No. 39.
1597. augusztus 26. Hírek a pápai táborból.
FORRÁS: ÖNB Cod. 8970. fol. 348–349. (Német.)
A pápai táborból az 1597. esztendőben, augusztus 26-án.
Az elmúlt szerdán [azaz augusztus 20-án] a törökök - akiknek létszáma [ekkor] mindösszesen 500 főnyi volt, az ostrom alatt és a tárgyalások idején ugyanis felük elpusztult -, a bég lovon, a többiek pedig gyalogosan és egészen díszesen a várból kivonultak. Miután a mieink őket kirabolták, majd midőn Nádasdy [Ferenc] és [Seifrid von] Kolonitsch ezredes urak őket Győr irányába [tévedés Veszprém helyett, jóllehet az északi, Győr felé néző kapun kivezetve] elkísérték, s amikor a mieink éppen a várba vonultak be, nagy tűz ütött ki. Ennek következtében osztrák katonáink közül - miként vélik - kétszázan meghaltak, sokan meg is sebesültek, a vár pedig a robbanás következtében igen nagy károkat szenvedett. Emiatt az elvonuló törököket megkötözték és a táborba hozták vissza. Mivel azonban ez ideig biztosan nem tudható, hogy ezt a tüzet ők készítették-e elő, avagy a mieink rendetlensége okozta, akik a rablás után keményen beittak; ezért az említett törököket az ígérteknek megfelelően lehet, hogy még egyszer el kell bocsátani.
A mieink közül az ostromban mintegy ötvenen haltak meg és körülbelül százan sebesültek meg. Köztük volt Camillo Avogardo gróf is, aki egy lövéstől halt meg.
Noha a zsákmány rossz volt, amiatt a különféle nemzetiségű katonák mégis igen bosszúállóan viselkedtek egymással és viszálykodás volt köztük.
Őkirályi méltósága a tábort áthelyeztette és [ezáltal] megújíttatta. Egyébiránt a keresztény foglyok többsége, akik a [kivonuláskor] még a várban voltak, szintén elpusztult.
Amit ez a tűz lovakból és másféle zsákmányból nem tett tönkre, azt előbb-utóbb mind az olasz és a vallon katonák ragadták el.
Miként a bég, egy tekintélyes ember - aki a vár ura volt -, úgy a többi török is, igen nagy, jeles emberek, nagyrész beszélték a magyar nyelvet. Ebből feltételezhető, hogy végvári katonák voltak.
Miként Pálffy [Miklós] úr írja, a törökök felkerekedtek Pestről táborukkal és [Székes]fehérvárra akartak vonulni, hogy onnan indítsanak felmentő vállalkozást. Mivel azonban Pálffy úr táborával szintén átkelt a Dunán, az esztergomi részre, azok ismét Budára vonultak vissza.
[Török] foglyok vallomásából tudjuk, hogy - miként állítják - [Szaturdzsi Mehmed] főszerdár immáron mintegy 20.000 fővel Budára érkezett.
Károly burgaui őrgróf főtábormester nagy láza miatt Sopronba utazott.
Két napja az ellenség mintegy száz fővel táborunk közelébe jött, ott portyázott és körülbelül húsz személyt vitt el, sok lóval együtt, melyeket legeltetni hajtottak oda.