1903-ig Hercz Félix néven ismert. A budapesti egyetemen jogi diplomát szerzett 1900-ban, és 1904-ig a pápai és a szombathelyi járásbíróságon jogászgyakornokként dolgozott.
Később bírói pályára lépett, és 1908-ig Máramarossziget törvényszéki aljegyzője, 1910-ig járásbírósági jegyzője. 1910 és 1914 között huszti aljárásbíró, 1920-ig sárvári járásbíró. 1920-tól 1938-ig, táblabírói rangban a Budapesti Járásbíróság munkatársa volt. Számos tanulmánya jelent meg a napilapokban és folyóiratokban a jogtudomány és a kriminológia köréből. Irodalmi kritikáit többek között a Nyugat is közölte. Irodalmi munkásságát a konzervatív ízlés jellemezte.
Művei: Marosházi történetek. (elb.) Bp., 1903. – Ady költészete. Bp., 1909. – Csókok – szenvedések. (v.) Bp., 1917. – a Zsidó gyerek. Bp., 1922. – Molnár Ferenc, az író és az ember. Bp., 1929. – Móricz Zsigmond, az író és az ember. Bp., 1930. – Írói arcképek. Bp., 1934. – Fejek. (Tanulmányok.) 1937.
Forrás: Veszprém megyei életrajzi lexikon. Főszerkesztő Varga Béla. Veszprém, 1998.