Hermann Róbert

Az Ihászi ütközet

emlékkönyve

1849 – 1999

P á p a, 1 9 9 9.
Hermann Róbert

Az ihászi ütközet emlékkönyve

1849–1999.

Hermann Róbert

Az Ihászi ütközet

emlékkönyve

1849 – 1999

P á p a, 1 9 9 9.

A kötet készült az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc egyetlen Veszprém megyei csatája,

a Pápa melletti Ihászi-pusztánál vívott ütközet emlékére

Pápa Város Önkormányzata, az

Agroprodukt Rt. Pápa és

Marcaltő Község önkormányzata

anyagi támogatásával

© Hermann Róbert

ISBN 963 03 7829 9

Kiadja a pápai Jókai Mór Városi Könyvtár

Felelős kiadó: dr. Hermann István igazgató

Készült a Jókai Mór Városi Könyvtár

Kötészeti és Sokszorosító Műhelyében

Az első borítón Kmety György Brocky Károly

által festett portréja MNM MTKCS 432. szám

A hátsó borítón jelenet a Rába menti harcokból, 1849. június

Hermann Róbert: AZ IHÁSZI ütközet

Bevezető:

Pápa város lakossága viszonylag szerencsésnek mondhatta magát 1848-49-ben. 1848 őszén a Jellačić vezette horvát csapatok a várostól északra vonultak vissza Győrön át Moson és Magyaróvár felé. Az első császári – királyi csapatok, Ferdinand Althann ezredes különítményének katonái csak 1849. január 13-án vonultak be a városba, de februárban már szinte az egész különítmény elvonult, s a hátrahagyott horvát helyőrség olyan rossz morális állapotban volt, hogy március folyamán állítólag a polgárok őrizték őket, hogy meg ne szökjenek. 1849. április 22-27. között a pápaiak látták, amint a fővárost kiürítő császári – királyi fősereg egyes egységei átvonulnak a városon, s ezzel a megszállás hosszú időre végetért.^[1] Rövidesen meg­­kez­dődött az újoncozás a magyar sereg számára. Az első magyar egység, a bő gatyát, Viktória-dolmányt és pörge kalapot viselő Hunyadi-hu­szárok egy szakasza csak 1849. május 19-én érkezett meg a városba.^[2]

Május 24-én megérkezett Buda visszavételének híre, rövidesen pedig a Hunyadi-huszárok újabb osztaga érkezett meg a városba.^[3] Június 8-án a 10. (Vilmos) huszárezred századai érkeztek meg a Győrt és a Rába-vonalat védő VII. hadtesttől, 11-én pedig átvonult a városon Kmety György ezredes 15. hadosztálya is. A derék pápaiak rövidesen megérezték a háború szelét. Június 12-én a hadosztály továbbvonult Marcaltő felé, s az éjjel átkelve a Rábán, 13-án a hajnali órákban Csornán rajtaütött az ott lévő császári – királyi dandáron. Az est folyamán azonban három löveg és vagy 100 huszár vágtatott be a városba, azt kiáltozva: „A németek jönnek.” Rövidesen félreverték a harangokat, s a nép nagy része kaszára-kapára kapott. A városon kívül megforduló huszárok immáron azt kiabálták, hogy „Éljenek a magyarok!” A nép viszonozta: „Éljenek a huszárok!” Ekkor azonban az összegyűlt tömeg egy része megtámadta a császárpártinak mondott Reguly János szabómester házát, szabályosan megostromolta és kirabolta azt. Regulyt először letartóztatták, majd a börtönből kivezették, s végeztek vele.^[4]

A csornai ütközetből visszatérő Kmety erre a várost ostromállapotba helyezte, azonban ezt 18-án felfüggesztette.^[5] Június 22-én hat átszökött császári – királyi könnyűlovast lehetett látni a városban, s, ahogy Plosszer Ferenc pápai káplán írja, „mi már boldog álmainkban Bécset is lábainkhoz borulva szemléltük, s a magyar dicsőség fénye elhomályosíthatatlanul ragyogott szemeink előtt”, amikor bekövetkezett a végzetes fordulat. Június 26-án a magyar csapatok egy része a Rábaköz felé indult. Az éjszaka folyamán már Malomsoknál csatároztak, majd másnap a Pápától északnyugatra lévő ihászi pusztára vonultak vissza.

Június 27-én délután 3 és 4 óra között már ágyúlövéseket lehetett hallani, „melynek a sűrűsödő robaja – mint Plosszer káplán uram írja – irtózattal tölté el az ehhez nem szokott pápaiakat.” A rémületnél azonban erősebb volt a kíváncsiság. Maga Plosszer is felmászott a templomtoronyba, s onnan nézte a császári – királyi és magyar csapatok küzdelmét. „De a seregek úgy tűntek föl, mint a füzesek messziről szemlélve, az ágyúkból pedig csak füstöt láttunk, s ropogást hallottunk.” Más, bátrabb pápaiak egészen Ihászig mentek ütközetet nézni. Plosszer káplánnak dolga volt, aznap temetésen kellett részt vennie, s nem minden aggodalom nélkül celebrálta a szertartást, mert az ágyúdörgés mindig közelebbről hallatszott. Este 7 órára megszűnt a lövöldözés, az eredményről azonban mit sem lehetett tudni. Pápán csak azt tudták, hogy mindkét fél megtartotta állását. Nem sok jót ígért viszont az, hogy két sérült löveg s több sebesült katona érkezett Pápára. Este 8 órakor megkezdődött a magyar csapatok visszavonulása Tapol­ca­fő felé. A lakosok rettegve várták a császári – királyi csapatok bevo­nu­lá­sát, hiszen hallották, hogy azok kirabolták Marcaltőt. Ám június 28-án reggel egy ágyúlövés dördült, a császári – királyi csapatok pedig északnak, Szemere felé fordultak. Pápára csak július 17-én vonultak be az első császári – királyi csapatok.^[6]

Vidovics Ágoston pápakovácsi plébános június 27-én a délutáni órákban éppen aludt, amikor 4 óra tájban igen közelről ágyúlövéseket, „valami harmincat” hallott. Fél öt körül újabb ágyúlövések dördültek, s még fél hatkor is tartott az ágyúzás. „Marcaltő körül kell a csatának lenni” – írta naplójába. Június 28-án már Pápakovácsin is megjelentek a Száraz főhadnagy vezette huszárok, de éjjel 11-kor ezek is elvonultak.^[7]

Az ihászi ágyúdörgés egészen Veszprémig hallatszott. Francsics Károly borbélysegéd este 7 óra tájban a piactéren sétálgatva néhány ismerősével találkozott, akik mind azt kérdezték tőle, hallotta-e az ágyúzást. „Én nem hallottam semmit” – válaszolta Francsics. Aztán a városháza elé siettek, „mintha valamit várnunk kellett volna.” Egyszer csak két kocsi közeledett; mindkettőn sebesült honvédek feküdtek. Június 28-tól 30-áig tartott a sebesültszállító kocsik átvonulása, s közben folyamatosan érkeztek „fegyveres gyalog katonák” is. Az utolsó magyar katonák, Horváth százados frissen felszerelt újoncai július 1-jén vonultak át a városon Székesfehérvár felé.^[8]

Ágyúdörgés, csapatmozgások, sebesültek, hírek és álhírek, félelmek: ebből állt a háború a polgári lakosság számára. A háború a külső szemlélő számára valóban maga a vegytiszta zűrzavar. A háborúnak azonban van egy másik arca is. Ezt az arcát, a háború rendszerét mutatják számunkra a parancsok, létszámkimutatások, jelentések és kitüntetési előterjesztések, azok az okmányok, amelyek rendet igyekeznek hozni a káoszba. De a háború egészéhez a szubjektív naplófeljegyzések és visszaemlékezések ugyanúgy hozzátartoznak, mint a rendet sugalló okmányok. Hiszen nincs olyan összecsapás, ütközet vagy csata, amelyiknek lefolyását és eredményét nem befolyásolnák esetleges, a hivatalos okmányok által meg nem említett tényezők: az egyéni bátorság és gyávaság, a jó vagy rossz helyzetfelismerés. Az 1849. június 27-i ihászi ütközet is ennek tipikus példája. Az ütközet története azonban nem tárgyalható önmagában, s ezért szükséges néhány szót szólnunk az előzményekről

^[1] Hermann István, 1998. 64., 69-70., 73-77. o.; Varju: Vidovics 55. o.

^[2] Hermann István, 1998. 79. o.

^[3] Hermann István, 1998 80-81. o.

^[4] Hermann István, 1998. 82-89. o.; Varju: Vidovics 74-75. o.; Beck Vilma: Egy hölgy emlékiratai az 1848–49-iki magyar szabadságharcból. Ford. Halász Sándor, Miskolc, 1901. 160-161. o.

^[5] Hudi József: Veszprém megyei parasztmozgalmak 1848/49-ben. (In:) Kredics László szerk.: Tanulmányok Veszprém megye múltjából. A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 3. k. Veszprém, 1984. 489. o.

^[6] Hermann István, 1998. 90-93. o.; Hudi József: Pápa város önkormányzata 1848/49-ben. (In:) Tanulmányok Pápa város történetéből a kezdetektől 1970-ig. Főszerk.: Kubinyi András. Pápa, 1994. 337. o.

^[7] Varju: Vidovics 75-76. o.

^[8] Francsics Károly 237-238. o.