47.

1474.

Lengyel-magyar békekötés

(Ófalui béke)

A magyar-lengyel kapcsolatokat az 1423-24-es évektől kezdve a viszonylagos jó viszony jellemezte. Zsigmond ugyan 1429-30-ban megpróbált éket verni II. Ulászló lengyel király és Vitold litván nagyfejedelem közé, de Vitold halálával ez az ütközési felület megszűnt. A helyzet 1438 májusában fordult meg, amikor a katolikus cseh rendek Albert magyar és német királyt, a kelyhesek pedig a későbbi IV. Kázmér lengyel királyt választották cseh királlyá. Júliusban Albert és III. Ulászló lengyel király között háború tört ki, amit 1439. január 4-én egy Boroszlóban aláírt fegyverszünet zárt le.

Albert halála után I. Ulászló személyében öt évig olyan királya volt Magyarországnak, aki III. Ulászló néven egyben Lengyelország királyaként is uralkodott. Ez a perszonálunió ismét a jó viszonynak kedvezett. Halála után mindkét ország nemességét más és más gondok kötötték le, így a viszony semlegesként jellemezhető. V. László király halála után IV. Kázmér lengyel király is pályázott a magyar trónra, ami magában rejtette a Mátyással való szembefordulás veszélyét, ez azonban nem következett be.

A helyzet 1453-ban, a magyar-cseh háború kitörésével változott meg gyökeresen. Mátyás szeretett volna létrehozni egy osztrák-lengyel-magyar koalíciót, melyet házassági kapcsolatokkal tervezett megpecsételni. Követe, az olmützi püspök azonban Krakkóban nem járt sikerrel, az Olmützben megjelent lengyel követeket viszont, akik a csehek és a magyarok közt próbáltak közvetíteni, a pápához és a császárhoz utasította. 1469 végén ismét Mátyás tett lépéseket Kázmér felé. A katolikus cseh rendek által cseh uralkodóvá választott magyar király Kázmér lányának kezét is megkérte, de most a lengyel uralkodó zárkózott el. Fiának, Ulászlónak ugyanis Podjebrád György cseh király már másodszor ajánlotta fel a cseh koronát, ha lengyel segítséget kap Mátyás ellen. Kázmér ezért Frigyes császár felé közeledett, hogy szövetséget hozzanak létre a magyar királlyal szemben. A tárgyalások azonban októberben megszakadtak, mert Frigyes nem volt hajlandó lemondani a Magyarország királya címről Ulászló javára.

1471 tavaszán váratlan fordulat következett be: meghalt Podjebrád György cseh király, és a kuttenbergi, kelyhes többségű királyválasztó gyűlés Ulászlót választotta Csehország királyának. Mátyás természetesen ezt a választást érvénytelennek nyilvánította. Nyáron azonban saját országában is zavarokkal kellett megküzdenie: vele elégedetlen főpapok és főurak egy csoportja Kázmér lengyel király ifjabb fiát, Kázmér herceget hívta a magyar trónra. Mátyás kezdetben úgy tett, mintha semmiről sem lenne tudomása. Kázmérhoz követeket küldött, hogy rendezzék a cseh korona körüli ellentéteiket, újból kérte lányának kezét, és felajánlotta, hogy fiává fogadja Ulászlót. Javasolta, hogy Ulászlót és őt is egyszerre koronázzák meg a cseh koronával. A lengyel király természetesen az ajánlatokat visszautasította. Szeptemberben érkezett meg Kázmér herceg hadüzenete, október 2-án indult seregeivel Magyarország ellen. Itt azonban csak igen kevesen csatlakoztak hozzá, mivel a korábbi hazai összeesküvők nagy részét Mátyás eddigre már kedvező ígéretekkel megnyerte magának. A lengyel sereg Hatvanig nyomult előre, de tovább jönni nem mert, majd vissza is fordult. Kázmér egy darabig Nyitra várába vette be magát, majd 1471 végén hazatért. Nem sokkal később hátrahagyott helyőrsége is átadta a várat Mátyás embereinek.

A pápa továbbra is Mátyást támogatta Ulászlóval szemben: 1472. március 1-én elismerte cseh királyságát, és Marco Barbo bíboros személyében követet küldött, hogy közvetítsen Mátyás és a Jagellók között, ha pedig a béke nem jönne létre, az utóbbiakat közösítse ki. Március 31-én végre megindultak a béketárgyalások, melyek eredményeképpen május 8-án a magyar és a lengyel fél fegyverszünetet kötött egymással, a két uralkodó megbízottai pedig a legátus további közvetítésének köszönhetően október 20-án Neisse városában találkoztak. Ez a megbeszélés még eredménytelenül zárult, hasonlóképpen az 1473. augusztus 15-én Troppauban rendezett találkozó is, mert Mátyás nem volt hajlandó lemondani a megszállt csehországi területekről.

1473 második felében több lengyel betörés érte Magyarországot, néhány vár is a támadók kezére került. Mátyás seregei később visszavívták Homonnát és nagymihályt, és nekifogtak a lengyel csapatok kiszorításának. Miután fegyverrel egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni, IV. Kázmér felhívására Mátyás ismét követeket küldött a béke megteremtése érdekében.

A tárgyalásokat most siker koronázta: 1474. február 21-én a Szepes megyei Ófaluban a két király megbízottai megkötötték a békét. Az okmányt a magyar király február 27-én, a magyar országnagyok pedig április 24-én erősítették meg.

Alább a magyar tárgyaló küldöttség által kiállított okmány szövegét közöljük.

Mi, Gábor, a gyulafehérvári[412], Osvát, a zágrábi egyház püspöke[413], Szapolyai Imre szepesi örökös ispán[414], Dengelegi Pongrác János volt erdélyi vajda, a királyi seregek főkapitánya[415], György pécsi prépost, apostoli protonotárius[416] és Gáspár, a szepesi Szent Márton-egyház prépostja[417] a dolog örök emlékezetére tudatjuk mindenkivel, akit illet, hogy a legfelségesebb fejedelem és úr, Mátyás úr, Isten kegyelméből Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, stb. királya[418], a mi legkegyelmesebb urunk a fent mondott magyar királyság főpap és báró uraival, elődeiknek, a legfelségesebb királyoknak, a főpap és báró uraknak nyomdokait követve, és azzal a szándékkal, hogy inkább a keresztény vallás istentelen ellenségeivel fordítsák szembe erőiket, mintsem hogy bármiféle keresztényekkel különbözzenek össze, minket teljes, szabad és megfelelő megbízatással és mindenfajta jogkörrel felruházva elküldtek erre a helyre, ahol ősidőktől fogva az egymás közti gyűléseket tartani szokták, hogy találkozzunk a lengyel királyság főpap és báró uraival, és hogy velük mindazt tárgyaljuk meg, rendezzük el, határozzuk meg, végezzük el, rögzítsük és erősítsük meg, ami a kölcsönös barátság, az igaz testvériség és az örök béke megőrzése, fenntartása, megszilárdítása és megerősítése érdekében a két ország, a felséges királyok és a szent koronák között jelenleg és mindörökké jónak látszik és lehetséges, ahogyan a fent mondott legfelségesebb király urunk függő pecsétje alatt kibocsátott megbízólevelünkben világosan benne foglaltatik, melyet mi a lengyel királyság főpap és báró urainak kezébe átadtunk. A mondott lengyel királyság ezen főpapjaival és báróival pedig, nevezetesen a nagyságos és Krisztusban tisztelendő atyákkal, Jakab gneznói érsekkel;[419] János krakkói püspökkel;[420] Dobiesław Kmita z Wiśnicza lublini várnaggyal és Jan z Rytwiany úrral, a lengyel királyság marsalljával testvérileg és barátságosan megegyezve, miután kölcsönös jóakarattal és alapossággal megtárgyaltuk mindazokat, amelyek ezt a békét fenntarthatják vagy az idők folyamán felboríthatják, a béke szerzőjének, a tiszteletreméltó és kiváló úrnak, Bartholomeus de Massa úrnak, a jogtudományok doktorának mindenre kiterjedő jelenlétében, beleegyezésével és hozzájárulásával, aki a Krisztusban igen tisztelendő atya, Márk úr, a római anyaszentegyház Szent Márk-egyházról címzett bíborosa, aquileiai pátriárka és az Apostoli Szentszék legátusa[421] nevében és szerepében járt el, az alábbi végzésekre és cikkelyekre jutottunk, és kölcsönösen egyetértettünk ezekben mint hasznos és szükséges, valamint a mondott béke, barátság és igaz testvériség megőrzését szolgáló intézkedésekben.

Mindenek előtt úgy döntöttünk és határoztunk, hogy ezentúl és mindörökre állandó, szilárd és sértetlen béke legyen a két jeles ország, tudniillik Magyarország és Lengyelország, továbbá ezek felséges fejedelmei és urai, Mátyás úr, Isten kegyelméből az érintett Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, stb. királya, valamint Kázmér, ugyanezen kegyelemből a fent említett Lengyelország királya[422] között, továbbá minden eljövendő király, a főpapok, bárók és a mondott országok lakosai, és minden tartomány, fejedelem, úr és lakos között, akik valami módon ezen szent koronák alá tartoznak vagy csatlakoznak, úgy és oly módon, hogy semelyik fél a másik kárára semmi módon és semmi szín alatt ne vonuljon ezen országok egyikéből vagy az ezekhez tartozó területekről vagy tartományokból a másik, vagy a hozzá tartozó tartományok és helységek ellen, minden csalást és cselvetést mellőzve.

Másodszor elhatároztatott, hogy mindkét országban és a hozzájuk tartozó tartományokban nyilvánosan hirdessék ki, hogy az egyes emberek, bármiféle helyzetűek vagy jogállásúak legyenek is, ne merészeljenek vagy próbáljanak a másik országból saját elhatározásukból vagy bármiféle alkalomból összegyűlni, sem a másik országba ártó szándékkal és ellenségesen behatolni, vagy az egyik ország határvidékén vagy határain belül állomásozni és erősségeket emelni, sem egyik vagy mindkét országban fosztogatni.

Ha pedig olyanokra bukkannának, akik ezt a tilalmat semmibe veszik, akkor azokat az embereket, semmilyen kifogást nem véve figyelembe mindkét országban becsteleneknek, lázadóknak és pártütő ellenségnek tartsák, javaikat a kincstár számára nyomban kobozzák el, továbbá mindkét ország határvidékének kapitányai, akiket mindkét részről felkértek, kötelesek lesznek igaz hitük szerint, egy emberként fellépni az ilyen emberek ellen és egymást kölcsönösen segíteni, amíg csak ki nem irtották ezeket.

Ezenkívül ha egyes emberekről kiderül, hogy az ilyen gazembereknek tudtukkal és önként menedéket adtak és a helységeket és erődítményeket megnyitották előttük, bűnrészesekként ugyanaz a büntetés érje őket, és hasonlóképpen bűnhődjenek.

Továbbá, ha ilyesfajta emberek arra vetemednének, hogy bármilyen dolgot elraboljanak, elragadjanak, vagy valamely erődítménybe, városba vagy faluba bevigyenek, az érintett helyek kapitányai azon nyomban, minden késlekedés nélkül kötelesek lesznek és tartozzanak a kárt szenvedetteknek az őket megillető tökéletes igazságot szolgáltatni.

Továbbá, ha valamiféle meghasonlás támadna a két ország egyes lakosai között, bármiféle jogállásúak legyenek is, vagy valakit jogtalanság érne, ne tekintsék azt a jelen béke valamiféle megsértésének. De azok, akiket ez az összekülönbözés érint, és akik sértve éreznék magukat akár az örökségük miatt, akár mert jogtalanság, kár, veszteség érte őket, vagy bármi más okból, ügyüket a jog szerinti eljárással annak vagy azoknak a rendes bírái előtt kell, hogy lefolytassák, akit vagy akiket bevádolnak, ha pedig ezek nem lennének elégségesek és nem felelnének meg, akkor a végvidékek kapitányai előtt.

Ha pedig az ügy olyan komoly lenne, hogy méltán a királyi felségek elé kell majd vinni, akkor mindkét király bizonyos számú békebírát fog egy bizonyos helyre kiküldeni, akik véget vetnek az ilyesfajta pereknek és összekülönbözéseknek, a sértetteknek pedig csalás és cselvetés nélkül tartoznak és kötelesek lesznek igazságot szolgáltatni.

Továbbá hasonlóképpen az előírt szolgáltatásokkal és bármiféle kötelezettségekkel kapcsolatban derítsék ki az igazat, és az ügy rendes bírái csalás, cselvetés és fölösleges megterhelés nélkül szolgáltassanak igazságot.

A király által fizetendő zsoldokat vagy bármiféle kötelezettséget illetően pedig, ha az a király, aki ezzel tartozik majd, hitelezőit nem akarná vagy késlekedne kielégíteni, akkor a másik király figyelmeztetni fogja őt, hogy vagy fizessen és egyezzen ki, vagy küldjön egy mindkét fél számára megfelelő helyre valakit vagy valakiket, hogy vele vagy azokkal, akiket küldeni fog, vizsgálják ki ezt az ügyet, és hathatósan döntsenek úgy, ahogyan igazságos lesz, és mindkét király ehhez tartsa magát a jelen cikkely ereje folytán.

Továbbá, ha valamilyen ügyben az egyik ország lakosai a másik ország lakosainak javai és vagyona rovására valamiféle zsákmányt ejtenének, avagy titokban vagy nyíltan lopást követnének el, akkor annak az országnak és végvidékének kapitánya, ahonnan a kárt okozták, köteles lesz a kárt szenvedetteknek teljes igazságot szolgáltatni és az ilyen károkozókat megbüntetni, ahogyan megérdemlik.

Továbbá, hogy ezután semmiképpen ne foglaljanak le egyik részről sem jogtalanul javakat, vagyontárgyakat vagy személyeket, és különösen a kereskedőkét nem, hanem ha valaki egy másikat be akar vádolni, a rendes bírája elé idézze meg a jog szerinti eljárással, amit a bíró legyen köteles és tartozzék lefolytatni. Ha pedig valaki nem elégedne meg ezzel az ítélettel, ne folyamodjon azért semmiféle letartóztatáshoz, harchoz vagy jogtalansághoz a másik féllel szemben, hanem viselje el türelemmel, amíg mindkét fél kapitányai - összehívta azokat a bírákat, akiknek ítéletével az ellenfél nem volt elégedett, és más alkalmas embereket mindkét fél bírái közül - szemügyre nem veszik és meg nem vitatják az ügyet; ennek érdekében pedig a kapitányok kötelesek lesznek egy mindkét fél számára megfelelő helyen és időpontban összegyűlni.

Továbbá, hogy mindkét ország kereskedői, amikor árujukkal az egyik országból a másikba átlépnek, legyenek kötelesek és tartozzanak a régtől fogva megszokott utakon és útvonalakon közlekedni.

Továbbá, ha valamikor a királyok vagy az országok között valamiféle meghasonlás támadna akár valamely tartomány jogai körül vagy valamely javak miatt, akár ha az egyik király valamiféle területet magának követelne a másiktól, ha közvetítők és kölcsönös levélváltás segítségével nem tudnának megegyezni, akkor az ősi módon mindkét ország királyai, főpapjai és bárói elődeik szokása szerint tartsanak gyűlést a szokott helyen, ahová a főpapok és bárók mindkét részről jöjjenek el, és a két fél jogait és érveit igaz hitük szerint megvizsgálva barátok módjára egyezzenek meg.

Ezeket a határozatokat avagy cikkelyeket és intézkedéseket mi, fent mondott főpapok és bárók legfelségesebb király urunk, valamint Magyarország főpap és báró urai, továbbá az egész Szent Korona nevében és képviseletében tettük, érvényesítettük, erősítettük meg és határoztuk el mindenben egyetértve és mindenhez hozzájárulva; valamint most is tesszük, érvényesítjük, erősítjük meg és határozzuk el mindenben egyetértve és mindenhez hozzájárulunk jelen soraink révén. Emellett megígérjük mindenképpen igaz hitünkre, becsületünkre és emberségünkre, hogy a fenti cikkelyeket minden fejezetük, záradékuk és pontjuk szerint szilárdan megtartjuk, és hogy fent említett király urunk oklevelét, mely ezeket a cikkelyeket és határozatokat hiánytalanul tartalmazza, mindenestől elfogadja és helybenhagyja, királyi függőpecsétje alatt, melyet Magyarország királyaként használ, a mai naptól számított legközelebbi tíz teljes napon belül Czorsztyn várában be fogjuk mutatni vagy bemutattatjuk, minden csalást és cselvetést távol tartva; továbbá a mondott magyar királyság jelentősebb főpapjainak és báróinak hasonló levelét is, mintegy húsz függőpecséttel a legközelebbi Pünkösd napjáig és ünnepéig a fent mondott helyen hasonlóképpen be fogjuk mutatni vagy bemutattatjuk, és semmiféle, ezzel ellentétesen cselekvő személy nem fog ebben megakadályozni.

Mindezek hitele, ereje és tanúbizonyságaképpen adattuk ki jelen levelünket biztos belátásunkkal és szabad akaratunkból, és függő pecsétünkkel meg is erősítettük.

Kelt Ófaluban, Szent Péter apostol székbe ülésének ünnepe előtti legközelebbi hétfőn,[423] az Úr 1474. évében.