Okleveles gépészmérnök (BME 1962). 1937–1941 között lakatos szakmunkás, részt vett az ellenállásban, ám az 1950-es évek elején koncepciós per el-ítéltjeként börtönbüntetést szenvedett. 1954-től a külkereskedelemben dolgozott (Óbudai Hajógyár,Komplex Külkereskedelmi. Vállalat). 1962-től 1983-ig –nyugdíjba meneteléig– a Fővárosi Vízművek igazgatója. Nevéhez fűződnek a műszaki fejlesztések, a főváros víztermelési, víztárolási és elosztási rendszerének korszerűsítése, mellyel a vízellátási kapacitásnapi 650 em3-ről1300 em3-re emelkedett. Irányításával –jól kiválasztott és állandóan továbbképzésre késztetett munkatársainak közreműködésével– az állandó vízhiányokkal, napi problémák tömegével küzdő Fővárosi Vízművekből Európa egyik legkorszerűbb és legnagyobb vízszolgáltatója lett. 1962 és 1982 között kiépült a szentendrei, majd a Csepel-szigeti csáposkút- rendszer,megtörtént a káposztásmegyeri, csepeli, békás-megyeri gépházak rekonstrukciója, elkészült az új főnyomórendszer, és megvalósult a medence-építési program, benne a 80 ezer m3-es gellérthegyi tározóval. Kezdeményezője és alapítója volt a FORRÁS Vízügyi Egyesülésnek. Nyugdíjazása után a megújuló energiák, főleg a hőszivattyús technika hazai elterjesztésével foglakozott, 1991-től egy erre szakosodott céget vezetett. Több szabadalom tulajdonosa, publikált hazai és külföldi szaklapokban. Alapítója (1971) és 1984-ig elnöke volt a Vízellátási szakosztálynak. Nyugdíjazása után tagja volt az MHT Szakértői Bizottságának.
(VP.d. 1977, Tt. 1988)
Forrás: A Magyar Hidrológiai Társaság kitüntetettjei , 1917-2017. Összeáll., szerk. Fejér László. [Budapest], 2019.