48.

1477.

Osztrák-magyar békekötés

(Korneuburgi-gmundeni béke)

Az 1463-as bécsújhelyi béke óta Mátyás és Frigyes császár között egészen az 1468-as csehországi eseményekig semleges volt a viszony. Ekkor azonban a csehek támadást intéztek Ausztria ellen, Frigyes pedig Mátyást hívta segítségül. Csábító ígéreteket is tett: hajlandónak mutatkozott lemondani a magyar királyi címről, sőt kilátásba helyezte, hogy megszerzi fogadott fiának a német királyi címet is. Mátyás az 1463-as békére hivatkozva hadat is üzent Podjebrád Viktorinnak, a cseh hadak vezérének, és seregeit megindította Frigyes megsegítésére. Április folyamán ki is verte a cseheket Ausztria területéről.

Frigyes kezdetben hálásnak mutatkozott; örökös tartományai egyévi jövedelmét átengedte a csehek elleni háború költségei fejében. Ugyanakkor korábbi ígéretei közül egyet sem teljesített, ehelyett a római királyi címet Merész Károly burgundi hercegnek ajánlotta fel, a pápánál pedig diplomáciája azon fáradozott, hogy a cseh koronához tartozó választófejedelmi méltóságot az osztrák hercegi címhez csatoltassa.

Június elején Olmützben cseh királlyá választása után Mátyás újra megkísérelte, hogy a császár rokonságából kérjen feleséget, de Frigyes kitérő választ adott. Mátyás az egyre elmérgesedő ellentétek elsimítása érdekében személyes találkozót javasolt, mely 1470. február 11-én létre is jött Bécsben.

A két uralkodó egy hónapon át tárgyalt. Mátyás a császár ötéves lányának, Kunigundának kezét kérte, ezt végül Frigyes el is fogadta, és megígérte, hogy júniusban együtt mennek a nürnbergi birodalmi gyűlésre, ahol majd kieszközli a magyar uralkodó német királlyá választását. A császár azonban írásba foglalni semmit sem volt hajlandó, az eljegyzést is húzta-halasztotta, úgyhogy Mátyás március 11-én teljesen eredménytelenül hagyta el Bécset. Júniusban a császár már IV. Kázmér lengyel királlyal tárgyalt egy magyarellenes szövetségről.

1471 augusztusában, Ulászló cseh királlyá koronázása után végre Frigyes is nyilatkozott, melyik oldalon áll: a regensburgi birodalmi gyűlésen jogtalannak nyilvánította Mátyás cseh királyi címét. Az 1472 májusában létrejött cseh-magyar és lengyel-magyar fegyverszünetek után szeptemberben a császár és Mátyás követei újból tárgyalásokba kezdtek. Ekkor Frigyes már hajlandónak mutatkozott elismerni a magyar uralkodó cseh királyságát, ha többé nem ad támogatást az ellene támadó osztrák uraknak. Eredményt végül ezek a tárgyalások sem hoztak.

Az 1474-es lengyel-magyar béke megkötése után nem egészen egy hónappal Nürnbergben Frigyes újra szövetséget kötött Ulászlóval Mátyás ellen, melyhez két nappal később Kázmér is csatlakozott. A csehországi hadiesemények azonban Mátyásnak kedveztek, így Frigyes nem élvezhette eme szövetség előnyeit, és 1475 elején deklarálta, hogy mivel Ulászló szövetségese, rá is érvényes az 1474-ben 1477 májusáig kötött cseh-magyar fegyverszünet. Az év végén a pápa Alessandro Forli bíboros személyében legátust küldött Bécsbe, hogy végre nyélbe üsse a lassan már ősi ellenséggé váló császár és magyar király közti békét. Frigyes továbbra is hajthatatlan maradt, sőt 1477 elején Ulászlót próbálta megnyerni a maga számára azzal, hogy megígérte neki: mint császár beiktatja a csehországi hűbérbirtokba, azaz a cseh királysággal együtt járó választófejedelmi méltóságba, ha támogatja Mátyással szemben. Miután az ígéretet megkapta, június 10-én sajátját teljesítette is.

Ettől kezdve az események felgyorsultak. Két nappal később Mátyás hadat üzent Frigyesnek, majd seregeit Győrben kezdte összegyűjteni. Ennek láttán Ulászló kivonta Ausztriából a még tavasszal odaküldött segédcsapatait, így Frigyes magára maradt. Július végén megindult a magyar támadás. Mátyás csapatai sorra foglalták el Hainburgot, Trautmans-dorfot, Petersdorfot, Klosterneuburgot, körülzárták Bécsújhelyet és kremset is. A Bécsben tartózkodó pápai diplomaták közbenjárására béketárgyalások kezdődtek. Mátyás képviselői sorra felhozták a császár minden szerződésszegését, és a magyar királyt ért sorozatos anyagi károk ellenértékéül 754 ezer aranyforintnyi sarc kifizetését követelték. Ezt Frigyes megtagadta, mire Mátyás folytatta hadjáratát. Körülzárta Bécset, ősszel elfoglalta Korneuburgot, Tullnt és Sankt Pöltent. A pápai követ közbenjárására október-november folyamán Gmundenben újabb tárgyalások kezdődtek, melyen a császár pozíciói már jóval rosszabbak voltak. Végül sikerült megállapodni, és 1477. december 1-én Frigyes Gmunden-ben, Mátyás pedig Korneuburgban aláírta a békét.

Alább a magyar király által kiállított békeoklevél szövegét közöljük, majd azt az egy nappal korábban kelt titkos záradékot, melyben Mátyás bizonyos feltételek fejében lemond a főokmányban szereplő hadikárpótlásról.

A béke utóéletével kapcsolatosan annyi még említésre érdemes, hogy 1477. december 13-án cseh királyként Mátyás le is tette az esküt Korneuburgban a császár kezébe, így a legfontosabb követelés teljesült. A többi azonban ismét függőben maradt. Miután a titkos záradék feltételeit a császár nem teljesítette, Mátyás 1479. január 12-én felszólította, hogy fizesse ki a százezer aranyforintos hadikárpótlást. Frigyes tavasszal haladékot kért, de a magyar király ezt nem adta meg. 1480 elején komoly tárgyalások folytak a pénzösszeg nagyságával kapcsolatban, de nem vezettek eredményre. Végül Mátyás arra hivatkozva, hogy az 1477-es béke az összeg ki nem fizetése esetén megengedi a kárpótlás bármilyen módon történő behajtását, márciusban elfoglalta a stájerországi Radkersburg várát. Ezt Frigyes békeszegésnek minősítette, és megkezdte a hadi készülődéseket, melyek hamarosan háborúhoz is vezettek. Mindezek új fejleményeit az 1491-es pozsonyi béke bevezetőjében ismertetjük.

Mátyás, Isten kegyelméből Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics, Lodoméria, Kunország és Bulgária királya, továbbá Szilézia és Luxemburg hercege, Morvaország és Lausitz őrgrófja, stb.[424] jelen soraink tartalmával elismerjük és tudatjuk mindazokkal, akiket illet, hogy mi magunk és magyar királyságunk, valamint az utánunk következő királyok részéről a legfelségesebb fejedelem úrral, Frigyes római császárral[425] és utódaival, Ausztria hercegeivel, valamint örökös jogon bírt területeivel a köztünk és közte mindkét részről támadt és fennforgó háborút és összekülönbözést illetően a főtisztelendő és tisztelendő atyák: Gábor egri püspök, az Apostoli Szentszék legátusa[426], és János választott és megerősített váradi püspök[427], továbbá a tekintetes és nagyságos Szapolyai Imre, a Szepesség örökös ispánja[428], Lendvai Bánfi Miklós pozsonyi ispán[429], valamint a tisztelendő György pozsonyi prépost, az Apostoli Szentszék protonotáriusa[430], kedvelt híveink és a fent említett császár irányában teljes meghatalmazással általunk kirendelt követeink közvetítésével teljesen és barátokhoz illően megegyeztünk, és a békét helyreállítottuk az alábbi cikkelyek szerint, királyi szavunkra ígérve, hogy mi ezt a békét és megegyezést egészében és minden egyes mondott cikkelyében, megállapodásában és záradékában, amelyekben ezek tiszteletben tartására kötelezzük magunkat, a fent mondott legfelségesebb császár úrral, utódaival, tartományaival, és területeivel szemben szilárdan és sérthetetlenül meg fogjuk tartani.

Elsőként pedig elhatároztatott, hogy egyrészről a császári felség és utódai: Ausztria hercegei és örökös tartományaik között, másrészről a felséges király úr és utódai: Magyarország királyai, valamint ezen királyság között legyen erős, teljes, őszinte és örök béke, és sértetlenül őriztessék meg minden csalárdság és cselvetés nélkül. És hogy ezek a fejedelmek, miként atya és fiú, kölcsönös jóindulattal fogjanak össze, és jóakarattal viseltessenek egymás iránt, egymás becsületére és hasznára úgy, mint a sajátjukéra, jó lélekkel ügyelve és kölcsönösen őrizkedve a rossztól, ahogyan ez igaz barátokhoz és igen szoros szövetségben levőkhöz illik; semmiféle ellenségeskedést ne szítsanak egyikük uradalmai és területe részéről a másikuk uradalmai ellen, és semmi módon ne legyen megengedve, hogy ezen fejedelmek bármit tettlegesen megkíséreljenek; és hogy az egyik fél barátai magától értetődően legyenek a másik fél barátai is, és viszont; és hogy a jelen szerződés és kölcsönös szövetség ereje által minden más liga, megegyezés, szövetség és szerződés, mely úgy a császári felség, mint a király úr által bármiféle fejedelemmel vagy bármilyen jogállású emberrel mostanáig köttetett, amennyiben ezzel a szerződéssel ellentétes, mostantól legyen érvénytelen, semmis és teljességgel hatálytalan, kivéve mindig az Apostoli Szentszék méltóságát és a római pápa személyét,[431] valamint a felséges fejedelmet, Ferdinánd urat, Szicília királyát.[432]

Továbbá elhatároztatott, hogy ezen béke megőrzése érdekében egyik fél sem tarthat meg semmiféle jogállású embert birtokában és uradalmaiban a másik fél kárára és sérelmére.

Továbbá elhatároztatott, hogy ezek után egyik fél sem avatkozik be semmi módon, közvetlenül vagy közvetve a másik alattvalóival kapcsolatban a másik fél kifejezett egyetértése és akarata nélkül, hanem mindenkit szabadon hagynak igazából és teljességgel engedelmeskedni uralkodójának, és ha eddig valamiféle kötelezettség valakivel vagy valakikkel kapcsolatban fennállt volna, a jelen szerződés ereje által érvénytelenné váljék, és tekintsék teljességgel semmisnek, akármiképpen jött is volna létre; és hogy a császári felség okleveleit, melyek a király úrhoz kerültek, a szövetségesek érdekében adják vissza a császári felségnek, ha vannak ilyenek a király úrnál vagy övéinél.

Továbbá elhatároztatott, hogy miután a királyi felségnek átadják az őt a cseh királyságba és a szent birodalmi választófejedelemségbe beiktató és járulékos okleveleket a Szent Római Birodalom szokása szerint, abban a formában, amelyben a lengyel király elsőszülöttjének[433] adták, a szükséges változtatásokkal, a királyi felség nyomban vonja ki minden mezei hadát a császári felség tartományaiból, és a szokott eskütételt tartalmazó írásos nyilatkozatot adjon a császári felségnek, és hogy a császári felség az első találkozásuk alkalmával az említett király urat személyesen be fogja iktatni a fent mondott királyságba és választófejedelemségbe.

Továbbá elhatároztatott, hogy ha a lengyel király elsőszülöttje, vagy maga a lengyel király[434] a mondott beiktatás után háborút indítana a császári felség ellen, akkor a királyi felség lehetőségéhez mérten köteles legyen és tartozzék a császári felségnek segítségére sietni, miként szeretett atyjának, és mint olyannak, aki mindezeket őrá való tekintettel szenvedi el.

Továbbá elhatározatott, hogy a hadsereg feloszlatása után legyen egy általános országgyűlés Krems városában a közelgő Vízkereszt napja táján,[435] amelyre Felső- és Alsó-Ausztria minden rendje gyűljék össze, és hogy az így összegyűlők, bármiféle jogállásúak és rendűek legyenek is, együttesen és egyénenként szabad menet- és oltalomlevelet kapjanak, hogy mindkét részről elmehessenek, jelen lehessenek és hazatérhessenek.

Továbbá elhatároztatott, hogy ezen az országgyűlésen úgy Felső-, mint Alsó-Ausztria mind a négy rendje csatlakozzék a szerződéshez, és kötelezze el magát az erről hasonlóképpen kiadott császári oklevél mellett: hogy a királyi felségnek a legközelebbi Szent Márton-napra[436] ötvenezer forintot adjon és egészében fizessen ki, és ezt Hainburg városában a királyi felség vagy az erre kijelölendő embereinek kezébe adják át, és hasonlóképpen az ez után következő Szent Márton-napra ismét ötvenezer forintot lesznek kötelesek a fent mondott helyen ugyanúgy átadni őfelsége vagy emberei kezébe csalás és cselvetés nélkül, kikötve, hogy ha a mondott összeget a fent mondott határidőkre nem fizetnék ki, szabad legyen a királyi felségnek azt bármilyen módon behajtani minden kárával és kamataival együtt, egyetlen megkötött béke és szerződés megsértése nélkül, minden további fejezet és záradék sérelme nélkül és érvényben maradása mellett.

Továbbá elhatároztatott, hogy úgy a császári felség, mint a hazai rendek fenti összeggel kapcsolatos kötelezvénye a királyi felmentőlevéllel és az összes várral és várossal kapcsolatos nyugtákkal együtt hűséges kezekre bízassanak, ahogyan megegyeznek róla. Miután ezeket a leveleket mindkét részről aláírták és átadták, azokat a várakat és városokat, valamint minden területet, melyet a jelen háborúban a királyi felség és övéi szereztek, a császári felségnek, illetve azoknak, akiknek kell, nyomban adják vissza.

Továbbá elhatároztatott, hogy a tárgyalások lezárása, az okleveleknek hű kezekbe való letétbe helyezése után a városok, várak és helységek visszaadása során semmiképpen ne kegyetlenkedjenek újból ezeknek lakosaival, ne zsákmányoljanak, ne zsarolják őket, hanem a király emberei a sajátjukkal megelégedve tartoznak és kötelesek eltávozni, nem károsítva meg azokat, akiktől eltávoznak, minden csalást és cselvetést kizárva, és a királynak ezen emberei hasonlóképpen minden bántalmazás nélkül mehetnek el javaikkal és dolgaikkal együtt.

Továbbá elhatároztatott, hogy a császári felségnek összeszövetkezett alattvalói, akik eddig a királyi felség oldalán álltak, személyüket és javaikat tekintve is biztonságban kell, hogy legyenek, és a császár kegyét élvezzék, éppúgy, mint azok, akik a császári felség oldalán álltak, és hogy a császári felségtől teljes büntetlenségüket biztosító oklevelet kapjanak, ha így kívánják, miután ők is írást adtak hűségükről és köteles engedelmességükről. És hogy az előbbi alkalomból a császári felség nem fogja kárhoztatni őket, és hogy a tőlük elvett ingatlan vagyont hiánytalanul kapják vissza, és hogy a Duna fölött és másutt a háborúskodások idején emelt bástyáikat bontsák le és semmisítsék meg. Továbbá, hogy minden szárazföldi és vízi vám és más jogtalan követelés behajtását, melyeket eddig tettek, önként és késedelem nélkül szüntessék be, és a továbbiakban sohase hajtsák be, hanem, miként a többi országlakosok, teljes és köteles engedelmességet tanúsítsanak a császári felség iránt, és hogy a kiközösítettek feloldozást nyerjenek.

Továbbá elhatároztatott, hogy minden kötelezvény, mind a királyi felségé a fent említett szövetségesek felé, mind a szövetségeseké a királyi felség felé kölcsönösen adassék vissza. Nemkülönben mostantól fogva a jelen szerződés ereje által az ilyesfajta oklevelek legyenek semmisek, és tekintsék őket teljesen hatálytalannak.

Továbbá elhatároztatott, hogy mindenki és minden egyes városlakó és bármiféle jogállású, nemes vagy nemtelen, egyházi és világi ember, aki ebben a háborúban a királyi felségnek alávetette magát vagy jelenleg is mellette áll, biztonságban legyen, és őket sem a császári felség, sem bárki más ne kárhoztassa, hanem őriztessenek meg kegyben és jóakaratban.

Továbbá elhatároztatott, hogy a császári felséget elhagyva a királyi felséghez átpártolt zsoldosok által igényelt zsoldról az említett legközelebbi, Kremsben tartandó országgyűlés rendelkezzék, és ahogy jogos lesz, úgy egyezzenek meg.

Az összes fentebb írtak megerősítésére és világos bizonyságaképpen a fent mondott Frigyes császár úrnak jelen levelünket adtuk függőpecsétünk alatt, és tőle hasonló tartalmú levelet kaptunk az ő függőpecsétje alatt.

Kelt Korneuburg városában, december elsején, az Úr 1477., magyar, stb. királyságunk huszadik, cseh királyságunk kilencedik évében.