A Rába-átkelők elvesztése

Kmety-hadosztály a június 26-án Marcaltőnél állt táborban. Mórichidán a 33., Szentmihálynál a 23., Babótnál a 10. honvédzászlóalj egy-egy százada őrködött. A két század vadász, egy század Nádor-huszár és fél lovasüteg Szentpéteren volt, fő előőrse pedig Marcaltő előtt volt a Rába mentében Kiskesző és Kismalomsok között. (2. és 7. visszaemlékezés)

Kmety június 26-án jelentette mind a KHI-nak, mind a VII. hadtest parancsnokságának, hogy az előző nap óta kapott jelentések szerint „az ellenség támadó hadmozdulatot akar megkísérelni balszárnyunk ellen”, s úgy tűnik, három hadoszlopban vonul fel: az első Kapuvárról Szárföldön, Csornán át, a második Nagycenkről Csapodon, Mihályin, Szillen és Szanyon át Marcaltőre, végül a harmadik hadoszlop Pápoc felé. Ezen a napon a keszői bírák személyesen Marcaltőn megjelentek nála azzal a hírrel, hogy őket a pápoci elöljáróság tudósította, miszerint az ellenség 25-én este pontonokat hozott Pápocra, sőt a híd könnyebb berakhatása végett a túlsó partot már le is ásatta. (107. irat)

Kmety ezek után újabb hírszerzőket küldött ki, de a pápoci hadoszlopról nem sikerült pontos hírekhez jutnia. A Marcaltő felé közeledő oszlopot hat század lovasra, két sorgyalog- és két négyszázados vadászzászlóaljra, valamint egy gyalogütegre becsülte. Tudatta továbbá, hogy ebből délben egy gyalogzászlóalj, egy lovasosztály és néhány löveg Marcaltőtől negyedórányi távolságra előnyomult, s kiküldött járőreik a jobbparton fel-alá vonulgató magyar járőrökkel tűzharcba keveredtek. Noha a védelmi szakaszába eső valamennyi Rába-hidat leromboltatta, gyengének érezte magát a védelemre, s ezért kérte Poeltenberget, hogy két gyalogzászlóaljat és egy lovasüteget küldjön Tétre, s e gyalogság szállja meg a mórichidai, rába­szent­mihályi és kisbabóti átkelőket, Kmety ott található századait pedig küldje Marcaltőre.

Kmety intézkedett, hogy a 10. (Vilmos) huszárezred Pápáról Marcaltőre vonuljon, ugyanakkor Üchtritz Emil vezetésével négy gyalogszázadot, egy huszárszázadot és négy löveget küldött Pápocra azzal, hogy ha a hír nem lenne igaz, térjen vissza. Miután arról értesült, hogy Vágnál is ellenséges csapatok kelnek át, úgy vélte, hogy ezek mindenképpen beleütköznek a Pápocra küldött magyar különítménybe. (57., 107. irat).

Üchtritz délután fél 4-kor jelentette, hogy Pápocnál nincs ellenség, de Sebesnél dzsidásokat látott. (58., 107. irat). A hadosztály állása tehát Szentpétertől Marcaltőn át Rábaszentmihályig terjedt, a csapatok nyolc községet tartottak megszállva, a teljes létszám pedig a felfegyverzett újoncokkal is alig haladta meg az 5000 főt. A 15 löveg egynegyede Szentpéternél állomásozott. (59. irat) Egy magyar huszárkülönítmény a Rába túlpartján, Páli falut szállta meg. (65. irat).

Este felé Kmety is Szentpéterre indult terepszemlére, s amikor éjfélkor visszatért Marcaltőre, arról értesült, hogy az ellenség Árpásnál és Móric­hidánál visszanyomta a 33. honvédzászlóalj ott lévő századát, s átkelt a Rá­bán. (107. irat)

Moltke altábornagy, a császári – királyi III. hadtest parancsnoka június 26-án közölte az I. hadtest parancsnokságával, hogy a hadtest 27-én átkel a Rábán, és Tétre, a pápa-győri útra előnyomul, 28-án pedig Szentmárton­ra vonul. A magyarok megszállták Mórichidát és Marcaltőt, Pápánál 8-10.000 ember lehet összpontosítva. (62. irat) A hadsereg főparancsnokságához küldött jelentés szerint az Árpásnál és Marcaltőnél lévő hidak le vannak bontva, s csak másnapra, valószínűleg az ellenség szeme láttára készülnek el. „Marcaltőnél kb. 1500 honvéd, 4 lovasszázad és 4 ágyú állhat –- holnapig erősítéseket várnak oda. Pápán a kapott értesülések szerint, amelyek azonban egyáltalán nem biztosak, 8000 főnyi gyalogság, 600 huszár és 16 ágyú van összpontosítva.” (63. irat)

A június 26-án reggel 4 órakor Mihályiról elinduló Gerstner-dandárból a 4. szluini határőrezred 23. és 24. százada és fél-fél lovasszakasz szállta meg oldalbiztosításként Vágot és Sebest, maga a dandár 5 zászlóaljjal Sza­nyig vonult, ahová délelőtt fél 10-kor érkezett. A magyarok már jóval korábban teljesen lerombolták a marcaltői hidat, s a Várkeszőnél lévő fahidat használták, amelynek azonban egyik hídlábát lebontották. Röviddel a Gerstner-dandár bevonulása után megérkezett a helyszínre Schütte altábornagy, aki egy vadászszázadot a vámház megszállására küldött. A túlparton lévő magyar csapatokkal folytatott rövid csatározás után ez sikerült is. (A császári – királyi csapatok vesztesége 1 halott és 3 sebesült volt). Egy másik vadászszázad Marcaltő felé nyomult előre, s Schütte egy idő után támogatásukra küldte a Nugent-gyalogság Landwehr-zászlóalját is. (4. visszaemlékezés). Maga a csatározás éjjel 2-ig tartott.

Schütte az átkelő őrségét 1500 főre és négy lövegre becsülte. A magyarok szerinte a Marcaltőről Várkesző felé húzódó töltés mögött fedett állásban voltak, s a császári – királyi vadászok is csak a bal parton, a folyótól itt-ott 100 lépésnyi távolságban lévő töltés fedezékében tudták megközelíteni a híd környékét. Schütte úgy vélte, hogy a marcaltői híd helyreállítása csak komoly áldozatok árán lenne lehetséges, ezért inkább a várkeszői átkelés mellett döntött. Schütte látta Üchtritz Szentpéter felé vonuló oszlopát is, amelyet szintén 1500 főre, 4 lovas (vagy tizen­két­fontos) lövegre és 1 lovasszázadra becsült. A beérkezett értesítések alapján úgy vélte, hogy a Pápán lévő magyar gyalogság, 800 huszár és 16 löveg rövidesen a Rába-vonalra érkezik. Az összeütközés után Gerstner utasította előőrseit, hogy a magyaroknak az ő jobb oldala elleni mozdulatát tartsák figyelemmel. (64., 66., 99. irat)

A sebesi előőrs parancsnoka, Weiss százados délután 5 órakor jelentette Schütte altábornagynak, aki személyesen vezényelte a Gerstner-dandárt, hogy a Rába túlpartján „az erdő szélén ellenséges csapatok vonulnak Szent­péter felé, elővédként egy huszárszázad, ezt követi egy gyalogosztály 3 löveggel.” Ez Üchtritz már említett különítménye volt. (65. irat)

Kmety június 26-án délután fél hatkor utasította Pongrácz László alezredest, hogy Horváth Zsigmond százados a 33. honvédzászlóalj egy századával mindenképpen védje meg Mórichidát, a Kis- és Nagymalomso­kon lévő csapatok pedig legyenek készenlétben. Pongrácz az utasítás mel­lett 4000 töltényt is küldött Horváth századának (ez kb. 300 lövésre volt elegendő fejenként), erősítést azonban nem, mondván, hogy a gyalog­ságra Malom­soknál van szükség. Azonban mind az utasítás, mind a lőszer későn érkezett. Horváth negyedórával előtte kénytelen volt kiüríteni a falut, s a töltés mentén visszavonulni negyed órányi távolságra a telepü­lés­től. A Wolf-dandár négy zászlóaljával szemben Horváth kb. 140 kato­ná­jának tényleg nem volt semmi esélye sem. (68., 71. irat).

Kmety Malomsokról rövidesen a 23. honvédzászlóaljat küldte oda (más forrás szerint két gyalogzászlóaljat, Üchtritz szerint a 23. zászlóaljon kívül egy fél század lovasságot is küldött oda), de az erősítés csak akkor érkezett meg, amikor az ellenség már átkelt a Rábán. A magyarok 16 (más forrás szerint 30) fő veszteséggel visszavonultak. (71., 107. irat, 2. Vissza­emlékezés). Az átkelés következtében a 10. és 23. honvédzászlóalj egy-egy százada elszakadt a hadosztálytól, s Szemerénél csatlakozott Kupa Hümér alezredes hadoszlopához.^[30] (78., 103. irat, 1-2., 7. visszaemlékezés).

Kmety eredeti szándéka az volt, hogy Marcaltőnél összegyűjti csapatait, majd másnap Pápocnál átkel, és oldalba, illetve hátba fogja az előnyomuló ellenséget. A gondolat merész volt, azonban csak abban az esetben számíthatott sikerre, ha nagyobb erőkkel hajtják végre. Kmetynek tehát szüksége volt a Mórichidára küldött zászlóaljra. Amikor ez a reggeli órákban visszaérkezet, olyannyira ki volt fáradva, hogy Kmety nem merte megkockáztatni az oldalmenetet, s inkább feladta a marcaltői állást. Döntését azzal indokolta, hogy az ellenség az előhozott ütegek (későbbi jelentése szerint 4 löveg) fedezete alatt hidat vert, s a terep is kedvezőtlen volt a védelemre, mert a bokrokkal benőtt bal part uralkodik a nyílt terepen lévő jobb felett, „s így könnyen azon kellemetlen helyzetbe jutottam volna, hogy mind balról, mind jobbról elvágják visszavonulási utamat.”

Üchtritz szerint amikor 27-én reggel az előőrsök jelentése beérkezett, hogy az ellenség a várkeszői révnél pontonokból hidat kezd építeni, Kmety sehol sem volt megtalálható. Üchtritz saját elhatározásából indult két zászlóaljjal s egy fél lovasüteggel Marcaltőről a mondott irányba. Már éppen fel akarta állítani félütegét a készülendő pontonhíddal szemben, amikor Kmety odaérkezett, a vezényletet átvette, s megijesztve az osztrák vadászok jól irányzott puskatüzétől a félüteget felmozdonyoztatta, s ezzel, valamint a két zászlóaljjal Marcaltőre visszament. Majd pedig az egész előőrsi vonalon takarodót doboltatott, s a hadosztállyal – anélkül, hogy a rábai átkelők megvédését csak meg is kísérelte volna – a pápai úton Ihász-pusztáig vonult vissza. (2. visszaemlékezés)

Kmety későbbi jelentése szerint „Marcaltő túlnyomó erő ellen nem védelmezhető hely, mivel mihelyt az ellen a Rábán átkel, két oldalról bekeríthetik.” Délelőtt 11 (Üchtritz szerint 9) óra tájban elhagyta Marcaltőt, s visszavonult egészen a Pápától északnyugatra lévő Ihász-pusztáig, s abban reménykedett, hogy ha a Poeltenberg által megígért erősítéseket meg­kapja, megverheti a túlerőben lévő ellenséget. (71. irat).

Schütte maga is némi csodálkozással tapasztalta, hogy a magyarok Vár­ke­szőnél elhagyták a Rába jobb partját, s így hajnali fél 4-kor (Schütte összefoglaló jelentése szerint 2-kor) a Gerstner-dandár hozzákezdhetett a hídveréshez, miután a magyarok teljesen elhagyták Várkesző környékét. Jelentése szerint a magyar csapatok reggel 5 óráig tartották megszállva Marcaltőt és a Rába-jobbparti csalitot, s a marcaltői kastélynál 12 löveget állítottak fel. A hídverés során reggel 8 óra tájban Egyházaskesző alatt a híddal szemben 2000 lépésnyire két gyalogzászlóalj, két gyalog löveg mutatkozott, amelyekhez később még négy lovas löveg csatlakozhatott. Ezek azonban ismét visszafordultak, mivel a két zászlóalj Marcaltőre vonult vissza. Valamivel ezután Schütte látta, amint a Szentpéteren lévő Üchtritz-különítmény egy része Egyházaskesző felé vonul. Ekkor már nyugodt volt, mert vadászai, majd pedig a Nugent-gyalogság 3. zászlóalja megszállták a jobb parti hídfőnél lévő töltést, a csapatok egy része csónako­kon átkelt a folyón, a lövegek pedig az átkelési ponttól jobbra álltak fel. Schütte a híd elkészítése és a délelőtt fél 9-kor történt átkelés után a Gerstner-dandárnál lévő két század lovast Várkesző, Egyházaskesző és Szentpéter felé küldte járőrözésre, nehogy a hátát veszélyeztessék, amikor Marcaltő felé támad. Schütte tehát egyáltalán nem látta olyan reménytelennek a magyarok esélyeit, mint Kmety. (70., 76., 99. irat).

Poeltenberg még június 26-án, Kmety segélykérő levelét véve, Kupa Hümér alezredes vezetésével az 51. honvédzászlóaljat és a 2 (Sándor) gya­logezred 2. zászlóalját, a 16. (Károlyi) huszárezred négy századát és egy lo­vas­üteget küldött Tétre. (60. irat). A különítmény június 27-én reggel fél 7 órakor ért Tétre, ám Kupa itt megkapta Szabó János huszárszázados jelentését arról, hogy az ellenség Mórichidánál áttört a Rábán. Kupa ezért úgy döntött, hogy Rábaszentmiklósra vonul. Kupa azonban mégsem ide, hanem Szeme­ré­re vonult vissza, s itt kapta Poeltenberg utasítását, hogy Ménfőn foglaljon ál­lást.^[31] Poeltenberg szándéka az volt, hogy június 28-án délelőtt 10-11 óra tájban Szemerénél 14 lovasszázaddal, 6 zászlóaljjal és 21 löveggel megtámadja az előnyomuló ellenséget, s Mórichidára veti azt vissza. Ekkor már megkapta Kmety jelentését arról, hogy Ihászra vonult vissza, s hogy sakkban tartja a Marcaltőn átvonult hadoszlopot, s ezáltal megakadályozza annak egyesülését a többiekkel.^[32] Éjfélkor Szillányi már arra utasította Poeltenberget, hogy Ménfőnél, Kismegyer és Szabadhegy között foglaljon állást, s itt tartsa fel az ellenséget.^[33]

Kmety segélykéréséről értesülve, a KHI arra utasította Poeltenberget, hogy erősítse meg Kmety-hadosztályát, egyben utasította Kmetyt, hogy szükség esetén Pápa felé vonuljon vissza.^[34] (69. irat). Maga Poeltenberg június 27. este háromnegyed 10-kor tudatta Kmetyvel, hogy 28-án Sze­me­ré­nél 14 lovasszázaddal, 6 gyalogzászlóaljjal és 21 löveggel megtámadja az előnyomuló ellenséget. A legrosszabb esetben is számít arra, írta, hogy Kmety meg tudja akadályozni az ellenséges jobbszárnyat abban, hogy a Poeltenbeggel szembenálló ellenség segítségére siessen. (73. irat). A néhány órával korábban vívott ihászi ütközet azonban nem igazolta Poeltenberg reményeit.

^[30] Görgey Artúr II. 195. o.; Görgey István II. 635-637. o.

^[31] Hermann: Győr 327-328. o.

^[32] Görgey István II. 635-636. o.; Podmaniczky Frigyes: Naplótöredékek 1824-1886. II. k. 1844-1850. Bp., 1887. 285-286. o.; Hermann: Győr 333. o.; Bőhm–Farkas–Csikány 169. o.

^[33] Görgey István II. 632. o.; Hermann: Győr 335. o.

^[34] Görgey Artúr II. 194. o. szerint ő maga már jún. 27-én változtatni akart Kmety diszlokációján, hogy az együtt maradhasson a VII. hadtesttel, de a 27-én este érkezett jelentés a cs. kir. csapatoknak a Rábán történt átkeléséről ezt lehetetlenné tette.