49.

1479.

Lengyel-magyar békekötés

Mint már az előző béke bevezetésében is említettük, hiába kötött Mátyás és IV. Kázmér lengyel király békét 1474. február 21-én, már március 11-én Ulászló cseh király III. Frigyessel szövetkezett a magyar uralkodó ellen, ehhez a szövetséghez pedig két nappal később a lengyel király is csatlakozott. Így Magyarország és Lengyelország között azonnal újabb háborús konfliktus keletkezett.

A készülődések hírére Mátyás seregeivel a fenyegetett Sziléziába vonult, ahová októberben követték őt a lengyel seregek is. Mivel a cseh és lengyel erők nagy létszámfölényben voltak, Mátyás kerülte a nyílt összecsapást, ehelyett apró rajtaütésekkel tizedelte őket, lehetetlenné téve számukra az élelemhez jutást. Októberben Boroszló városába vette be magát, melynek ostromához Kázmér és Ulászló hozzá is fogott. Sokáig azonban ez nem tartott, mert seregeik készletei elfogytak, és az a furcsa helyzet alakult ki, hogy az ostromlók kértek élelmet és fegyverszünetet az ostromlottaktól. December 8-án létre is jött az 1477. május 25-ig tartó cseh-magyar fegyverszünet, melybe a lengyel felet is belefoglalták. A lengyel hadak ezután elhagyták Sziléziát.

A fegyverszünet nyújtotta lehetőségeket Mátyás alaposan ki is használta, és a következő évben a török ellen fordította erejét. Az 1476. év végének eseményei, Ulászló és Frigyes újbóli közeledése azonban óvatosságra intette, és 1477. március 12-én szövetségre lépett a német lovagrenddel Kázmér ellen, nehogy az váratlanul hátba támadhassa. Az 1477 nyári osztrák hadiesemények, a magyar-osztrák béke, Ulászló cseh királynak 1478 elején történt pápai kiközösítése és az 1478 szeptember végén létrejött előzetes cseh-magyar megállapodás, melynek lényegét az 1479-es cseh-magyar béke bevezetőjében ismertetjük, új helyzetet teremtett. Ezek hatására 1478. november 21-én IV. Kázmér és Mátyás 1479 tavaszáig hosszabbították meg az 1474 decemberében kötött fegyverszünetet, s közben megindultak a béketárgyalások is. Végül 1479. április 2-án Budán kötötték meg a békét, melyben Mátyás lemondott a német lovagrend és a lengyel királlyal szembefordult Nikolas Thungen ermlandi püspök támogatásáról, újra életbe léptetve a Lengyelország és a lovagrend közt 1466-ban megkötött második thorni (torúni) béke pontjait.

Mivel a két király által kiállított békeoklevelek lappanganak, alább a tárgyalásokon részt vett lengyel urak által megfogalmazott cikkelyek szövegét közöljük.

A békekötést követően Mátyás és Kázmér között már jelentősebb ellentét nem támadt. Kázmér ugyan 1489. április 23-án szövetséget kötött fiával a magyar király ellen, de nem sokkal később Mátyás követe már Krakkóban tárgyalt eme szövetség semlegesítése érdekében. Rá egy évre a magyar uralkodó halott volt.

A mohácsi csatavesztést megelőzően két utolsó királyunk alatt már jószomszédi viszony jellemezte Magyarország és Lengyelország kapcsolatait. A magyar trónért folytatott küzdelem ugyan utoljára még okot szolgáltatott Ulászló cseh királynak és öccsének, János Albert lengyel hercegnek a többszöri fegyveres összecsapásra is, de végül Ulászló mint e néven II., magyar királyként megszilárdította uralmát, és öccseivel, 1492-től János Albert, 1506-tól pedig Zsigmond lengyel királlyal is jó kapcsolatokat épített ki. A szívélyes viszony fennmaradt Ulászló fiának, II. Lajos magyar és cseh királynak uralkodása idején is.

Az Úr nevében, Ámen. Alább következnek bizonyos cikkelyek és szerződések, melyekben az egész kereszténység közös javára, a legfelségesebb fejedelem urak, Kázmér úr, Lengyelország,[442] és Mátyás, Magyarország királya[443] közötti jó barátság megőrzése, valamint országaik és területeik békéje és nyugalma érdekében, és különösen a viták lecsillapítására a fent mondott legfelségesebb király urak ebben az ügyben különlegesen kiküldött és megbízott követei és szószólói megegyeztek. Ezen cikkelyek és határozatok tartalma pedig szóról szóra alább következik.

Először is elhatároztatott, hogy tartsanak Sieradz városában gyűlést a legközelebbi Pünkösd napja táján,[444] amelyre egyként jöjjenek el a legfelségesebb urak, Lengyelország, illetve Magyarország királyainak követei, a Német Lovagrend nagymestere[445] és Nicolaus Thungien úr, Ermland püspöke,[446] akiknek Lengyelország legfelségesebb király ura időközben megfelelő oltalomlevelet tartozik adni a legteljesebb és tökéletes formában, úgy, hogy a fent mondott gyűlésre mind a nagymester úr, mind a fent említett Nicolaus püspök úr biztonságban el tudjon jönni, ott tárgyaljanak és határozatot hozzanak, és ezek lezárultával, vagy ha nem zárulnak is le, hasonlóképpen bántatlanul és biztosan visszatérhessenek székhelyükre, bármilyen csalást és cselvetést mellőzve; és hogy a nagymester és a püspök illő módon el tudjanak jönni erre a gyűlésre.

Továbbá elhatároztatott, hogy a közbeeső időben, amíg tudniillik a fent említett nagymester és püspök urak visszatérnek a gyűlésről székhe-lyükre, mindkét fél őrizze meg a békét, és tartózkodjanak minden ellenségeskedéstől, és egyik félnek se okozzanak semmiféle kárt. Továbbá, ha megegyeznek majd, hogy az okozott károkat megtérítik, és hogy mostantól a Szent Kereszt feltalálásának legközelebbi ünnepéig[447] mindkét fél, azaz úgy Lengyelország legfelségesebb királyának, mint a nagymesternek és a püspöknek népei tájékoztatva lesznek Poroszföldön a mondott békéről, akkor Magyarország legfelségesebb király urának nem szabad semmiféle sereget küldenie a nagymester vagy a püspök megsegítésére, sem Lengyelország irányába, sem a nagymester úr vagy Thungien püspök úr nem vezethet be semmiféle népséget Poroszföld területére, akik háborút vagy ellenségeskedést okozhatnak. Hasonlóképpen Lengyelország legfelségesebb király ura sem küldhet új népeket sem Poroszföld területére, sem a Magyarország legfelségesebb király urának alávetett területekre, senkinek az érdekében sem.

Továbbá elhatároztatott, hogy a nagymester úr maradjon meg korábbi helyén, és a főtisztelendő atya, Rudolf most boroszlói, abban az időben pedig lavanti püspök, az Apostoli Szentszék legátusa[448] közvetítésével megkötött béke értelmében mindent teljesítsen, ahogyan elődje tette.[449] És hogy Lengyelország legfelségesebb király ura a mondott nagymester és mindenki iránt, aki hozzá tartozik, bármilyen módon léptek is fel őfelsége ellen, legyen türelemmel, a nagymestertől és övéitől minden bosszút és elégedetlenséget tartson távol, és velük szemben minden tekintetben kegyesen viselkedjék, mintha sohasem lett volna semmiféle nézeteltérés közöttük, és hogy a megkötött béke értelmében a nagymestert és övéit – minden pont és cikkely szerint, amely ebben a szövetségben és örökbéke-szerződésben benne foglaltatik – segítse és védelmezze.

Továbbá elhatároztatott, hogy mihelyt mindkét fél teljesíti mindazokat, amik a jelen cikkelyekben benne foglaltatnak, akkor minden helységet, várat, erődítést, falut, birtokot és bármit, amit eddig bármelyik fél elfoglalt vagy ostrommal bevett, kölcsönösen és viszonosan adjanak vissza, úgy, hogy Lengyelország legfelségesebb király ura minden helységet, földet és birtokot, amelyek az örökbéke végzése folytán rászálltak, birtokoljon és tartson kézben, hasonlóképpen a nagymester is. Ezen kívül mostantól minden új adót, vámot vagy bármilyen más terheket, melyeket a háború alatt önkényesen vezettek be, szüntessenek meg, és egyik fél se háborgassa vagy terhelje semmiben sem a másikat, hanem mindkét fél maradjon meg a korábbi és ősi rendnél.

Továbbá, ami Nicolaus Thungient illeti, elhatároztatott, hogy Magyarország legfelségesebb ura köteles lesz azon lenni és meggyőzni őt, hogy Lengyelország legfelségesebb király ura kedvéért mondjon le az ermlandi püspökségről és fogadja el a kulmi püspökséget címként, a pomezániait pedig javadalomként.[450] Hasonlóképpen Lengyelország legfelségesebb király urának követei viszont meg kell, hogy győzzék a mondott lengyel király urat, hogy ha a fent mondott Nicolaus Thungien nem akarna lemondani az ermlandi püspökségről, a király ne akarja ilyen csekélységgel a békének ezt az áldását, mely az egész kereszténységnek javára válik, megzavarni, figyelembe véve, hogy Magyarország legfelségesebb király ura tisztségéből kifolyólag a püspököt el sem mozdíthatja, meg sem tarthatja [javadalmában]. Hogyha bármelyik fél részéről valamiféle nehézség merülne fel, akkor mindkét ország főpapjai és bárói a sieradzi gyűlésen találjanak lehetőséget a megegyezésre.

Továbbá elhatároztatott, hogy ha Nicolaus Thungien úr történetesen mégsem akarna majd lemondani az ermlandi püspökségről, Lengyelország legfelségesebb király ura is egyezzen bele, hogy királyi kegyelmet kapjon, és minden olyasmit nézzen el neki, amit a király úr kedve ellenére tett; a király úr minden bosszút tartson távol tőle, és őt, valamint a fent mondott püspökséget mindenben őrizze meg a fenti örökbékében az ermlandi püspökségről és püspökről lefektetett cikkely szerint.

Továbbá, hogy minden helységet, várat, erődítést, falut, birtokot és bármit, amit a nézeteltérések idején ostrommal bevettek vagy valami módon elfoglaltak, avagy másként jog szerint a mondott püspökséghez tartoznak, késlekedés, bármiféle ellenállás vagy jogsértés nélkül adjanak vissza, nehogy személyes okokból a püspökség további károkat szenvedjen.

Ha pedig úgy adódna, hogy Nicolaus Thungien úr lemond az ermlandi püspökségről, akkor a mondott ermlandi püspökséget teljes egészében adja vissza, minden kiváltságával és tartozékával; ezzel szemben a fent írt két püspökséget, melyeket neki felajánlottunk, teljes jogon és minden kiváltságával, váraival és tartozékaival hasonlóképpen teljes egészében adják át, úgy azonban, hogy a pomezániai püspökség átadásával az örökbékét ne érje sérelem.

Továbbá elhatároztatott, hogy a fent mondott gyűlésen találjanak és jelöljenek meg módozatokat, amelyek segítségével mindkét fél, úgy Lengyelország legfelségesebb király ura egyrészről, mint a nagymester úr és az ermlandi püspök úr másrészről biztos lehet a határozatok igaz és teljes betartásában, csak ezek a módozatok ne legyenek ellentétesek a korábban megerősített örökbékével. Az itt született határozatok és végzések érdekében a nagymester úr és az ermlandi püspök mindkét ország követeivel együtt elmennek majd Lengyelország legfelségesebb király urának színe elé, és mindent meg fognak őfelségével mindkét részről erősíteni, és azokat, amiket óhajtani, megtenni és megígérni tartoznak, teljesíteni fogják, és Magyarország legfelségesebb király ura, miután ezeket így véghezvitték, nem lesz már segítségére a mondott béke ellenében sem az említett nagymesternek, sem a püspöknek.[451]

Továbbá azokkal a várakkal és városokkal, tudniillik Kulmmal, Starogarddal és Brodnicával kapcsolatban, melyeket Magyarország legfelségesebb király ura Poroszföldön megváltott, elhatároztatott, hogy miután a fent mondottakról teljes megegyezés születik, Magyarország király ura, megkapván a pénzösszeget attól a féltől, amelyik ezeket a várakat és városokat az örökbéke rendelkezése szerint köteles lesz szabaddá tenni, ezeket annak a félnek, amelyhez az örökbéke rendelkezése értelmében tartoznak, minden ellenkezés nélkül adja vissza.

Továbbá elhatároztatott, hogy minden nézeteltérés ügyében, melyek a királyi felségek és ezen két nemes királyság, tudniillik Lengyelország és Magyarország között lehetnek, mindkét ország főpapjai és bárói tartozzanak a legközelebbi Szent Márton nap[452] táján a megszokott helyre összegyűlni jogtudósokkal és tudós férfiakkal, és itt legyenek kötelesek teljes egészében határozni minden nézeteltérésről, melyek a királyi felségek és az országok között felmerültek, hogy a továbbiakban úgy a királyok, mint az országok nyugodtan, békésen, jó barátságban és örök békében tudjanak megállapodni, és ebben ki is tartsanak. Semmiféle dolog, amely valaha is bármilyen nézeteltérésre adna alkalmat, ne maradjon megtárgyalatlan és eldöntetlen.

Továbbá elhatároztatott, hogy a legközelebbi Gyertyaszentelő Boldogasszony napja[453] táján közös követek tartsanak gyűlést Bytom városában, és itt határozzanak a Lengyelországgal és Sziléziával kapcsolatos nézeteltérésekről.

És mi, Raphael z Jarosław marsall és sandomierzi kapitány; Paweł z Jasienica, Lengyelország kincstartója, a chelmi és belzi területek kapitánya; és Andrzej Koza z Borszewice łę&czyczai prépost, stb., a legfelségesebb fejedelem, Kázmér úr, Lengyelország királya, a mi legkegyelmesebb urunk tanácsosai és követei, akiket a legfelségesebb király úr teljes meghatalmazással erősített meg és küldött ki, elismerjük, hogy fent mondott legfelségesebb király urunk nevében és képviseletében, valamint a tőle kapott legteljesebb meghatalmazás ereje által tárgyalásokat folytattunk a legfelségesebb fejedelem, Mátyás úr, Magyarország királyának tanácsosaival, főpapjaival és báróival, és végül a fent leírt cikkelyekre esküdtünk meg, ezekben egyeztünk meg és ezeket jónak tartottuk, helyeseltük és elfogadtuk, jónak tartjuk, helyeseljük és elfogadjuk jelen sorainkkal, megígérve, hogy fent említett legfelségesebb urunk, Kázmér lengyel király, amennyiben őfelségét érinti, véghez viszi és teljesíti, ahogyan elhatároztattak, és saját, ezeket a cikkelyeket tartalmazó nyílt levelével mostantól a Szent Kereszt feltalálásának napjáig ezen levelünket és pecsétjeinket [a kötelezettség alól] felszabadítván jóváhagyja és elfogadja majd. Mindezek hitelére és megerősítésére pecsétjeinket jelen levelünkre függesztettük.

Kelt Budán, a Virágvasárnap előtti pénteken,[454] az Úr 1479. évében.