50.

1479.

Cseh-magyar békekötés

(olmützi béke)

Ami a cseh-magyar viszonyt illeti, az 1364-es brünni békét követően az 1373-as házassági megállapodás után Lajos magyar király jószomszédi kapcsolatokat épített ki IV. Károly császárral, majd fiával, IV. Vencel német és cseh királlyal is. A szerződés értelmében 1385-ben Luxemburgi Zsigmond brandenburgi őrgróf, Károly császár kisebbik fia és Mária magyar királynő, Lajos lánya házasságot is kötött egymással. Az 1387-ben magyar királlyá koronázott Zsigmondot a IV. Vencellel 1396-ban kötött örökösödési szerződés értelmében annak halála után, 1420-ban cseh királlyá is koronázták, bár a huszita háborúk miatt ennek soha nem volt tényleges birtokában. Halála után a cseh katolikus rendek Albert magyar királyt, a kelyhesek pedig Kázmér lengyel herceget választották cseh királynak. Albert korai halála után a megoszlás megszűnt, s 1453-tól ismét közös királya volt Cseh- és Magyarországnak. Magyarországon ekkor ismerték el újabb koronázás nélkül is a már egyszer 1441-ben megkoronázott V. Lászlót királyuknak, s októberben Csehország királyává is koronázták.

László halála után Mátyás király kezdetben jó kapcsolatokat épített ki Csehországgal. Podjebrád György cseh kormányzóval 1458. február 9-én szövetséget kötöttek, majd ennek egyik pontja értelmében 1461-ben Mátyás feleségül is vette György lányát, Katalint. György azonban, látván Mátyás és Frigyes császár ellentétét, kezdettől fogva kétkulacsos politikát folytatott: mindkettőjükkel igyekezett jó viszonyt fenntartani, ami azonban csak ideig-óráig volt lehetséges. 1459 július végén közvetíteni próbált köztük, ugyanakkor Frigyessel szövetséget is kötött, 1461 őszén pedig kész volt együttműködni azon magyar főurakkal, akik Mátyással szemben fiát, Viktorint készültek magyar királlyá koronázni. Ez a terv azonban csírájában elhalt.

1464-ben újra közeledés észlelhető: április 14-én a cseh és magyar király szövetséget kötött egymással az országaikban garázdálkodó cseh zsoldosok megfékezése érdekében, sőt György, akit a pápa huszitizmussal vádolt, és 1464 júniusában a kereszténység ellenségévé nyilvánított, arra próbálta rávenni Mátyást, hogy csatlakozzon egy esetleges pápaellenes francia-cseh koalícióhoz. Mátyás erre nem volt hajlandó. Ekkor már ő is kettős politikai játszmába kezdett György és az őt 1465-ben a római egyházi törvényszék elé idéző pápa közt: Györgyöt azzal hitegette, hogy közbenjár érdekében a pápánál, a pápa felé pedig a cseh ügyekkel kapcsolatban is feltétlen hűségét hangoztatta. II. Pál 1466 végén kiközösítette Györgyöt, 1467 májusában érvénytelennek nyilvánított minden vele kötött egyezményt, majd – miután ajánlatát IV. Kázmér lengyel király visszautasította – Mátyásnak ajánlotta fel a cseh koronát. A magyar király kapva kapott a jó alkalmon. Mikor 1468 elején cseh hadak portyáztak Ausztriában, ezt elegendő indoknak minősítette, és az 1463-as magyar-osztrák béke értelmében hadat üzent Csehországnak. Ezzel kezdetét vette egy több, mint egy évtizedes cseh-magyar háború.

Április elején Mátyás hadai megindultak Ausztriába, a hónap végére ki is űzték a cseheket. Ezután a magyar seregek Podjebrád György hadai ellen indultak. A cseh katolikus rendek és néhány nagyobb város már április elején Mátyásnak tett hűségesküt. Május folyamán elfoglalta a morvaországi Trebić várát, június-júliusban Brünn és Olmütz nyitotta meg előtte kapuit. A magyar király ezután hazatért, majd 1469 februárjában folytatta hadjáratát, elfoglalta a morvaországi Spielberg várát, majd Csehországba nyomult. Végül március 10-én fegyverszünetet kötött Podjebrád György királlyal, amit április 7-én május 11-ig meghosszabbítottak.

A fegyverszünet lejártával felújultak a harci cselekmények: július végén György fia, Viktorin is Mátyás fogságába esett. November 2-án azonban a magyar seregek királyuk távollétében Magyarbródnál vereséget szenvedtek, a csehek pedig a Vág völgyét kezdték pusztítani. A visszacsapásra 1470 április végétől került sor: a magyar csapatok először Morvaországot pusztították, majd Csehországba is betörtek. György júliusban békét ajánlott fel, melynek feltételéül a visszavonulást szabta, ezt azonban Mátyás elutasította. Szeptemberben Mátyás ajánlott békét, melynek értelmében György halála után ő cseh király, Viktorin pedig Morvaország és Szilézia ura lenne, ha pedig Mátyás utód nélkül halna meg, a cseh korona is Viktorinra szállna. Ezeket az ajánlatokat György nem volt hajlandó elfogadni. A harci cselekmények eközben szüneteltek, Mátyás Budán tartózkodott.

A háború folytatását egy időre elodázta Podjebrád György halála, Ulászló cseh királlyá választása és az 1471-es Magyarország elleni lengyel támadás. Az 1472 elején megindult tárgyalások következtében május 8-án létrejött egy lengyel-magyar fegyverszünet, melyet május 31-én követett egy cseh-magyar is; ez utóbbi 1473. május 1-ig volt érvényben. Az 1472 októberi neissei és az 1473 augusztus-szeptemberi troppaui tárgyalásokról az 1474-es béke bevezetőjében már beszámoltunk. Az 1474. február 21-én Ófalun megkötött lengyel-magyar béke kiegészítő okmányába belefoglaltak egy Ulászló és Mátyás közti hároméves cseh-magyar fegyverszünetet is. A valóságban ebből semmi sem lett, hanem helyette a sziléziai hadjárat következett, amint ez az 1479-es lengyel-magyar béke bevezetésében olvasható.

Az 1474. december 8-án kötött hároméves fegyverszünet már hatékonyabb volt. Bár a glogaui hercegség örökösödése ügyében 1476 októberében az ellentétek újból fellángoltak a cseh és a magyar király között, ez nem vezetett fegyveres összecsapáshoz. Súlyos fenyegetés volt azonban Mátyás számára, hogy Ulászló decemberben megújította szövetségét III. Frigyessel, majd 1477 júniusában a császár végleg Ulászló mellett döntve beiktatta őt Csehország birodalmi hűbérébe és a választófejedelemségbe. A cseh király csapatokat küldött Ausztriába, hogy onnan támadja meg a császárnak hadat üzent Mátyás seregeit. A magyar király azonban néhány akciójukat sikerrel verte vissza, végül Ulászló Frigyest magára hagyva kivonta csapatait Ausztriából. A katonailag teljes vereséget szenvedett Frigyes 1477 végén – korábbi döntését semmisnek nyilvánítva – Mátyást ismerte el cseh királynak, Baldasare de Piscia pápai követ pedig 1479. január 15-én kiközösítette Ulászlót. Ezek a sorozatos csapások végül arra késztették a cseh uralkodót, hogy tárgyalásokba bocsátkozzon Mátyással.

Az első béketervezetet március 28-án fogalmazták meg Brünnben. Ennek értelmében Mátyás elismeri Ulászlót Csehország királyának, neki pedig nem lesz ilyen viszontkötelezettsége; emellett a cseh király 400 ezer aranyforintért bármikor visszaválthatja a Mátyás kezére jutott tartományokat. Az év folyamán ezt a tervezetet még jelentősen módosították, végül szeptember 30-ra alakult ki a végleges verzió. Ebben már egymás kölcsönös elismerése szerepelt Csehország királyaként, Ulászló pedig csak Mátyás halála után válthatja vissza a megszállt tartományokat. A békét a két uralkodó 1479. július 21-én ratifikálta Olmütz városában. Alább a magyar király által kiállított békeoklevél szövegét közöljük.

A békekötés után Mátyás uralkodása alatt már nem történt semmilyen fegyveres összecsapás a két ország között. 1486. szeptember 11-én Mátyás szövetséget is kötött Ulászlóval Frigyes ellen, amit 1488 szeptemberében meg is újítottak. 1489 márciusában Ulászló ismét apjával, IV. Kázmér lengyel királlyal szövetkezett Mátyás ellen, de nem sokkal később a magyar király már eme szövetség felbontásáról tárgyalt a lengyel uralkodóval.

A Mátyás halála után beállt néhány hónapos bizonytalanságot követően a két ország közti kapcsolatot már a teljes béke jellemezte, hiszen 1490-től a cseh király lépett Magyarország trónjára II. Ulászló néven. A cseh-magyar perszonálunió fia, II. Lajos uralkodása alatt is fennmaradt.