No. 21.

1597. július–augusztus. Istvánffy Miklós históriájának beszámolója Pápa 1597. évi visszavételéről Thállyai Pál 1629-ben készült fordításában.

FORRÁS: EK Kt. Coll. Kaprinaiana Vol. 4. fol. nélkül. (Magyar.)

Maximilián mindenünnét népet gyűjt és táborba hívja.

Azonközben Maximilián az hadat a telelő helyekről kihozván Óvárra a táborba ment és minden kapitányokat s hadakat magához gyülekezni parancsolá. [...]

Maximilian Pápát megszállja.

Továbbá míglen ő Óváratt az táborba való nép gyűtésbe forgolódik, az kapitányokat tanácsba híván az ő indulása felől és mit kellene alkolmatosan próbálni, tőlök tanácsot kérde. Azok közül némelyeknek azok az tanácsok tetszenek, hogy vagy Budának vagy Egernek mennének, mivelhogy az erdélyi segítségek is, és felső-magyarországi vitézlő népek is jobb alkolmatossággal s hamarébb egy táborba gyülekezhetnének; némelyek azt adják vala tanácsul, hogy Pápát legelső szándékokkal is kellene megvenni, mivel erőtlenb helyen is volna, s annak megvétele után akár Győrnek, s akár Sz[ékes]feírvárnak neki mehetne, semmi akadály hátul nem maradván, bizonyosb megvételnek reménységével megkésérhetni volna, azt ítélnék. Ezeknek értelmének ez egy dolog láttatik vala akadályt hozni, hogy ha valamennyire eltávoznának az Dunától, félő lenne, hogy az gabona hordása későbben s az vitézlő népnek nagyobb kárával lenne. De Joó János, ki az élésre gondot visel vala, annak az akadálynak elvételének gondját magára vévén, [Miksa főherceg] az népet Óvártól megindítá s ötöd tábori menéssel Pápára vivé; s azon időben gróf Zrínyi [György], ifjú Bottyány [azaz Batthyány] Ferenc, Török István és Dersffy Ferenc és az Dunán innét lakozó vármegyebéli nemesség hadai, hét ezerig valók, az táborba jövének, s igen jó alkolmatossággal kenyérrel s éléssel megrakodott hatszáz szekerek együtt érkezének, mely mindjárást idegen nemzetbéli vitézlő népnek, mely immár annak szükségét kezdette vala érzeni, elosztatott vala. Nem vala ott Pálffy [Miklós] az ő kapitányságára s Esztergom oltalmazására figyelmezvén, s táborba az Garam folyó víz mellé szállván, arra vigyáz vala, az törökök szándékozási hova volnának, kik hogy az beglerbéggel és budai basával az pesti mezőn, az Rákos pataka mellett táborban volnának, nyilván vala.

Továbbá az pápai véghelyben Bithynia városabeli nikomédiai Szemender vala bég, beglerbég Haszontól [Haszántól], Szinán fiától, nyolcszáz törökökkel ott hagyatván, ki egyik vala az Mehemet fejedelem sáfári közül. Mikoron az érkező ellenséget megtekintette volna, noha hogy oda menne, azt nem tudta, s inkább Győrt és Sz[ékes]feírvárat, hogy sem mint magát féltette légyen, semmi szerrel el nem hagyván magát, azzal azokat csinálni s azokra gondot viselni kezde, amelyeket az megszállásnak elállására [megakadályozására] szükségeseknek lenni ítél vala.

Az mieink az várat az gabonaőrlő malmok felől, melyek az halastóból lefolyó vízzel forgattatnak, az várast penig [pedig] az kapu ellenébe, mely Tüzesnek hivattatik, s amelyen Simeggé [Sümeg felé] s az Balaton tóra mennek, nagy öreg [azaz nagy-nagy] álgyú[ágyú]-golyóbisokkal lőtetni kezdék. De az váras mély, vízzel tele árokkal és két palánkkal környül vétetett s megerősíttetett vala, s arra képest nehezebb ostromlása vala. Az váras és vár között penig Szemender tíz lábnyi mélységnyi s kétannyi szélésnyi, új árkot parasztok munkájával csináltatott vala, hogy netalántán ha az város elveszne, az alatta valókkal az várba szaladna, s abban magokat mind holtig megótalmazhatnák.

Midőn penig az váras palánkja, noha kettős fonással megerősíttetett vala, az álgyúlövések miatt annyira leroskadott volna, az agyag tapasz és tölgyfák az árokba aláhullván, hogy az beléje menés az vitézlő nép ítéletiből megpróbálhatni ítéltetnék, Maximilian az kapitányoktól elhitettetvén, megparancsolá, hogy a németek, olaszok, balonok [vallonok] s franciák ostromnak menjenek, mivel az magyarok vérontásának kedvezni akarnának, jóllehet az magyarok odanézdegélni magyaráznák, hogy ők az prédában, melyet ki-ki gazdagnak lenni remél vala, ne részesülnének. Jelt adván azért, az nagy erős nemzetségekbeli vitézek, melyeket nevezék [ti. korábban megnevezék], felette nagy merészséggel és vidámsággal s erővel előfutamának, s az árkokon felette igen nagy nehezen által menvén, az töréseken és tölgyfák töredékin szörnyű viadalt tőnek az ellenséggel. De hasonló tusakodással s vitézséggel Szemender s a törökök ellenek állván, [őket] megtolatván s hátraízetvén, nagy veszedelemmel az táborra visszamenének.

Az mieink két erős ostrommal az várast megveszik.

Másodnap, melyen a magyarországi első király, Sz[ent] István emlékezeti tiszteltetik, az hercegnek parancsolatjából megengedteték minden nemzet féle vitézlő népnek, hogy az városnak ostromnak menjen, mindazáltal nem egyaránt, hanem különb-különb rendekben, úgy, hogy az németek s balonok mind egyazon sereggel, az franciák s olaszok mással [másikkal], az kerítésnek nekimenének, az harmadik harc az magyaroktól kezdetnék. S késedelem nélkül dobok s trombiták zengésivel az kerítésnek nekimennek, az franciák s olaszok nagy vitézséggel felmendekvén, az zászlókat az palánk tetein felrakják, dugdossák. Az magyarok hasonló vitézséggel az palánkot meghágják, s elsőben is rác Radics gyaloghadnagy az tetejét megragadja; s az németek is az mások vitézségét követvén, fogyatkozás nincsen. Úgy hogy mindenfelől az mieink győzedelmesek lévén, noha az erősen és felette nagy vérontással velék harcoló törökököt megfutamítják, és idestova jövest az várba bemenni kényszerítik, levágván bennek közel kétszázig, s az mieinknek is mintegy ötvenig híjuk esvén.

Megvétetvén az váras, s az ellenség az várba szaladván, és az mieink prédának s ragadománnak [ragadozásnak, azaz fosztogatásnak] esvén, noha némely sikettebbek és szófogadatlanok, mezítelen kardokkal is az kapitányoktól megsebesíttetnének, minden rejtekeket s istállókat s tárházokat keresni, s magok közt az foglyokért s nyereségért veszekedni kezdének; s végre az magyarok s németek egymás közt, míg ezek az prédát azoktól elvenni, s amazok, hogy azt, mint fáradsággal nyertet, megtartani igyekeznek, fegyverre s egymás öldöklésére ragadtatnának vala, hogyha az hadnagyok ráérkezésével az dolog le nem csendesíttetett volna.

Azonnal Szemender bég magát az várral együtt megadja.

Hátra vala az vár széles árka, mely felől szólánk, az váras felől. Erős lévén véle, mely felől sokan azt hiszik vala, hogy onnét nehezebben ostromoltathatnék. S kétség nélkül veszedelem s vérontás nélkül meg nem vétethetet volna, ha Szemender s a törökök az várból kiszólani s egynapi frigyet kérni nem kezdettenek volna, hogy azonközben az [várfeladási] szerződésnek módjai felől végeznének. Melyek megengedtetvén, mindkét felől kezesek adatnak és Dersffy Ferenc választtatik az hercegtől, ki be s ki járván az dolgot véghezvigye. Ki az várba bémenvén, Szemendertől megkérdezvén, honnét való s ki légyen. [Ő] nevét s méltóságát megjelenti; [Szemender pedig] mindjárt arról is tudakozik tőle, ha annak az fejedelemnek nevével-e kéri az várat, ki szultán Mehemettel az keresztesi mezőkön [azaz 1596-ban a mezőkeresztesi csatamezőn] hadastól szemben mert légyen szállani. Dersffy felőle azt mondván, hogy az volna, ki őtet beküldötte volna.

Szemender dicséreti Maximilián herceg felől.

Kinek [ti. Dersffynek] azt mondá, hogy: menj vissza hozzája s mondd meg én szómmal, hogy én neki mint mindennél merészebb embernek s felette dicséretes, hadakozó fejedelemnek illendő szerződéssel az várat megadom. Kinek én még csak nevét hallván is, csudálkozom s álmélkodom, hogyhogy mert légyen olyan nagy, hatalmas, e földkerekségének urával s fejedelmével és számtalan sok s győzhetetlen népével egyenlő hadakozással, s kétséges győzedelemmel szembemenni, ki felől azt véljük vala mi, hogy még csak megtekinteni is vagy megvárni őtet nem mernéje. Hogyha más valaki, vagy fejedelem az, vagy herceg, vagy császár lenne is, inkább akartam volna meghalni, hogy sem mint az megadás felől egy szót is szólani. Kérém őtet az ő, hittel és vitézséggel teljes, jobb karjára és minden halandó embereket felülhaladott bátor szívére, hogy nekem, ki az várat megadom, társaimmal, lovainkkal s fegyverinkkel s minden marhánkkal békességesen s bátorságosan szabad légyen elmenni.

Visszamenvén Dersffy az várból, Maximilián ismét Szemendernek azt hagyja mondatni, hogy neki egyedül azt megengedné, hogy minden saját marháival s négy lovaival, az melyeket akarna, békével kibocsátassék; az többi, dolmányos ruhájokon s egy-egy szablyáikon kívöl, semmit el ne vigyenek. Az vár egészen az lövőszerszámokkal s minden bennelévőkkel, csalárdság s fortély nélkül feladassék. Ha ezeknek az végezéseknek módjainak akar állani, mindkét részről levelek kellenek felőle. Ha nem, mindjárást fegyverrel s nem szóval kellene vetekedni.

Midőn az [Dersffy] a várba visszament s megmondta volna, hogy másképpen nem végezhetnének, többé egyebet [Szemender pasa] nem kévána, hanem hogy az Mahomet fejedelemtől néki ajéndékoztatott kardot magával elvihetné. S azt is megengedvén, az végezés felől levelet ad, s vészen; s ugyanazon nap még az várból kimégyen.

Az magokat megadtak közül az balonoktól s olaszoktól megöletének.

De nem nagy kisebbsége nélkül esék az keresztyénségnek, hogy az olaszok s balonok az közönséges hitnek közbevetését-jutását semminek tartván, az várból kiment törökököt dárdákkal s fegyverekkel kegyetlenül általverdesni s öldökleni kezdenék, és míg az kapitányok s hadnagyok oda futamnak, háromszázan az magokat megadtak közül egy szempillantásban megöletnének. Azonnal Szemender ijedve s reszketve, az Isten s emberek segítségét óhajtva kérvén, gróf Zrínyitól az veszedelemből kiragadtatik és harmadfélszáz társaival egy sereg lovas balon adatván melléje, békével bocsáttatik, kik tudniillik az veszedelemtől megmaradtanak vala.

De holott egy futamatnyi földig alig mehettenek volna, az várban nagy bőséges puskapor felgyullad s magosan felvetvén az házakat, az több házak héjai égni kezdnek. Mely dolgot meglátván az balonok, Szemendert s a törökököt visszaviszik kötözve, s halálra rendelvén az gróf Zrínyi magyar katonáinak kezekben adják, magok azt kévánván, az hercegnek szabad akaratjáig, őrizet alá. De midőn sok mi feleinknek, s kiváltképpen Maróthynak, kinek kezébe adván az vár kolcsait [kulcsait], az puskapor tartó helyeket is megmutatták vala, bizonság tételéből eléggé megtudatott volna, hogy az tűz nem azok csalárdságából, hanem az gyalog németeknek gondviseletlenségek miatt - kik az szikrázó puskák kanótival [kanócaival] minden rejtekhelyeket óvás nélkül, az mint szoktak, s azokat [ti. az égő kanócokat] kirázván, eljárván - támadott volna, másodnap [a törökök] elbocsáttattanak.

Pápa Hofkirchyre [azaz Hofkirchenre] és Maróthyra oltalmul bizatik.

Maximilián ezer német s magyar vitézeket hagyván ótalmazásra benne, az várat Hofkirchy András [Georg Andreas von Hofkirchen] őrizésére s építésére bízá, ki az hadakozásnak kezdetin Beszprémben [Veszprémben] Szinán [nagyvezír] rabságába esvén, Konstancinápolyból [Konstantinápolyból] az Héttorony tömlöcéből csuda ravaszsággal, s jó szerencse szolgálásával kiszabadult vala. Az várasban penig Nádasdy commendálásából [ajánlásából] Maróthy Mihály, az ő lovasi hadnagya, az magyarok kapitányáva téteték. S negyednapi nyugovás engedtetvén az vitézlő népnek, az tábort [Miksa főherceg] eloszlatá, s ugyanazon úton, amelyen oda ment vala, az népet az régi táborra, Óvárra vivé.