1825-ben a pápai kollégiumba került, hol a gimnáziumi nyolc osztályt tanulta; 1833-ban Nagykőrösre ment a grammatikai osztály köztanítójának. 1836-ban Debrecenben kezdte a jogot s teológiát tanulni, egyúttal magánoktatója volt a rétorok közül hat vagyonos polgár fiainak, kiknek szülei hetenként fölváltva élelmezték őt. A hittan végeztével 1838-ban Érmellékre, Asszonyvásárra ment akadémiai rektorul, hol Kuthy Sándor, Kuthy Lajos regényírónak atyja, volt a lelkész és esperes. A rektoria végeztével 1841 tavaszán gyalog beutazta Erdélyt. 1842-ben miután a bécsi egyetemet is meglátogatta, letette Pesten a papi vizsgát és több helyen káplánkodott (Bicskén, Csákváron, Velencén, Kopácson, Siklóson, Hercegszöllősön), míg végül 1847-ben Kollós Mózes elaggott lelkész mellé rendeltetett adminisztrátorál Vácra. 1849-ben a függetlenségi nyilatkozat mellett tartott egyházi beszéde következtében haditörvényszék elé került és az új épületben töltött 15 havi fogság után kötél általi halálra ítéltetett, mely azonban hat évi várfogságra, javai elkobzására és hivatalvesztésre ítélték, 1852. június 3.-án harminchat társával együtt Josephstadtba deportáltatott. 1853-ban az amnesztiával kiszabadult várfogságából és Alsódabasra helyezték. Polgár Mihály Gyöngyösre rendelte adminisztrátornak, azonban Hentzi katonai parancsnok újra visszarendelte Dabasra, hol a zsandárok mindennap meglátogatták. Ily kellemetlen helyzetben ő is aláesett az abszolutista kormány ama rendelkezésének, mely szerint a haditörvényszékileg elitélt lelkészek csak mint káplánok s így csak úgynevezett bizalmi férfiak oldala mellett szolgálhatnak: az egyházkerület Dömsödre rendelte tanító káplánúl. 1859-ig működött itt, midőn Nagy István septemvir közbenjárásával sikerült a majdnem 50 éves férfiúnak rendes lelkészi hivatalt nyernie Kajdacson, hol hivatalának s történelmi búvárkodásoknak szentelte életét. A tolnai egyházmegyének tanácsbírája volt. — Az Életképekben (1847. II. Egy éj a Hortobágyon) jelent meg első elbeszélése; munkatársa volt a Prot. Egyházi és Iskolai Lapnak (a Török-Székács szerk. alatt is), egyházi beszédei a Fördős Papi Dolgozatok Gyászesetekre cz. gyűjteményében (1855. 1857 1867.) vannak közölve. Történeti cikkeket irt leginkább a Vasárnapi Újságba (1856—65. Cs. Zs. jegygyei is), mely lapnak és a Politikai Újdonságoknak Pákh Albert haláláig szorgalmas munkatársa volt (Pákh a Szent-Gotthardi ütközet című cikkét az elismerésen kívül egy szép tajtékpipával is jutalmazta); dolgozott még a Losonczi Phönixbe, Vahot Imre Nagy- és Kis Képes Naptárába, Kalauzba (népies beszélvt), Napkeletbe 1856—1860.), Magyar Ember Könyvtárába (1863.), Mátyás Diák Könyvesházába, M. Sajtóba, Képes M. Újságba, Magyar Hírlapba, Magyarország és Nagyvilágba (1866.). Lelki Kincstárba (1866.). Honba (1867. 200. 1870. 87. sz.), végre a Tolnamegyei Közlönybe (1879 — 80.) — Munkája : Magyar protestáns egyháztörténet a szatmári békekötéstől a türelmi rendelet kiadásáig, 1712—1782. Debrecen, 1878. (Ism. a debreceni Ev. Prot. Lap 1876. 42. 1878. 17. sz. Századok 1878.) — Ennek folytatása s Enyingi Török Bálint élete és kora kéziratban maradt. Vasárnapi Újság 1865. 17. SZ. — Balogh Ferencz, M. Protest. Egyháztört. Irodalma 73. 86. — Hl. Könyvészet 1878.— Uj 1U. Athenás 92. és gyászjelentés.
Forrás: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. II. Caban-Exner. Budapest, 1893.