, Újlaki Miklós erdélyi vajda, továbbá macsói és szlavón bán, Pálóci László ispán, országbíró, és Szapolyi Imre főkincstartó, a felső-magyarországi részek kapitánya a fentiekre pecsétünket ráfüggesztettük. Kelt Sopronban, Mária Magdolna ünnepe előtti legközelebbi kedden,[411] az Úr 1463. évében.