A pápai végvár a török elleni védelmi rendszerben

A magyar király méltóságát 1526 óta megszakítás nélkül betöltő Habsburg uralkodók, illetve az 1556-ban felállított bécsi Udvari Haditanács (Wiener Hofkriegsrat) által megszervezett török elleni végvárrendszer a XVI. század második felében hét úgynevezett végvidéki főkapitányságra, azaz egy-egy fővár köré szerveződött kisebb várak védelmi egységére oszlott - az Adriai-tengertől észak-kelet felé haladva a horvát, a bán által irányított Kulpa folyó menti, a szlavón, a kanizsai, a győri, a bányavidéki és a felső-magyarországi végvidéki generalátusságokra. Pápa azon győri végvidék várainak (Győr, Szentmárton, Csesznek, Veszprém, Palota, Tata, Vázsony, Tihany, Szigliget, Csobánc és Keszthely) sorába tartozott, mely a bécsi császárváros védelmének biztosításában kiemelt szerepet töltött be és amelynek irányítására ezért a törökkorban a Haditanács mindig kiemelt figyelmet fordított. Ez a védelmi övezet a XVI. század negyvenes esztendeinek közepétől mintegy két évtized alatt elsősorban annak köszönhetően vált a végvárrendszer egyik legolajozottabban működő egységévé, hogy katonasága zsoldjának több mint 60 %-át - éppen Bécs és Ausztria védelme érdekében - a határos osztrák tartomány, Alsó-Ausztria segélyeiből fizették. Ugyanekkor a maradék mintegy 40 % nagy része is az uralkodó külföldi, elsősorban birodalmi erőforrásait terhelte.

Pápa vára és vele egybeépült végvárvárosa az 1570–1580-as években mind a Haditanács, mind a magyar rendek török elleni védelmi koncepciójában előkelő helyet foglalt el. A hadügyet irányító központi kormányszerv Győr legfontosabb előváraként számolt vele, melyet egyre romló anyagi lehetőségei ellenére igyekezett minél jelentősebb őrséggel ellátni és korszerűen megerődíteni. A pápai végváriak feladata ekként nem pusztán a Marcal folyótól nyugatra fekvő, Alsó-Ausztriával közvetlenül szomszédos Vas és Sopron megyék területére irányuló török portyák feltartóztatása, hanem egy esetleges ellenséges hadjárat esetén az oszmán sereg minél tovább történő lekötése, illetve Győr ostroma alkalmával jelentősebb erőinek elvonása volt. Pápa tehát a fővár és a szintén kiemelt jelentőségű Veszprém után a végvidék harmadik legjelentősebb erőssége volt, melyet szemléletesen igazolhatunk a védelmi övezet egyes végvárainak 1593–1594. évi elvesztésük előtti őrséglétszámait bemutató táblázattal:

A XVI. század közepétől a Haditanács mellett a magyar rendek is megkülönböztetett figyelemmel kísérték a végvár sorsát. Az 1547. évi diétán hozott határozatukban (20. törvénycikk) Szigetvár és Kanizsa mellett a dunántúli országos avagy később kerületi főkapitány - azaz a dunántúli vármegyék hadügyét irányító országos katonai főméltóság - egyik lehetséges székhelyévé jelölték ki. Szigetvár elestét követően Török Ferenc személyének és egyéb politikai–katonai okoknak a következtében ugyan egy rövid ideig (1566–1570) valóban Pápán tartotta rezidenciáját a dunántúli kerület főkapitánya, az osztrák rendek és az uralkodó fizette győri végvidék végleges kialakulása meghiúsította ez irányú célkitűzéseiket. Ezt követően ugyanis végérvényesen tudomásul kellett venniük, hogy a császárváros védelmének biztosítása érdekében a Haditanács nem tűr beleszólást a védelmi övezetet érintő központi döntések meghozatalába és semmi módon nem enged utat hadügyi jogkörének a rendek által e területen történő korlátozásának. Az utóbbiak ugyan az 1570-es és az 1580-as évek második felében egy-egy alkalommal még megpróbálkoztak, hogy a kerületi főkapitány székhelyét ismét Pápára helyezve komolyabb beleszólást nyerjenek a végvidék tényleges irányításába, ezen törekvéseik azonban Bécs ellenállásán mindannyiszor megbuktak. Mindez azonban éppen azt igazolja, hogy a XVI. század második felében Pápa az Udvari Haditanács védelmi koncepciójában mint a győri végvidék egyik legfontosabb erőssége és a végvidéki főkapitányi központ elővára megkülönböztetett pozíciót töl-
tött be.[5]