Édesapja Bárány László evangélikus hitoktató lelkész, édesanyja Lenk Zsófia, a pápai ev. templom kántora volt közel fél évszázadon át. Négy leánygyermekük született, másodikként Ágota. Iskoláit Pápán végezte kitűnő eredménnyel, de paplányként esélytelen volt, hogy bekerülhessen bármely felsőoktatási intézménybe. Itt Pápán ismerkedett meg Varga György akkori segédlelkésszel, kántorként együtt szolgálva az istentiszteleteken. 1955-ben kötöttek házasságot és a szolgálat Bakonyszombathelyre szólította őket. A szolgálatot a Bakonyszombathelyhez tartozó filiákban is hűséggel, rendszeresen ellátták. Kisbér, Hánta, Bakonybánk, Ászár gyülekezeteiben is lelkesen szólt az igehirdetés és az orgona vagy harmónium hangja az énekeket kisérve. Itt is együtt, a gyülekezetekért szolgáltak, egymást erősítve a hitoktatásban, gyülekezeti munkában, a betegek, idősek látogatásában. Két gyermekük született, Ágota 1956-ban, majd Győző 1963-ban. A gyülekezeti munka mellett a település Takarékszövetkezetének alapítójaként végzett kimagasló munkát. Pénzügyi ismereteit folyamatos továbbképzésekkel fejlesztette tudását, később pénzintézeti osztályvezetőként segítve az ott dolgozókkal a falu embereinek vállalkozásainak pénzügyi boldogulását. Nyugdíjba vonulása után szinte teljesen a gyülekezeti munkának szentelte életét. Kézügyessége, művészi érzéke mindenhol megnyilvánult. Varrás, kötés, horgolás, gyermekekkel festés, barkácsolás, mind-mind színesebbé tették életét és környezetét. Amikor férjét 33 év lelkészi szolgálat után a pápai evangélikus gyülekezet lelkészének meghívta, újra Pápára kerültek, ahol továbbra is együtt szolgáltak, szószéken és orgonánál. Az ifjúsági munkában minden korosztállyal megtalálták a közös hangot. Munkájuk elválaszthatatlanul összefonódott egymással és a gyülekezeti tagokkal. Magas színvonalú orgonajátékával sok örömöt szerzett a zeneszerető hallgatóságának istentiszteleteken és hangversenyeken. Életét elsősorban a zene határozta meg. Hatéves kora óta zongorázott, Győrben kántorképzőbe járt és sok évtizeden át kántorizált. Ezzel párhuzamosan – gyermekkora óta – költészettel is foglalatoskodott. Már igen korán ráismert a zene és költészet párhuzamaira. Amint ő fogalmazta: „Mindegyik felemeli a lelket, Istent dicsőíti és ami a legszebb, hogy üzenetet hordoznak… A vers a lélek dallama. A zene a lélek balzsama. Ünneplőbe öltöztetik a szívünket. A hétköznapok gyűrődéseibe pillanat-ünnepeket varázsolnak… Lelkesedést, lendületet adnak további lépéseinkhez. Isten ajándéka mind a kettő…” Versei ihletője többnyire Isten igéje, a Biblia, a verseit „funkcionális költészetnek„ tartotta, mert feladatának érezte, hogy megfogalmazza és továbbadja az Istent dicsőítő gondolatait. Költeményei nagy részét 2007-ben kötetekbe rendezte. Az első kötet SZÁRNYALÁS a második SZIVÁRVÁNY címen jelent meg. Kántori szolgálatát 2018. májusig, 83 éves koráig lelkiismeretesen végezte, amikor agyvérzéssel kórházba került. Ez volt az első vasárnap amikor az orgona néma maradt. Aztán hosszú felépülési folyamat következett, újra beszélni és járni tanulni. A rehabilitáció a tapolcai idősek otthonában folytatódott. Itt éltek együtt szeretett férjével és erősítették egymást a nehéz élethelyzetekben. Az itt töltött két év alatt teljes szellemi frissességgel írta tovább verseit Isten dicsőségére, erősítve az otthonban élőket is gondolataival. A pandémia alatt elvesztette élete párját és az ő ereje is megfogyatkozott. 2021. szeptemberében bekerült az ajkai kórházba és derűvel szívében hunyta le szemét az előrementek viszontlátása reményében. A pápai Alsóvárosi temetőben, férjével együtt, szülei sírja mellett nyugszik.
Adatközlő: Kertész Károly